Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-09-23 / 12. szám
10 MOZAIK Elismerés a nagycsaládosoknak A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elismerő oklevelében részesült a paksi csoport két tagja: Tumpek János elnök és Feil Ferencné, az egyesület gazdasági ügyeinek vezetője. Pakson 2002 óta működik a Nagycsaládosok Egyesülete, ez alatt az idő alatt 40- 45 család vett részt a közös programokon.- Mindenkinek arra van ideje, amire szakít - mondja Tumpek János, aki csak most áprilisban vállalta át az elnöki teendőket Schubert Endrétől. - Nekem négy fiam van. De úgy gondolom, hogy itt a helyem, nagyon összekovácsolódott ez a társaság. Az emberek azt hiszik, hogy akinek sok gyereke van, az őrült vagy nagyon gazdag. Pedig mi egyszerűen csak szeretjük a csemetéinket - mosolyodik el. Kérdésemre, hogy miért is tartanak össze az egyesület tagjai, már Feil Ferencné Marcsi válaszol, akit öt gyermek vár odahaza.- így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy lehetőségeket, könnyítéseket érjünk el. Például vásárlási vagy utazási kedvezményeket. Legutóbb olcsó bébiitalhoz jutottak a tagjaink - meséli. Az országos szervezet figyelemmel kíséri a törvény-tervezeteket is és esetenként módosítási javaslatokat is kezdeményez.- Nekünk persze nem ez az erősségünk - veszi viszsza a szót Tumpek János - minket a közös programok adta élmények tartanak össze leginkább - mondja. Kiderül, hogy a családok gyakran járnak együtt kirándulni, aktuális kérdéseket érintő előadásokat hallgatnak meg közösen - legutóbb például a kábítószerről, meg a tanulási nehézségekről -, és nem jöhet el a Mikulás napja sem összejövetel nélkül. Most azonban más problémára koncentrálnak.- Szeretnénk segíteni azoknak az anyukáknak, akik GYES után nem tudnak ismét elhelyezkedni - teszi hozzá Marcsi, akinek álma egy Civil Ház, ahol állandó ügyelet várná az információért vagy segítségért hozzájuk fordulókat. Ez azonban egyelőre távolabbi jövőnek látszik. Jelenleg október l-jére készülnek, amikor a családok a hagyományos sportnapi rendezvényen adnak találkozót egymásnak. S. Szabó Két évtized után versben búcsúzott Hóban, fagyban, napsütésben, mindig rótta az utcákat, adott és kapott sok kedvességet. Most azonban elérkezett a pihenés ideje, nyugdíjas lett. Az elmúlt éveket versbe foglalta, és a postaládák gondjaira bízta. így búcsúzott a lakók többségétől Vincze Istvánná postás. Ilyen munkát csak tiszta szívvel lehet végezni, szeretni kell az embereket. Ezt vallja Vincze Istvánná Irénke, akivel dunakömlődi otthonában beszélgettem. Kezdetben külterületi kézbesítő volt lakhelyén és Kanacs pusztán. Több mint három év után egy másik terület postása lett, majd két évvel később már azokat az utcákat járta városunkban, ahol nyugdíjba vonulásáig, huszonegy évig kézbesített arra törekedve, hogy pontosan végezze munkáját. De ennél többet is tett. Ha kérték, levelet adott fel, csekket fizetett be, összegyűjtötte a nyaralók postáját, mindenkinek segített, amiben tudott, legtöbbször idős embereknek. A törődés kölcsönös volt. Többükkel apró kedvességgel lepték meg egymást, virágmagot, hajtást, süteményrecepteket cseréltek. Amikor pénzt hordott ki, szó szerint vigyáztak rá. Elmondta, hogy soha nem felejti el azokat a pillanatokat, amikor télvíz idején forró teával kínálták, és azt sem, amikor eltakarították a havat onnan, amerre járni szokott. Előfordult, hogy a tőle kapott recept alapján elkészített süteménnyel kínálták, és kérdezték: Irénke ilyennek kell lennie? Még gyermekként megismert és ma már felnőtt emberek ráköszönnek, emlékeznek a nevére, megkérdezik, hogy van. Másnak talán apróságnak tűnnek ezek a dolgok - mondta -, de számomra hatalmasak. Az emlékek áradatában egyszer csak felállt és beinvitált egy másik helyiségbe. Az asztalon búcsúajándékok álltak családoktól, lakóközösségektől. szeretne még több időt tölteni családjával, sokat kirándulni, elutazni hazai tájakra, ellátogatni múzeumokba, kiállításokra és folytatni a tornát, ahova rendszeresen eljár. Még számtalan történetet mesélt el, aztán néhány tőle kapott süteményrecepttel a táskámban, a viszontlátás reményében elköszöntünk egymástól. Hazafelé versének utolsó sorai jutottak eszembe: „Köszönök mindent, mit munkám során kaptam, Kicsit búslakodok, hogy abba kell hagyjam. De feltalálom én otthon is magam, Hisz egy nyugdíjasnak mindig sok dolga van. Gondolatban párszor az utam végigjárom, Sok-sok szeretettel emlékszem majd rátok.”-gyöngy-Fotók: Fonyó Dániel (fent), Kohl Gyöngyi (jobbra) Most, hogy nyugdíjas lett,
