Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-03-24 / 6. szám
2 VÁROS Az 1848-as forradalomra emlékeztünk Paks város önkormányzata a Szent István téren rendezett ünnepséget az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából. A Himnuszt követó'en Hajdú János mondott beszédet. Paks polgármestere főként nem az 1848-as eseményekről, hanem 1867-ről beszélt. Mint mondta, Magyarország elsősorban nem a forradalommal nyert, hanem az általa előkészített kiegyezéssel. Paks polgármestere azokat az eredményeket emelte ki, amelyek a kiegyezés nyomán születtek. A jelent illetően hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a nemzetet megosztó szembenállásnak. Ez - mint hangsúlyozta - bizonyos önkorlátozást követel mindkét oldaltól és a sajtótól is. Hajdú János együttgondolkodásra hívta a paksiakat, majd arról szólt, hogy ma inkább belülről és nem kívülről fenyeget veszély, mégpedig a megosztottság, az egymás ellen fordulás. Hajdú János beszédét követően a Vak Bottyán Gimnázium diákjai adtak színvonalas műsort, s a város intézményeinek, társadalmi szervezeteinek képviselői koszorúzták meg Jámbor Pál szobrát. Az ünnepség este a már hagyományos fogadással folytatódott a művelődési központban. Az önkormányzat a város intézményeinek, meghatározó vállalkozásainak vezetőit látta vendégül. Előbb a Tűzvirág táncegyüttes adott műsort, majd az első paksi szónokverseny győztese, Kozma Tamás osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. A fogadáson Faller Dezső alpolgármester mondott pohárköszöntőt. Vida Tünde Fórum a helyi beruházásokról A korábbi évekhez hasonlóan konzultációra hívta a helyi vállalkozások, főként építőiparral, épületgépészettel foglalkozó cégek vezetőit Faller Dezső. A beruházásokért is felelős alpolgármester az elmúlt év eredményeiről, s az idei esztendőre tervezett fejlesztésekről tájékoztatta a vállalkozókat a Prelátusban.- A találkozó célja, hogy számot adjunk, mi történt a városban, illetve felhívjuk a figyelmet a lehetőségekre, s arra, hogy pályázzanak - indokolta a meghívást Faller Dezső. Az alpolgármester tájékoztatást adott arról, hogy a több mint hétmilliárdos költségvetésből körülbelül 1,8 milliárdot fordítanak beruházásokra. Ennek egy része tavalyról áthúzódó. Ezek közül a legjelentősebb a művészeti iskola átépítése és az idősek otthona bővítése. A többi munka többnyire útépítés, épület-felújítás. A Kurcz György és az Akác utca rekonstrukcióját már meg is pályáztatták, mindkettőt paksi vállalkozó, mégpedig a Duna Center Therm Kft. nyerte el. A Síksor és a Sárgödör tér pályáztatása - mint Faller Dezsőtől megtudtuk - most van előkészítés alatt. Az önkormányzat kilenc utca felújítására pályázatot nyújtott be a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz. Itt is számíthatnak munkára a helybeli cégek. A munkákról listát készítenek, melyen jelezhetik a vállalkozók, hogy mit vállalnának. Az önkormányzat, ha nincs közbeszerzési kötelezettsége, ezektől a vállalkozóktól kér ajánlatot, s azok közül a legjobbat bízza meg a munkával. Tavaly a közbeszerzési pályázatok több mint 30 %-át nyerték el paksiak, akik ezáltal 460 millió forint értékben végeztek el önkormányzati munkát.- Nagyon jó hatásfokkal pályáznak a helyiek, annak ellenére, hogy nincs mód helyi kedvezményeket adni - öszszegezte az alpolgármester utalva arra, hogy nemrég még megtehette a város vezetése, hogy kedvezményeket nyújt a helyieknek, s 15- 20 %-os ártöbbletnél őket hirdeti győztesnek. Az uniós csatlakozás óta azonban nincs mód a megkülönböztetésre, éles verseny van, az ár illetve a műszaki tartalom dönt. Faller Dezső úgy véli, egyre több olyan vállalkozás van, amelyik képes helyt állni, s akad egy-kettő, aki anyagüag is képes versenybe szállni a multikkal. Ettesy Gábor, a Partner Kft ügyvezetője nem ilyen derűlátó. Szerinte kevés a lehetőség, és a paksiak által végzett munka aránya is jóval alatta marad az elvárhatónak. A cégvezető szerint a multinacionális cégek nem egyszer csak a munkát vállalják, s a hasznot fölözik le, a tényleges kivitelezést nyomott áron, alvállalkozókkal végzik el. A helybelieknek Ettesy Gábor szerint akkor van esélyük, ha konzorciumba tömörülnek, amire volt is példa már korábban.-vt-PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: április 6. Cím lap kép: Molnár Gyula Panorámakép: www.paksnet.hu Fotó: Molnár Gyula