Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-08-12 / 9. szám

10 MOZAIK Tábor határok nélkül Hetven diák táborozott Siófok-Sóstón, a Magyar Úttörők Szövetsége paksi elnöksége szervezésében. A nemzetközi táborban kézdivásáhelyi és viski gyerekek nyaraltak egy héten keresztül. A Tábor Határok Nélkül el­nevezésű programot 1990- ben szervezte meg először a Magyar Úttörők Szövetsé­gének paksi csoportja. Azóta évente várják a határon túl élő magyar gyerekeket Siófok-Sóstóra. A program keretében kézdivásárhelyi diákok nyaraltak először a Balaton-parton, később csat­lakoztak a galántai majd a viski gyerekek is. Idén Paks szlovákiai és kárpátaljai testvérvárosából érkeztek a táborozok Sóstóra, egy Deb­recenben eltöltött nap után. A hagyományokhoz hűen nyitótábortűzzel és zászló­­felvonással indult a prog­ram. Az egy hét alatt számos rendezvény színesítette a magyarországi nyaralást. A kézműves foglalkozásokon az új technikák megismeré­se mellett elkészítették a ba­tikolt tábori egyenruhát, a szobacímerek és a tábort jel­képező lisztbabák is megszü­lettek az ügyes gyerekkezek munkája nyomán. A tábori olimpia keretén belül sport­­versenyeken mérték össze képességeiket a diákok. Ki­rándulásokon Balatonfüred, Siófok és Nagyvázsony lát­ványosságait ismerhették meg az ugyancsak ott tábo­rozó tizenhét paksi gyer­mekkel közösen. Emellett számos tréfás vetélkedővel, horgászattal, közös főzéssel és persze strandolással tet­ték emlékezetessé az egy he­tet. A táborozókat megláto­gatta Herczeg József alpol­gármester is. A programot városunk önkormányzata mellett támogatta a Paksiak Kézdivásárhelyért Kör és több vállalkozás. A hagyo­mányokat jövőre újra életre hívják, hiszen ismét Sóstóra várja a határon túl élő ma­gyar gyermekeket a Paksi Úttörők Szövetsége.-dal-Testvérgyülekezetek találkoztak Vendégek érkeztek a paksi evangélikus gyülekezethez két héttel ezelőtt Langen­­zennből. A bajor városban mintegy hatezer fős gyüle­kezet működik három lel­késszel. A két település evangélikus közössége kö­zött testvérgyülekezeti kapcsolat van, ennek kere­tében már többször meglá­togatták egymást, és a paksi gyülezet vezetője, Szabó Vilmos Béla lelkészi gyakorlaton is volt Lan­­genzennben. Most a paksi­ak két évvel ezelőtti látoga­tását viszonozta egy hu­szonnyolc fős társaság. Megérkezésük napján or­gonakoncerten voltak, va­sárnap közös istentisztelet, hajókirándulás és egy Sár­gödör téri este szerepelt a programban. Hétfőn Kecs­kemétre kirándultak, más­nap reggel pedig indultak haza. A testvérgyülekezet dékánja, aki annak idején megkereste a paksiakat, két éve nyugdíjba vonult. Helyét Friedrich Schuster töltötte be, aki elmondta, hogy itt tartózkodásuk alatt lenyűgözte a helyiek vendégszeretete, kedves­sége és a város szépsége. Szabó Vilmos Béla arról számolt be, hogy tovább ápolják az évtizedes kap­csolatot, amelynek fontos állomása lesz a testvérgyü­lekezet új lelkészeinek megismerése. -gyöngy-Újabb akciót rendez Pakson Molnár Imréné annak érdekében, hogy segítsen a rászorulókon. A nyugdíjas hölgy két ízben kezdeményezett gyűjtést hasonló céllal. Először karácsonykor, majd húsvétkor fogadott, majd osztott szét adományokat. Mostani akcióját az iskola­­kezdés kapcsán hirdeti meg. Elfogad bármilyen ado­mányt, de különösen iskolaszereket, táskát, tornafel­szerelést, gyerekruhát vár Pakson a Hidegvölgy utca 59-ben. Az akciót augusztus 26-ára tervezi, a helyszín, úgy mint a korábbi akcióknál, Pakson a Szent István té­ren lesz. Fotók: Mezősi Árpád, Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents