Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-07-01 / 7. szám
IDŐSZERŰ 7 Támogatják az elhelyezkedést A munkanélküliség megelőzése és csökkentése a célja annak a közel 900 millió forintos programnak, amelyet európai uniós források bevonásával valósítanak meg Tolna megyében. A humánerőforrás-fejlesztési operatív program már második szakaszába érkezett. Ennek rendszeréről és az új lehetőségekről a városházán tájékozatták az érintetteket: munkáltatókat és munkavállalókat a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének munkatársai. Nagy cél az, hogy itt, a Duna-medencében élő nemzetek újra összejöjjenek. Örömmel látom, hogy ez mostanában mennyit haladt előre. Ennek a szoborvonulatnak van egy óriási szerepe. Vannak emberek, akik szomorkodnak, mert nem halad eléggé ez az ország. Ezek a szobrok mutatják, hogy milyen kiváló nemzet vagyunk, hogy milyen sok kiváló embert hoztunk ide. És én itt majd előttük állok - ha már elutazom, akkor is - és végigtekintek rajtuk. Vannak olyanok, akik nem m,érnék bemenni az atomerőműbe, mert félnek. Ön már járt az erőműben... Én tudom, hogy nem kell félni, mert már voltam bent. Akik nem mernek bemenni, sajnálom őket, mert valami érdekeset ők nem láttak. Negyedszer jár itt Pakson. Elmondta, többször, hogy szívesen jön, élvezi Paksot... Én először is azért élvezem Paksot, mert itt optimizmus van. Azt tapasztalom, hogy itt bíznak a jövőben. Szeretem a paksi Makovecz-templomot. Itt van ez a kiváló atomerőmű és a világ legszebb templomainak egyike. Hát ez egy gyönyörű szép valami, mert itt a hit és a tudás közös célért együtt működik. vida A programot a Tolna Megyei Munkaügyi Központ egy sikeres pályázatnak köszönhetően 2004-ben indította el. Célja, hogy a munkanélkülieket elhelyezze, illetve a veszélyeztetettek, például a kismamák helyzetén javítson. A városházán tartott tájékozató előadáson Ganczer Tamás, a munkaügyi központ munkatársa elmondta, ezt a célt egyrészt a munkál-Magyarországon legtöbben otthon, különböző rejtekhelyen tartják a pénzüket, legfeljebb bankbetétben. Ennek két fő oka van: egyrészt a pénzügyi kultúránk igen fejletlen, majd’ ötven év kihagyás után, az utóbbi években kezd magához térni. Másrészt a befektetésekkel szemben kialakult egyfajta bizalmatlanság, ami érthető, hiszen a kilencvenes évek híradásaiban gyakran találkozhattunk az alábbi mondattal: „a kisbefektetők pénze elúszott”. Másokra bízni a pénzünket mindig kockázatot jelent, a rendszerváltást követő években ráadásul megjelentek az ügyeskedők, akik különböző trükkökkel kicsalták a befektetők vagyonát. Ma sem mindegy, ki kezeli a pénzünket, de a kép sokat jatatóknak nyújtott elhelyezkedési támogatással, másrészt a munkavállalók képzési támogatásával kívánják elérni. Ez utóbbi a képzési költségek teljes átvállalását jelenti, valamint utazási költségtérítést is biztosít. A program fontos része, hogy havi 54 ezer forint összegű megélhetési támogatásban is részesülhetnek azok a fiatalok, akik az aktív munkavult: megszülettek, illetve korszerűbbé váltak azok a törvények, melyek a pénzpiaci működést szabályozzák; megszilárdultak azok az intézmények, melyek ezt a tevékenységet ellenőrzik. Azonban annak ellenére, hogy ez az ipar hatalmas fejlődésen ment át a rendszerváltozás óta, a magyarországi lakossági megtakarítások nagyobb része készpénz illetve látra szóló bankbetét. Kétségkívül kényelmes megoldás mindegyik, és kevés kockázattal jár. De nem biztos, hogy a legegyszerűbb egyben a legjobb is: mindkét esetben számolni kell azzal, hogy pénzünk az inflációnak köszönhetően veszít értékéből, és közben kamatot sem kapunk. Többen azt gondolják, néhány százaléknyi kamat nem jelent kellő motivállalók táborába tudnak így visszakerülni. Idén újabb lehetőségeket is kínál a három évig tartó program. Már a diplomás munkanélküliek is bekerülhetnek a rendszerbe, hiszen számukra pályázatíró képzést indít a munkaügyi központ, amelynek sikeres elvégzését követően gyakorlatszerzési támogatás nyújtható az alkalmazó cégnek. - Új lehetőségnek számít az is - mondta el Ganczer Tamás -, hogy a tömeges létszámleépítésben érintett munkavállalók is támogathatóvá válhatnak. A program megvalósítására Tolna megyében közel 855 millió forintot fordítanak. Ennek 75 százaléka uniós forrásból származik, a fennmaradó összeget pedig a magyar állam biztosítja, -dalvációt, nem szeretnek kockáztatni, és egyébként sem szívesen mondanak le arról a lehetőségről, hogy bármikor hozzányúljanak a pénzükhöz. Mielőtt bármit tennénk, végig kell gondolni jövőbeni terveinket, s az azzal járó kiadásokat. Majd el kell döntenünk, mekkora kockázatot vállalunk, de jó, ha tudjuk: a magasabb hozam általában nagyobb kockázattal jár. Végül az előbbi szempontok figyelembevételével meg kell keresni azt a megtakarítási formát, amelyik a legtöbb hozamot nyújtja. Számtalan cég nyújt pénzügyi szolgáltatást, személyre szabott tanácsokkal is ellátnak, de a döntés mindig a miénk. A továbbiakban konkrét lehetőségeket, alapfogalmakat fogunk megismerni: a kockázat a szükséges információk birtokában csökkenthető.-gyuri-Mihez kezdjünk a pénzünkkel? Sorozatunk második részében a megtakarítási szokások hátterét vizsgáljuk. Fotó: Vida Tünde