Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-11-04 / 15. szám
2 VÁROS Közös pénzből újul meg az ügyelet Ülést tartott a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. A megbeszélés napirendjén többek között a központi orvosi ügyelet elindításával kapcsolatos feladatok szerepeltek, valamint a Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet feladatkörének bővüléséről is döntött a grémium.- Még nem a teljes igényelt óraszámban, de a kistérség valamennyi településén dolgoznak már a Nevelési Tanácsadó munkatársai. A többcélú társulás ülésén az intézmény feladatkörét bővítették, egyebek között egy új, a tanulási képességet vizsgáló és rehabilitációs folyamatot felölelő szakértői tevékenységgel - tájékoztatta szerkesztőségünket Hajdú János elnök. A fejlesztési programok egyeztetését vállalta a paksi kistérség abban az együttműködési megállapodásban, amelyet a Sió-Menti Önkormányzatok Szövetségével írtak alá a társulás megbeszélésén. Emellett a több régiót és kistérséget átfogó Alsó-Duna Völgyi Fejlesztési Tanács megalakulásáról is tárgyaltak az ülésen résztvevők. Ez utóbbi célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv térségünkre vonatkozó részét befolyásolni tudjuk - mondta el Hajdú János. Az elnök a paksi központtal működő orvosi ügyelettel kapcsolatos tárgyalásokról szólva kiemelte: a Rákóczi utcai rendelőintézetben 35 millió forintos beruházás zajlik. Ennek eredményeképpen január elejére elkészül az európai színvonalú épületrész, amely otthont biztosíthat az ügyeletnek. A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás január elsejétől Pakson működteti majd az orvosi ügyeletet harmincöt orvossal, állandó éjszakai asszisztenciával. Dunaföldváron ellenzik az orvosi ügyelet központosítását, 2700 aláírást gyűjtöttek, hogy elérjék, maradjon ügyeleti ellátás a városban. A társulási ülésen Nagy Gáborné, Dunaföldvár polgármestere előterjesztette azt az igényt, hogy legyen városukban szombaton-vasárnap két-két órás ügyelet. - A társulás tagjai úgy döntöttek, hogy ennek költségeit a közös költségvetésből nem támogatják. Az egységes irányítású és finanszírozású, biztonságosan üzemeltethető ügyelet mellett tették le voksukat - tájékoztatott Horváth Margit. A paksi önkormányzat sajtóreferense azt is elmondta, hogy tárgyalásokat kezdenek a mentőállomással egy közös diszpécserszolgálat létrehozásáról. A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás közösen látja el a törvény által előírt belső ellenőrzési feladatokat a 14 tagtelepülés polgármesteri hivatalaiban és önkormányzati intézményeiben. A tevékenység jövő évi tervét is az októberi ülésen fogadták el. Eszerint Paks esetében a normatíva igények alapját képező kimutatásokat ellenőrzik majd az intézményekben. -DSZDöntés után - pontosítás Lapunk 14 számának 3. oldalán „Döntés után” című cikkünkben megírtuk, hogy dr. Bencsik Lajos a képviselő-testület október 19-i ülésén azt firtatta, miért kerül a művészeti iskola felújítása olyan sokba, mi az oka a 4- 500 ezer forintos négyzetméterenkénti árnak. Leírtuk, hogy milyen speciális elvárásoknak kell megfelelnie az épületnek, melyet felújítanak, illetve bővítenék, de írásunkból kimaradt, hogy Hajdú János polgármester válaszában azt is elmondta, hogy nemcsak felújítják a meglévő épületet, hanem bővítik is, illetve a bekerülési költség egy négyzetméterre vetítve nem 4-500 ezer, hanem 238 ezer forint. A hiányosságért olvasóink elnézését kéijük. PAKSIHÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 4000 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: november 18. Panorámakép: www.paksnet.hu Címlapfotó: Vida Tünde és Molnár Gyula Fotók: Szaffenauer Ferenc