Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-10-07 / 13. szám
PORTRÉ 15 Jó napot, mi újság?? Acsádi Rozália Jellegzetes alakja: hosszú őszes haja és szomorkás, mégis sugárzó mosolyú tekintete sokaknak ismeró's. Aki pedagógusként még nem hallotta nevét, az is értesülhetett a nyolckötetes, Csányi-díjas költő sikereiről, akiről a Balaton Akadémián előadást tartottak az irodalom értő professzorai, köteteinek előszava nem kisebb nevektől származik, mint Csoóri Sándor és Fodor András. Egyike a „Vak Bottyán Gimnáziumért Emlékérem” újdonsült tulajdonosainak. Rózsa érkezésemkor helyére szólítja a beszédesen néző Ciró macskát, aki sokat mondó nyávogással könyörögte magát a második emeleti otthonba. Vele tart az öreg, Szofi névre hallgató skót juhász, melynek életét mentette meg a család szerető ragaszkodása. Rózsát először az Alma materhez fűződő emlékeiről faggatom.- Ahogy megkaptam a telefont arról, hogy rám gondolt a kuratórium, emlékek tolultak fel bennem Elsőként édesanyám emléke, és azé a gimnazista fruskáé, aki egyszer én voltam. Pelötlöttek bulik, kirándulások irodalmi színpad és csoda dolgok. Mindenütt ott voltam, ahol kellett, de nem voltam vezető egyéniség.- Itt találkoztál az irodalommal is először?- Nem, mélyebbek a gyökerek, egészen kisgyerekkoromra tudom visszavezetni őket több szálon is. Az én édesapám népzenész volt Cseresznyésben, ahol éltünk. Volt egy tamburazenekara, és ő prímtamburás volt, így egész nap szólt a zene, vagy legalább az ének. Az ő nővére, akinek két fiúgyereke volt, vár gyódott egy kislány után, igen sokszor kölcsön vett engem, és ezeken a napokon együtt énekeltünk, verseket mondtunk vagy mesét olvasott fel Valahonnan innen indul ez. Aztán kisiskolás koromban olyan szerencsém volt, hogy a tanítóm Bencze Barna volt, amit azóta is köszönök neki, ezt követően pedig Arany Béláné Sári néni tanított engem, ő olyan légkört teremtett és olyan irodalmat adott a kezembe, amely egy életre meghatározó volt Ma sincs nap, hogy ne jutnának eszembe ezek az idők.- Mi okozott legnagyobb örömet a tanítói pályán, és mi az, ami sok gonddal jár?- A legnagyobb gyönyörűséget a pedagógus pályafutásom során az a 8-10 év jelentette, amikor nyelvi irodalmi kommunikációs nevelésként taníthattam a magyar nyelv és irodalmat - ez közismer-Tehetségesek, fiatalok Scheffer Sybille Van, aki első hallásra megjegyez bonyolult axiómákat, mások csavaros logikával jutnak rejtélyek nyomára. A 15 esztendős Sziszi pedig olyan odaadással és szakértelemmel foglalkozik az állatokkal szülei farmján, mint a felnőttek között is kevesen.- Tíz lovunk van, közülük hat dolgozik folyamatosan, ezekkel szoktam én foglalkozni. Reggel le kell pucolni őket, felszerelni, ha át kell lovagolni őket, akkor abban is segítek, de a lovagoltatásban is szívesen részt veszek. Kérdésemre, hogy miért van szükség az átlovaglásra, szakszerű feleletet kapok: - Azért, hogy a ló tudása mindig hibátlan legyen, így a vendégek könnyebben lovagolnak rajta - válaszolja, aztán hozzáteszi még azt is, hogy itt a farmon csak a hobbiszintű lovaglásra van igény, ezért ezeknek az állatoknak elegendő az alapokat elsajátítani. A farmon él még kecske, birka, vaddisznó, vannak csibék is, de Sybille kedvence „Rozsé” kutya, no és persze a paripák, mert ők a legintelligensebbek. És csodálatos az érzékelésük. Még semmi nem is történt, amikor a ló már meg is ijed... Sziszi még nem döntötte el, hogy foglalkozik-e majd komolyabban a lovassporttal - ha a Vak Bottyán Gimnázium iskolapadjaiból kinő - mert elég idő-és pénzigényes mulatságnak tartja. De az már most egészen bizonyos, hogy a farmhoz a későbbiekben is hű marad. S.Szabó tebb nevén a Zsolnay-program ahol olyan élményeket szereztünk közösen, melyekből sokáig töltekeztem. Nehezíti viszont a pályát, hogy egyre több sérült gyereket iskoláznak be az osztályokba, ők nagyon sok problémával küszködnek, ezek mindennapi megoldása meggyötri a szülőket is és engem is - meséli Aztán a költői pályafutásról kezdünk beszélgetni és kiderül: az alkotás sem kevésbé egyszerű.- A versek születésének nincs külön módja, belül érlelődik valami, úgyhogy amikor leülök egy papír fölé, az már a végtermék, akkor válik tárgyszerűvé. Párommal, László- Kovács Gyulával megjelent első közös kötetünk esetében sem volt ez másként, pedig céltudatosan választottuk ezt a formáját az alkotásnak, egyfajta felelgetős játék volt annak idején, hatottak egymásra ezek az írások, egyik indukálta a másikat, játék volt, magunk sem gondoltuk, hogy kötet lesz belőle. Rózsa utóbbi időben kisplasztikákat is készít, kicsi fali-kerámiákat és 30-40 cm magas figurákat, melyek mindig magányosak, különleges vonalvezetésűek, mintha egy faág csavarodó évgyűrűit követnék, és szinte mindig női alakok. A betűk kevésnek bizonyultak...- Egy gesztus, egy forma, a pillanat varázsa, az az egy mozdulat, amely kifejez egy emberi érzést Ha rábízom magam az agyagra, akkor mindig a nőalak jön belőle elő, és én hagyom, mert jól érzem magam a folyamat közben - bizonygatja. Búcsúzás előtt lelkemre köti: íijam meg, mennyire örült az emlékéremmel járó elismerésnek: - A gimnáziumnak és a kuratóriumnak nagy tisztelettel köszönöm, mert a város felől ez az első felém fordulás, ami nagyon jólesik és amit nagyra becsülök. SSzabó Fotók fontról lefelé: Szaffenauer Ferenc, Juhász Anikó
