Paksi Hírnök, 2006 (15. évfolyam, 1-22. szám)
2006-01-13 / 1. szám
VÁROS 2 Költözik a képtár Megkezdte az önkormányzat a volt Erzsébet szálló átadását. Mint lapunk is megírta, az épületet a paksi atomerőmű vásárolta meg. Az adásvételi szerződésnek megfelelően elköltözött a nyugdíjasklub, a fényképész üzlet és a Tourinform iroda is. Utóbbi a város főutcájára, a polgárőrség korábbi irodájába került, az eddigieknél kissé mostohább kö-Pataki Vilmosné Úgy érzem, szép és jó hely volt ez a képtár számára, sőt talán ideálisabb is, mint ahová költözni fog. Sajnos azonban nem jártam ott túl sokat, az időm nem engedte. rülmények közé, de jól megközelíthető helyre. A legnagyobb problémát a komoly gyűjteménnyel rendelkező Paksi Képtár elhelyezése jelenti. Az úgynevezett Múzeum-sziget program terveiben szerepel egy 1500 négyzetméteres új képtár építése, amire azonban Hajdú János polgármester szerint 2006-2007-ben nem lesz lehetőség. A probléma Kállainé Rohn Edit Bár meglepett, hogy költözik a képtár a jelenlegi helyéről, ennek ellenére nem figyelem a történéseit, és nem gyakran látogatok el oda. Számomra ez semleges téma. megoldására az önkormányzat - a képtár szakmai vezetőinek javaslatára - a volt konzervgyár üzemi területén tavaly ősszel vásárolt egy ezer négyzetméteres csarnokot. A képzőművészek elképzelései szerint a gyűjtemény jellege beleillik majd az ipari környezetbe. - A képtár kialakításának szakmai programját jelenleg is írják a szakemberek. Az önkormányzat hamarosan kiadja a tervezési megbízást - tudtuk meg Hajdú János Metzger Ferencné Az Erzsébet Szálló kapcsán nagy átalakításokról lehet hallani. Az a véleményem, ha van rá lehetőség, és találtak helyet is, akkor költözzön el a képtái-. Kíváncsian várom a fejleményeket. polgármestertől. A hivatal részt kíván venni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt „Alfa” programon, ami évi 300 millió forintot biztosítana, ebből 40-60 millió forintot kíván a képtár új helyen történő kialakítására fordítani. Az Erzsébet szálló renoválására a paksi atomerőmű tervpályázatot kíván kiírni. Az idei év a tervezések és az engedélyezések éve lesz, az építési munkálatok legkorábban jövőre kezdődhetnek majd. PT Hauzmann Jánosné A gyerekekkel egyszer jártunk a képtárban, mert kíváncsiak voltak rá. Azóta nem igazán van lehetőségem benézni, mert sok más elfoglaltságom is van. A költözésről még nem hallottam. Felmérik a telekigényeket Nyolcezer példányban, minden paksi háztartásba eljuttatta Paks város polgármestere azt a kérdőívet, amelyben a lakosság jövőbeni építkezési elképzeléseiről tudakozódik. Nemcsak a telekigényeket mérik fel, hanem a kínálatot is, hiszen a kérdőíven szerepel olyan rovat is, melyben értékesítésre alkalmas telek után tudakozódik az önkormányzat. - Mindezekre azért van szükség, hogy a város vezetése tiszta képet kapjon az elképzelésekről - indokolta a kérdőív kiküldését Hajdú János. Paks város képviselő-testülete a közelmúltban tárgyalta a települést érintő telekkialakítási lehetőségeket, és ekkor kérte fel a polgármestert, hogy végezzen közvélemény-kutatást, majd annak ismeretében készítsen előterjesztést a városépítő bizottság részére; végül a bizottság döntésének megfelelően kezdjen tárgyalásokat az érintett telektulaj donosokkal és befektetőkkel az építési telek kialakításának lehetőségeiről Pakson és Dunakömlődön. Hajdú János szerint azért pontosabb egy ilyen kérdőív, mint egy közvélemény-kutatás, mert nem csak 5-600 embert szondáztatnak meg, hanem minden érdeklődő kézhez kapja a kérdőívet, így sokkal pontosabb információhoz juthat a város vezetése. A kérdőívek visszaküldési határideje január 15-e. Az önkormányzat a hónap végéig elvégzi a beérkezett információk értékelését, így lehetőség lesz arra is, hogy az éves költségvetésben szerepeljenek olyan tételek, melyek biztosíthatják az építkezni akarók, a letelepedni vágyók, új környezetbe kívánkozók igényeinek kielégítését. SJ PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: január 27. Panorámakép: www.paksnet.hu Címlapfotó: Vida Tünde, Molnár Gyula és Juhász Anikó Fotók: Molnár Gyula