Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-06-03 / 5. szám
PORTRÉ 11 Jó napot, mi újság? Bőhm Péter Flórián-nap alkalmából az atomerőmű tűzoltóság parancsnoka miniszteri dicséretben részesült. De ki kapta ezt az elismerést? A menedzser, a mérnök, vagy a tűzoltó? Mindez egy személyben: Bőhm Péter. Amikor 1982-ben Bőhm Péter munkát keresett, egyet biztosan tudott: az erőműben nem akar dolgozni. A kínálkozó lehetőségek közül a Paksi Városi Tűzoltóságot választotta, pechére. Itt tűzmegelőzési főelőadóként szakhatósági feladatokkal bízták meg, s neki kellett végigvinni a Paksi Atomerőmű Vállalat engedélyezési eljárását. Nem akarta, hát az övé lett az egész, de mint mondja, megtetszett neki. 1986-tól a városi parancsnokság szervezetébe épülő kihelyezett egység vezetésére kérték fel. Amikor 1990-ben megalapították a Paksi Atomerőmű Hivatásos Üzemi Tűzoltóparancsnokságát, őt bízták meg a szervezet vezetésével. Mindent a nulláról kellett kezdenie. Munkatársakat keresni, laktanyát terveztetni, járműveket beszerezni. - Ezek kifejezetten cégvezetői tevékenységek - mondja, amikor erről kérdezem. Izgalmas idők voltak, nap, mint nap újabb kihívásokkal kellett szembenézni, míg végül 1992-ben felépült a laktanya, működött a szervezet, mely akkor már jól képzett szakemberekkel, kiváló technikával rendelkezett. Ezzel egy fontos korszak lezárult, de két év múlva újabb próbatétel következett: az országban elsőként az atomerőmű tűzoltóság magánkézbe került. Belügyi státuszuk elvesztésével le kellett mondani a kedvezményes nyugdíjba vonulásról, a száz százalékos táppénzről. A dolgozók dönthettek, vállalják-e a megváltozott körülmények között a munkát. Új alapokra kellett helyezni a működést, s ezeket a változásokat menedzselni kellett, ami nem volt könnyű feladat. S az eredmény? - Beszéljenek a tények! - mondja a parnacsnok. 1999-ben, Európában elsőként szereztek ISO minősítést tűzoltás és műszaki mentés területén. Az állomány állapotát folyamatosan ellenőrzik, fizikai és mentális szempontból egyaránt. Ezt az újítást három év késéssel a Belügyminisztérium is átvette. Ma már minden magyar tűzoltó azt a munkaruhát használja, amit Pakson fejlesztettek ki. A sporteredmények önmagukért beszélnek: országos versenyeken általában első, második, helyezést érnek el. Tavaly megnyerték az országos elsősegélynyújtó versenyt. Sorolná még tovább az eredményeket, de udvariasan félbeszakítom, mondván a tűzoltóságról eleget hallottam már, beszéljen magáról kicsit. Azt feleli: eddig is ezt tette. Személye elválaszthatatlan része a rendszernek, bár szerénysége miatt ő nem így fogalmaz. Kötetlen munkaidőben dolgozik, általában sokat, gyakran hétvégén is. Azt is megtudom, hogy három diplomával rendelkezik. Az első gépészmérnöki, a második tűzvédelmi szakmérnöki, a harmadik pedig minőségügyi szakmérnöki. A minőségbiztosítást szívügyének tekinti. Úgy gondolja, e nélkül lehetetlen egy ilyen szervezetet vezetni. A teljesítmények értékelésénél fontosnak tarja a szubjektum kizárását. Ezt csak egy emberek köré szerveződött, jól működő minőségügyi rendszerrel tudja elképzelni.- Legfőbb értéknek azonban természetesen az embert tartom - teszi hozzá. S, hogy mit jelent számára a miniszteri dicséret? Jólesett neki, de legfőbb elismerés az atomerőmű tűzoltóság hírneve és sikerei, amelyeket kicsit sajátjának is érez. Az órájára néz.- Rögtön kezdődik a napi operatív értekezlet - szabadkozik, majd búcsúzóul megkér: sok érdekeset tudna még mondani, keressük még egymást. Tehetségesek, fiatalok Gyulai István A Pro Artis Művészeti Iskola zeneművészet és táncművészet tagozatának közös bemutatóján énekesként debütált legutóbb Gyulai István. Szemmel láthatóan rutinosan mozgott a színpadon, lazán, magától értetődő természetességgel adta elő a „Képzelt riport” leglíraibb szólóját is.- Már 13 éve járok a zeneiskolába, szép évek ezek, nem is nagyon tudok lemondani róla, pedig lassan már 20 esztendős leszek - meséli.- Először gitározni tanultam Szabados László tanár úrnál, a Friends együttesbe másfél éve kerültem, az énekes pályafutásom pedig nem egészen egy esztendős. Azt mondják, fejlődtem Góczán Gáborné tanárnő védőszárnyai alatt... A kérdésre, hogy milyen érzés volt farkasszemet nézni a közönséggel, kissé elgondolkodik: - Egy éve még ez lett volna minden álmom. Érettségi után Kaposvárra jelentkeztem, hogy színésznek tanuljak, de elutasítottak. Jól tették. A faliújságomon még most is ott lóg az elutasító határozat, és arra ösztönöz, hogy ha csak amatőr szinten is, de foglalkozzam a dologgal. Jobban érdekel, mint a főiskola Dunaújvárosban, ahova délelőttönként járok. Most legalább a délutánjaimat a zeneiskolában tölthetem, nagyon megtetszett a musical-színészet! Szász Tibor
