Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-08-26 / 10. szám

SPORT 17 Veretlen a PSE NB II-es labdarúgócsapata Pecás családi nap Három mérkőzés után veret­len a PSE másodosztályú fo­cicsapata az újjászervezett bajnokságban. - Sikerült a felkészülés, és az igazolása­ink is beváltották reményein­ket, így nem lehet akadálya annak, hogy a vezetőség által kitűzött célt, a középmezőny­ben szereplést teljesítsük - mondta Lengyel Ferenc ve­zetőedző. A tavalyi szezonban mi kaptuk a legkevesebb gólt, de a gólhelyzetek ki­használásával akadtak prob­lémák. Ez volt a fő indoka Szabados Attila igazolásának. Ő sérüléssel bajlódik, ezért még nem tudott pályára lép­ni, de biztosan hasznosítani fogja csapatunknál az első osztályban megszerzett tudá­sát, rutinját.- Barcs, Győr és Felcsút el­len is egy góllal nyertünk, ami remek teljesítmény, de nem várható nagy gólkülönb­ségű eredmény az előttünk álló mérkőzéseken sem, hi­szen nagyon kiegyensúlyo­zott a mezőny - ezt már Ha­raszti Zsolt szakosztályme­nedzser mondta, és azt is hoz­zátette, hogy a Fehérvári úti létesítmény nem igazán felel meg az MLSZ előírásainak. Nem csak a tűzeset okozott gondot, hanem a már évek óta húzódó korszerűsítést is el kellene végezni. A PSE labdarúgóinak olyan nagy múltú egyesületekkel kell felvenni a versenyt, mint a Győr, Dunaújváros, Hala­dás. A villanyfényes mérkő­zés már nem újdonság a pak­siak számára, de élő televízi­ós közvetítés még nem volt paksi focimeccsről. Mindez­idáig, hiszen a Haladás elleni meccset augusztus 26-án tűzte műsorára a magyar sportcsatorna. Ez mind­­mind megkövetelné a XXI. század követelményeinek megfelelő sportlétesítmény kialakítását. SJ Ismét megrendezi hagyo­mányos családi napját a Paksi Atomerőmű Hor­gászegyesülete. A ren­dezvényt szeptember 4-én, vasárnap 10 órától tartják a Füzes-tavaknál, ahol hor­gászversenyt is tartanak 9 órától 12-ig. A versenyre augusztus 28-ig, vasárna­pig lehet nevezni az egye­sület területi engedéllyel rendelkező tagjai számára. A nevezéseket leadhatják Pettesh Adám gondnoknál, az egyesület horgásztanyá­jának büféjében. Vida Kosaraztak a szurkolók A hatvanas évek hippimoz­galmainak jelszavát, a „sze­retkezz, ne háborúzz” mottót alakították át négy évvel ez­előtt az első osztályú kosár­labda-csapatok törzsszurko­lói, amikor útjára indították a Szurkolói Kosárlabda Ku­pát. Az első torna után a ne­gyediket is Pakson tartották az elmúlt hétvégén, hiszen a rendezés joga mindig a baj­nokságot meg­nyerő együttes drukkereit illeti meg. Eger Zsolt, a Bongó Bascat MNK Topic elnevezé­sű kosárlabda­torna egyik ren­dezője szerint az addig ellen­séges, néha dur­va szurkolói megnyilvánulá­sok az élvezetes játéknak kö­szönhetően las­san átalakulnak barátságokká, sportszerű in­ternetes levele­zésekké. A mos­tani kupára tíz csapat kapott meghívást. A rendező ASE gárdája mellett parkettre léptek Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Pécs, Kaposvár, Körmend, Szombathely és az Albacomp csapatainak drukkereiből álló együtte­sek. Két ötcsapatos csoport­ban zajlottak az előküz­­delmek, majd a csoportelsők és -másodikak keresztbeját­szással döntötték el, hogy ki játszhatja az elődöntőt illet­ve a döntőt. A mérkőzések játékideje kétszer tizenöt perc volt, a bíráskodást hiva­tásos játékvezetők végezték. A kétnapos programnak volt nevezési díja, de a támoga­tóknak köszönhetően a szál­lásért nem kellett fizetniük a játékosoknak. A helyezések sorsa szoros mérkőzéseken dőlt el. A harmadik helyért Körmend és Paks gárdája vette fel a harcot és 30-29 arányban a körmendiek dia­dalmaskodtak. A döntőben a Szolnok 52-51-re legyőzte a Falco gárdáját, így az olajo­sok nyakába kerülhettek az aranyérmek. Különdíjakat is kiosztottak a szervezők: a legértékesebb játékos Szabó Gábor lett a Szolnok együt­teséből. A legjobb férfi „fó­­rumozó” a Falcós Takó Atti­la, a legjobb női „fórumozó” címet a „Pécsi lányok” vihet­ték haza. Eger Szabolcs el­mondta még, hogy jövőre mindenképpen részt vesznek a rendezvényen, és az eddigi két második és két negyedik helyezést fényesebb éremre akarják felváltani. SJ A győztes szolnoki gárda Fotó: Fonyó Dániel és Juhász Anikó

Next

/
Thumbnails
Contents