Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-05-06 / 3. szám
2 VÁROS Kiválasztották a város borát A paksi borverseny közel fél évszázados történetében soha annyi résztvevő nem volt, mint idén. A 43. versenyre 210 mintával közel száz termelő nevezett. Szakértő zsűri bírálta az idei borokat, harmincegyen ültek a bizottságokban, közülük a pártatlanság érdekében huszonkilencen vidékről érkeztek. Az évjárat Keller János hegybíró szerint átlagos volt, esetleg egy cseppet „vékonyabb” a szokásosnál. A kezelés viszont - mondja a szakember - jobb az eddigieknél. A Prelátus kúriában tartott eredményhirdetésen 17 aranyminősítést ítéltek oda, hatot vörös, tízet fehér, egyet rosé bor kapott, a sillerek között azonban egy aranyos sem akadt. A legtöbb érmet a Sánchegy Szőlő Kft. gyűjtötte. A versenyre szánt minták bírálata után egy e célra alakult zsűri kiválasztotta Paks város borát. Első ízben történt meg, hogy erre nevezhettek a gazdák, a feltétel az volt, hogy olyan vörösbor legyen, amelyből legalább háromszáz liternyit fel tud ajánlani a termelő a városnak megvételre. A bort egyébként az önkormányzat reprezentációs célokra szánja. Tizenöten szálltak versenybe, a zsűri Spiesz József 2003-as cabernet borát választotta. A szőlőt 2000-ben telepítette a gazda a dunakömlődi domb oldalába. - A felkelő nap rásüt a szőlőre, s a lenyugvó nap sugarai is végigpásztázzák - mondja Spiesz József, aki szerint nagyon jó volt az az évjárat, s amit a természet olyan jól megalkotott a szőlőben, azt neki sikerült konzerválnia. Ez a bor eddig már öt aranyérmet hozott készítőjének, helytállt borvidéki versenyen is. vt Két helyszínen, két napig ünnepeltünk Az „Itt van május elseje” kezdetű dal már a múlté, a transzparensek is feledésbe merültek. Az eszem-iszom, szórakozás maradt. A paksiak idén két napon keresztül ünnepeltek, szombaton az ASE pályán az atomerőmű által szervezett majálison, vasárnap a naptár szerint esedékes vásári forgatagban az Ürgemezőn. Kora reggel özönlött a nép a lakótelepi sporttelepre, ahol a főzőhelyek kiválasztása tűnt a legnagyobb feladatnak. Tíz órakor már javában főtt az ebéd. Idén vegyes pörköltet főztek az atomosok, marhahúsból, körömből és sertéshúsból. A kulturális és sportprogramoknak többéves hagyománya van ugyanúgy, mint annak, hogy a PA Rt. majálisán adják át a „Atomerőmű Biztonságos Üzemeltetője” díjakat. Az elismerést húszán kapták meg, nekik Kovács József vezérigazgató adta át a díjat. A jutalmazottak: Aranyás Ferenc, Balázs Pál, Bayer Ottó, Beke Ferenc, Csiba Tamás, Csinyi József, Fenes Frigyes, Fodor Zoltán, Horváth Károly, Kurucz Béla Péter, Medovarszki László, Orosz István, Simon Lajos, Szentesi János, Takács István, Takács Miklós, Turbucz László, Tüdő István, Vesza József, Vörös Imre. Az, hogy a két rendezvény két különböző napon volt, észrevehető változást hozott. A vasárnapi vásári forgatagban az eddiginél kevesebben fordultak meg. Kevés a vendég - panaszkodott a körhinta tulajdonosa. A kürtöskalácsosnál mindkét nap akadt vevő, a vattacukros sem sokat pihent. Az Ürgemező vasárnap, késő este csendesedett el. Hogy mit ünnepeltek az emberek, a munka ünnepét vagy az uniós csatlakozást, nehéz megmondani. Mindenesetre a lakótelep környékén felpezsdült az élet ezen a két napon. ese PAKSI HÍRNÖK Megjelenik kéthetente, 3500 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Vida Tünde Főmunkatárs: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: május 20. Panorámakép: www.paksnet.hu Címlapfotók: Vida Tünde és Fonyó Dániel