Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-06-17 / 6. szám
8 VELÜNK TÖRTÉNT Háromszázezer forintot nyert a Mobilitás Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodától a paksi Családsegítő' és Gyermekjóléti Szolgálat. A pénzből játékklubot szerveztek, hetente egy alkalommal várták a hátrányos helyzetű gyerekeket. Ezeken az alkalmakon olyan játékokkal foglalatoskodtak, amelyek segítik az önismeretet, a közösségbe való beilleszkedést és a szabályok betartását. Terebesiné Kasza Mária iskolai szociális munkás elmondta, a Játékklub pályázat által támogatott programja véget ért, de azt tervezik, hogy a nyári szünetben, s esetleg szeptembertől is folytatják, mert van rá igény. A Paksi Többcélú Társulás megbízásából nyújtott be a Paks-Dunafóldvár Közhasznú Társaság pályázatot a humánerőforrás operatív programhoz szociális munkakapcsolat témakörben. A társaság 21 millió 600 ezer forintot nyert munkanélküliekkel foglalkozó önkormányzati szakemberek képzésére konzorciumi partnereivel, azaz a paksi önkormányzattal és a PISTIKE nevű ifjúságot segítő és támogató egyesülettel. Kiss Lajos, a kht. ügyvezetője úgy tájékoztatott, hogy az önkormányzati dolgozók képzésének célja az, hogy tudjanak segíteni a munkanélküliek elhelyezkedésben. A pénzt a képzés finanszírozásán túl tárgyi eszközökre, s egy részét építési célra használhatják. Amennyiben mód nyílik rá, a pályázatot összehangolják a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat hosszú ideje fennálló helyproblémáinak megoldásával. Az intézmény az elképzelések szerint a módszertani bölcsődében kap helyet. Gyakorlati vizsga és változások Biritón A szakmai képesítő vizsgák gyakorlati részét bonyolították le az elmúlt héten az I. István Szakképző Iskolában, Biritón. 114 tanuló a szakmunkás bizonyítvány megszerzéséért, 25 diák pedig a technikusi oklevélért adott számot tudásáról. A szakmai képesítő vizsgák május 23-án írásbelivel kezdődtek. Gyakorlati felkészültségüket az elmúlt héten bizonyíthatták a diákok, tizenkét szakmában. - Amit követel a vizsga, az az önálló munkavégzés, szakemberként. Erre a tanulók a gyakorlati helyükön készülhettek fel - mondta el Vass János felkészítő tanár. A diákok konkrét, előre kiírt feladatokat kaptak, a gyakorlati vizsgák zavartalanul zajlottak le. László Sándor festő-mázoló tanuló szerint a számukra kiadott mázolásból, javításból és vonalazásból álló feladatsor közepes nehézségű volt, így a megadott ötórás időtartam alatt be tudták fejezni a vizsgamunkákat. Az intézmény igazgatója, Czetthoffer Gyuláné tájékoztatása szerint még egy próbatétel vár a tanulókra, a június 20-án induló szóbeli. Ezt követően kaphatják meg a diákok a végzettségüket igazoló bizonyítványokat. Szeptembertől jelentős változások várhatók a szakképzési rendszerben, tudtuk meg az I. István Szakképző Iskola igazgatójától. Legfontosabb, hogy ezentúl öt év alatt szerezhető majd meg a szakmunkás bizonyítvány. Emellett a második szakma elsajátításáért már fizetniük kell a diákoknak. A tandíj mértékét képviselő-testületi határozat szabja meg. dal Akáckert otthon várja az időseket Idős emberek átmeneti ellátásával foglalkozik az Akáckert Otthon Pakson, melynek ünnepélyes átadását múlt héten tartották. A magánkézben lévő, tizenhárom férőhelyes otthonban négy szobában helyezik el a gondozottakat. A működtető cégnek Budapesten már van egy hasonló intézménye, ott 72 idős embert gondoznak. Dallos Attila ügyvezető elmondta: úgy látták, hogy Pakson is van igény ilyen ellátásra. Az intézményt egy családi házban alakították ki, így a környezet igazán otthonos. A gondozottak ellátásáról ötfős személyzet gondoskodik. Éjjel-nappal működik a nővérszolgálat, van orvosi ellátás, szabadidős programok, valamint a főzéssel és a mosással sem kell foglalkozniuk az idős embereknek, akiknek mindenben segítenek a szakképzett ápolók és a főnővér. Faller Dezső alpolgármester az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy az önkormányzat nem tartja riválisának az új intézményt, jól megfér egymás mellett a városi és a magánotthon, így több lehetősége van a helyre várakozóknak. Hozzátette, hogy a Kishegyi úti intézményt idén egy 90 millió forintos beruházás keretében 22 férőhellyel bővítik.-gyöngy-