Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-12-16 / 18. szám

4 VÁROS Az MSZP Molnár Józsefet jelöli Sajtótájékoztatón mutatta be az MSZP Tolna megye II. számú választókerületi elnö­ke, Faller Dezső' az ország­­gyűlési választásokon induló jelöltjüket, Molnár Józsefet. A 38 éves üzemmérnök nyolc éve Gerjen polgármestere, nagy közigazgatási tapaszta­latokkal rendelkezik. Faller Dezső kiemelte, ajelölt fiatal, tele ambícióval, így akár több cikluson keresztül képvisel­heti a választókerületet. Molnár József elmondta, Gerjenben még vannak fel­adatai, és a polgármesteri székért 2006-ban ismét ring­­be szeretne szállni. A kistele­pülési örömök-gondok mel­lett a képviselőjelölt tisztá­ban van a megyei és régiós feladatokkal is, hiszen 2002- től tagja a Tolna Megyei Ön­­kormányzat Közgyűlésének. A következő ciklusban, meg­választása esetén a kistérsé­gek megerősítésén, térség­­fejlesztési programok kidol­gozásában venne részt szíve­sen, hiszen meggyőződése, hogy az embereket a saját környezetükben lehet a leg­jobban segíteni. - Segítségre szükség van nagyon, hiszen egyre nő a távolság a külön­böző lehetőségekkel bíró em­berek között - hangsúlyozta a képviselőjelölt, aki elmond­ta azt is, hogy az MSZP prog­ramját magáénak érzi, és kész tenni annak megvalósu­lásáért. SJ A kézdivásárhelyiekért koncerteztek Jótékonysági koncerten mu­tatták be a nyári Gastroblues Fesztiválról készült cd-t, dvd-t. Gárdái György, a házi­gazda elmondta, olyan sok zenész, zenekar jelezte rész­vételét, hogy a szokásos helyszín, a Prelátus kicsi lett volna. így került a sajtótájé­koztató, lemezbemutató a kömlődi faluházba. Ha már ilyen komoly koncertprog­ram állt össze, Gárdái György úgy döntött, kézdi­­vásárhelyi családoknak jut­tatja a bevételt. Jegyet ugyan nem árultak, minden­kinek józan belátására, ada­kozókedvére bízták a belépés árát, mégis összejött majd­nem százötvenezer forint. A pénz, mint azt tervezték, a legjobban rászoruló kézdi­­vásárhelyi családoknak küld­ték el. Az adományt maga Paks testvérvárosának pol­gármestere vitte el. Török Sándor egy kisebb küldött­ség élén járt Pakson. La­punknak elmondta, jégpá­lyát, uszodát szeretnének építeni, Paksra ötletekért, tanácsokért jöttek. így hát személyesen is részt vettek a fesztiválon. Rajtuk kívül galántai, székelyudvarhelyi és szabadkai vendégeket fo­gadtak a rendezők. A zenei házigazda szerepét a paksi Chameleon Group töltötte be, ők egyébként szintén sze­repelnek a most elkészült le­mezen. A Gastroblues Fesztiválról készült cd és dvd Gárdái György szerint minden eddi­ginél jobban sikerült techni­kailag is, tartalmilag is. Vida Tünde Katasztrófavédelem alapfokon Folyamatosan cseréli a ka­tasztrófavédelem a régi, sza­vatosságukat veszített védő­­felszereléseket. A megyébe nemrégiben több mint har­mincezer új menekülőkám­zsa érkezett a régi gázálar­cok felváltására. Az új menekülőkámzsák szűrőberendezése elsősor­ban a radioaktív aeroszolok szűrésére lett kifejlesztve, de vegyi balesetek esetén is védelmet nyújtanak. Lénye­ges különbség, hogy nem csak az arcot, hanem az egész fejet védik a szennye­ződésektől. Használatuk igen egyszerű: az ember csak a fejére húzza, és a kámzsa száj része azonnal a helyére kerül. Ezután csak két pántot kell meghúzni, és innentől kezdve a védőfel­szerelés tökéletesen zár. Megkönnyíti a katasztrófa­védelem dolgát, hogy a hasz­nálati utasítás a kámzsák dobozában megtalálható, így nincs szükség oktatásra. - Ennek ellenére a kataszt­rófavédelem bemutatóin tá­jékoztatja az érdeklődőket - mondta el Mácsai Antal, a Tolna Megyei Katasztrófa­­védelmi Igazgatóság vezető­je. Nincs szük­ség méret sze­rinti kiosztásra sem, hiszen a pántok segítsé­gével egyetlen mozdulattal bármekkora fejméret beál­lítható. A fel­szereléseket a katasztrófavé­delem raktára­iban tárolja, és csak szükség esetén osztja ki. Paksra huszonkétezer darab került, de szállítottak Gerjenbe, és Tengelic-Sző­­lőhegyre is, valamint a me­gyei központi és az országos központi raktárakban is hal­moztak fel belőlük. A ka­tasztrófavédelem minden nagyobb veszélyes ipari lé­tesítmény körül köteles ilyenfajta védőfelszerelése­ket tárolni. Polgár Tamás Fotók: Vida Tünde (fent balra), Molnár Gyula (fent jobbra), Fonyó Dániel (lent)

Next

/
Thumbnails
Contents