Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)

2006-01-13 / 1. szám

MOZAIK 15 Jó napot, mi újság? Schiller Józsefné Marika néni - ahogyan tanítványai hívják - a pedagó­gus pályán eltöltött közel 40 év alatt paksi diákok szá­zait tanította a matematika alapjaira. Tizenkilenc évig állt a Deák Ferenc Általános Iskola élén, ő kapta meg elsőként a város „Gyermekeinkért” elnevezésű díját, melyet a kiemelkedő munkásságú pedagógusok számá­ra hoztak létre. A megalakuló Paksi Hírnök első szer­kesztőbizottságának is tagja volt. Tíz éve a nyugdíjasok életét éli - a tőle megszokott aktivitással.- Imádtam a pályámat, na­gyon jó matekot tanítani, a gyerekek szeretik és tudják a matematikát. Gyakran kérdezik az iskolában a kol­légáim, hogy gondolok-e az iskolára? Mindig az a vála­szom, hogy nagyon hiány­zik, de amit véghez szeret­tem volna vinni, azt a 38 év alatt meg is tettem. Amikor visszamegyek a volt munka­helyemre, azt látom, hogy a kollégáim profi módon dol­goznak, szeretik a munká­jukat, tehát arra, hogy én tanácsokat osztogassak, nincs szükségük - mondja, de azért hozzáteszi gyorsan azt is, hogy gyakran meg­fordul az iskolában ma is. -Tehetségesek, fiatalok Tóth Gergely A törékeny, 12 éves fiúcská­ról alig hinné az ember, hogy sakkeredményeiért máris a Tehetséges Paksi Fiatalo­kért Alapítvány díjazottjai közé tartozik, só't nem rég­óta ifjúsági bajnok is.- Szilveszter előtt Har­kányban a Magyar ifjúsági Csapatbajnokságon 74 in­duló volt, és az ASE hozta el az első helyet - meséli büszkén - ennek a csapat­nak voltam a nyolcadik tag­ja. Hat táblás volt a meccs, s én sajnos csak egyszer mérkőzhettem. Akkor vi­szont nyertem! Nagyon iz­galmas verseny volt, kevé-A fontosabb ünnepélyekre hivatalos vagyok, nagyon aranyosak a gyerekek. Az iskolában havonta egyszer összejövünk mi, nyugdíja­sok, mindenki elmondja, hogy mit látott-hallott a kö­zelmúltban, és ezt megbe­széljük. Mindig vagyunk legalább tizenöten, visszük a sütit meg a kólát, és együtt töltjük a délutánt. Becsábítunk magunk közé egy-egy fiatalt, aki elmond­ja, hogy mi minden történt mostanában - meséli. Kér­désemre, hogy nagyon meg­­változott-e az oktatás, eltű­nődik. - Kollégáim azt mondják, hogy a gyerekek türelmetlenebbek, szétszór­sen múlt, de sikerült győz­nünk. Mikor a felkészülésről fag­gatom, Gergő elmeséli, hogy az edzőjük, Molnár Béla minden alkalommal föltesz a mágneses sakktáblára egy­­egy partit, azt elemzik, vagy kombinációs feladatokat, ami abból áll, hogy egy áb­tabbak. Mást várnak el a pedagógusoktól a szülők és a gyerekek, és megint mást a társadalom. Manapság próbáljuk mindenkibe bele­­szuggerálni, hogy érettsé­gizzen, főiskolára, egyetem­re menjen, szerezzen diplo­mát. Pedig nem biztos, hogy ez az egyedüli jó út. Nagyon meg kell gondolni azt az ok­tatásban, hogy mit, hogyan, kinek és mikor tanítanak. Gyakran hangsúlyozzuk manapság a kreativitás fon­rát kell megoldani úgy, hogy „nyerést találjanak benne”. Szakszerűen magyaráz, hi­szen a Herman Ottó Általá­nos Iskolában már elsős ko­rában kezdte az edzéseket. Amikor felvetem neki: egye­sek azt is vitatják, hogy a sakk sport lenne, rögtön kész a válasszal: - Sport a sakk is, de az agyat jobban terheli, mint a testet. Vi­szont ahhoz, hogy egy há­rom-négy órás meccset vé­gig tudjunk játszani, fizikai erőnlét is kell. Az edzésen szoktunk is mozogni, leg­többször focizunk - bizony­gatja Gergő, amit ő egyálta­lán nem is bán, hiszen az is­kolában is kedvenc tantár­gya a testnevelés - persze csak az ének után! S.Szabó tosságát is, pedig sokszor van olyan feladat, amit csak úgy, csak olyankor és olyan pontosan lehet elvégezni, mint ahogyan tanultuk - komo­lyodik el. Az utób­bi tíz évről azon­ban örömmel me­sél tovább: - Na­gyon jó nyugdíjas­nak lenni! Volt egy olyan időszakunk, amikor a férjemet meghívták Moson­magyaróvárra a konzervgyár igaz­gatójának, én vol­tam a személyi tit­kára. Aztán három éven át anyósom volt olyan beteg, hogy teljes ápolásra szo­rult, és mi gondoztuk. Most pedig kettesben vagyunk, jut időnk kertre, konyhára, takarításra, olvasásra. No meg a számítógépre... Ha bekapcsoljuk a Messengert, akkor a kislányomat meg lehet kérdezni: Felébred­tél? Hadd lássalak! Ő is megmutatja, ha például vett magának valamit, én meg mondhatom neki: ha almás lepényt akarsz enni, akkor gyere haza! Léda Pesten dolgozik, jogi szakokleveles közgazdász, ami azt jelenti, hogy van főállása, mellékál­lása, és munkája kora reg­geltől késő estig, München­ben, Prágában és sorolhat­nám. Pedig lassan már uno­kát is szeretnék... de egy­előre csendes kettecskén telnek a napjaink, férjem lóg az interneten, elnéze­getjük, milyen az iskola és a város honlapja. Nemrég azt olvastam a HVG-ben, hogy Paks a nyolc leggazdagabb település közé tartozik, és csak olyan főváros környéki helyek előzik meg, ahova a budapesti nagyadózók köl­töztek. Szerintem, ez látszik is a városon, épül, szépül, fejlődik, szeretek itt élni. S. Szabó Fotók: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents