Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-06-17 / 6. szám

16 SPORT Remekeltek az ifjú focisták Sakk emlékverseny A magyar sakkvilág ismét Paksra figyel, kezdetét vette a harmadik Marx György sakkemlékverseny. A Paksi Atomerőmű Rt. támogatásá­val június 12-22. között meg­rendezésre kerülő vereeny az év legjelentősebb hazai tor­nája. A 2616 Élő-átlagú szu­­per-nagyversenyen hatan vesznek részt - Ács Péter, Almási Zoltán, Berkes Fe­renc, Viktor Korcsnoj, Krishnan Sasik, Emil Sutovszkij - akik tíz forduló­ban mérkőznek meg egymás­sal. A játszmák minden nap lő órakor kezdődnek az Energetikai Szakközépisko­lában. A verseny főbírája Verőczi Zsuzsa nagymester­nő, aki egyben a rendezvény nemzetköziszaksajtó-felelőse is. A főversennyel párhuza­mosan egy nyílt verseny is zajlik, amelyen közel hatvan játékos ül asztalhoz, köztük svéd, ukrán, szlovén, és ame­rikai sakkozók. -cseri-A Paksi Sportegyesület NB II/NB Ill-ban szereplő utánpótlás labdarúgói ma­gabiztosan nyerték a baj­nokságot. Ez azt jelenti, hogy bejutottak a bajnokok tornájára, melyben a tíz csoport győztesei három csoportba szervezve mér­hették össze erejüket. Lacza József és Péter Nor­bert fiai ezt a versengést is sikerrel zárták, így kihar­colták a jogot a budapesti hármas döntőben való rész­vételre. Lacza József 1996 óta edzősködik a PSE-nél. A jelenlegi, társasággal öt éve foglalkozik. Eddigi eredményeik - két második és egy harmadik hely - jó esélyeket biztosítottak ar­ra, hogy a befektetett mun­ka meghozza sikerét. Baj­nokságot nyertek, olyan sorozatot produkáltak, amilyen még nem volt a PSE fennállása alatt. Az edző kiemelte, hogy a siker az egész csapat érdeme, de voltak a szezonban olyan teljesítmények, melyek megérdemlik a külön dicsé­retet. Széles Gergő, akit Dunaföldvárról igazoltak, az egész idényben hibátla­nul dolgozott. Horváth Bá­lint végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel játszott. Böde Dániel góljai, Hor­váth Balázs és Horváth László kiemelkedő játéka volt a bajnokság megnye­résének garanciája. Péter Norbert 1994 óta foglalko­zik fiatal focisták felkészí­tésével. A jelenlegi Ulő-os társaságot hét éve edzi, és a tavalyi negyedik helyezés után nem volt meglepő a 2005-ös magabiztos győze­lem. Norbi is a csapat egy­ségével, küzdeni akarásá­val indokolja a sikert. Együttesében vannak meg­határozó egyéniségek, akik képesek magukkal ragadni a többieket. Haraszti Zsolt, Fritz Ádám, Agócs Gábor, Fábián Zsolt, Hoós Dávid mindenképpen ezek közé tartoznak. A nyári szünet előtt még két-két nehéz mérkőzés várt a fiúkra. Bu­dapesten, a Vízmű pályáján léptek fűre, hogy a remek 2005-ös teljesítményt meg­koronázzák az országos döntőn való sikeres szerep­léssel. U16-ban a Veszprém és a Hódmezővásárhely társaságával kellett meg­mérkőzni Péter Norbert csapatának. Sajnos az ab­szolút győzelem elmaradt, mert a veszprémiektől 2:1- re, a Hódmezővásárhelytől 5:l-re kapott ki a PSE csa­pata. De ezzel az ered­ménnyel is a klub legna­gyobb korosztályos sikerét érte el a gárda. U19-ben Lacza József fiai a Gyula és a Pénzügyőr együttesével szállt harcba a bajnokok bajnoka cím el­nyeréséért. Gyulát sikerült l:0-ra legyőzni paksiaknak, de a Pénzügyőr csapata nagy falat volt a Lacza-le­­génység számára. A 2:0-as vereség a második helyet jelentette, ami szintén elis­merésre méltó eredmény. SJ Galántán jártak Galántán vendégeskedett és egy futball tornán vett részt a paksi önkormányzat tízfős delegációja. A paksiak há­rom mérkőzést játszottak. A Spartac TVanavától 4:2-es, a galántai vállalkozóktól 6:4-es vereséget szenvedtek, a galántai önkormányzatot pe­dig 4:l-re legyőzték. A dele­gáció tagja volt: Herczeg Jó­zsef, Faller Dezső, Lacza Jó­zsef, Dallos Tibor, Ulbert Sándor, dr. Strasszer Tamás, Haáz Ádám, Fritz Ádám, Hahn János és Weller Lajos. A galántaiak július elején vi­szonozzák a látogatást. A Gastroblues Fesztiválra ér­keznek Paksra, ahol alkal­muk lesz a visszavágóra is.-vt-

Next

/
Thumbnails
Contents