Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-06-17 / 6. szám

PORTRÉ 11 Jó napot, mi újság? Horváth András Lazításképpen moziba, színházba jár. Sokat utazik, kedvenc úti célja Toscana. Felesége lakberendező, két gyermeke van, őket a külkereskedelem és a színházi pá­lya vonzza. () Horváth András, Paks város főépítésze. Hét éve dolgozik Pakson, hetente-kéthetente jön, az ideje mindig pontosan be van osztva, ezért kevesen mondhatják el, hogy jól ismerik. s a különböző változatok kö-Ötéves korában a pécsi bu­szon utazott, amikor először eldöntötte, milyen hivatást választ magának. Úgy gon­dolta, legjobb dolga az ülőka­lauznak van: nem kell sokat tanulni, és csak annyit kell tennie, hogy odaadja a jegyet és kész. Horváth Andrásnak nem volt szerencséje, mert ez a szakma lassan kikopott, feleslegessé vált, kénytelen volt valami mást kitalálni. Építésznek tanult, s eme döntése mellett kitart: im­már huszonöt éve van a pá­lyán. Első munkahelye a pécsiterv regionális tervező vállalat volt. Nagyon jó ugró­deszkának tartja utólag is, ott tanulta meg a szakma alapjait. Bejárta a ranglét­rát, egészen a csúcsig: előbb beosztott tervezőként, mű­teremvezetőként, műszaki igazgatóként majd ügyveze­tő-igazgatóként dolgozott. A privatizációig vezette a cé­get, amit egy szakmai befek­tető vett meg 1995-ben. Ek­kor társával saját építésziro­dát alapított, mely jelenleg hat fővel dolgozik. Cégének jelentősebb munkái közt a Győri Táblabíróság, a pécsi Nádor Szálló és Konferencia­­központ, valamint Dombóvár belvárosának tervezési fel­adatait említi. Megrendelé­seik egy részét pályázaton nyerik, de szerinte legtöbbet az emberi kapcsolat számít, mely a hosszú évek munkájá­val megalapozott bizalomra és a referenciákra épül. Hisz abban, ha egy építésznek el­mondják a feladatot, akkor meg fogja találni a jó választ, zül ki tudja választani a leg­jobb megoldást. - Ez nem ötletelés, hanem egy munka­folyamat, a megbízóval törté­nő együtt gondolkodás ered­ménye - mondja. A közös munka a tervezési program megismerésével kezdődik. Lakóház esetén először meg kell ismerni a megrendelőt: miképpen éli a család a hét­köznapjait. Ettől kezdve az építész egyfajta játékot űz: megpróbál egy olyan hidat kiépíteni a megrendelő és a saját személye közt, melyen keresztül az információk, a megoldási lehetőségek, és a reakciók jól közlekednek. Egészen biztosan nem műkö­dik, ha egy építész a saját akaratát akarja keresztül­verni, de hibásnak és elíté­lendőnek tartja, ha szolgai módon viszonyul az épít­­tetőhöz. Véleménye szerint egy építésznek legyen saját elképzelése arról, hogy egy adott feladatot miképpen old meg. Kompromisszumokra persze szükség lehet, de az is előfordulhat, hogy az egyez­tetés során kiderül: a két fél elképzelései oly távol esnek egymástól, hogy nem jön lét­re az együttműködés. Haj­landó engedni, de nem min­denáron: elvtelen kompro­misszumot nem köt. Hitval­lása ezzel kapcsolatban egyik építész barátjának idevágó gondolata, mely szó szerint így hangzik: „az építészet ma legnagyobbrészt etikai kér­dés”. Ugyanis a megrendelő általában nem tud különbsé­get tenni a jó minőségű mun­ka és a középszer között, a tervezőn múlik, végül melyi­ket nyújtja. Pakson megbízá­sos szerződéssel dolgozik, az egzisztenciája elsősorban a tervezői irodához köti. Ez elegendő mozgásteret bizto­sít számára ahhoz, hogy bát­ran elmondja a véleményét. Ezzel együtt mindig segítő szándékkal áll az épít­­tetőkhöz, akik általában megköszönik jobbító javasla­tait. Elveihez tehát ragasz­kodik, de a paksi „városkép­be” igyekszik maga is illesz­kedni. Tehetségesek, fiatalok Müller Andrea Andrea már hetedik évét fe­jezte be a Bezerédj Általá­nos Iskola vizuális tagozatán Tumpek Györgyi tanárnő védőszárnyai alatt, aki sze­rint a kislány ösztönös festő­tehetség. Májusban meghí­vást kapott arra a gyermek­raj z-kiállításra, melynek a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ szerve­zésében a Művészetek Háza nyújtott otthont.- Lehet, hogy elfogadható­an rajzolok - mosolyodik el a dicséret hallatán a szőke hosszú hajú teremtés pe­dig gyorsan megoldom: el­képzelem, beleélem magam, és mindig sikerül. Legegy­szerűbb, amikor csak grafit­tal kell rajzolni, de a festéke­ket is szeretem. A temperát azért, mert jól keverhető, vastag, és kenhető. Az akva­­rellnek pedig olyan gyönyö­rűek lehetnek a színei - lel­kesedik. Mikor a tanulás fe­lől faggatom, kissé elbizony­talanodik: - Annyit tanulok, amennyi épp elég, a bizo­nyítványom így is jó rendű - magyarázza. Ez pont elég lesz ahhoz, hogy kozmetikus legyek vagy fodrász. Milyen jó, hogy ott is festhetek majd! Gondoltam már arra is, hogy a kézügyességem­nek cukrászként is hasznát venném. De mostanában leginkább rendőr szeretnék lenni. Szeretem a horrorfil­meket, nagyon jó izgulni. Kissé sorozat-függő vagyok... - teszi hozzá. Ebben Andi igen hasonlít sok 13 éves társához. De olyan csendéletet, mint ő, csak kevesen festenek kö­zülük. s. szabó Szász Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents