Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-07-29 / 8. szám
MOZAIK 13 Jó napot, mi újság? Czetli Imre Ha a nyugdíjasklubról van szó, nem ismer fáradtságot Ez tölti ki az életét s bár a betegség ma már sok mindenben határt szab számára, ma is aktívan végzi munkáját Czetli Imre idős kora ellenére fiatalos lendülettel beszél, idézi fel a múltat, melynek utolsó néhány éve szinte teljes egészében a klubról szól. Czetli Imre Mezőhídvégen született 1929-ben, Paksra 1968-ban került. Műszeripari technikumban tanult, dolgozott a Dunai Vasműben, vezette az Április 4. Gépgyár üzemét, később a 22-es Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott vezető szerelőként. Acélszerkezetek, vasalások, betételemek gyártását és szerelését felügyelte. Ma is szívesen emlékszik vissza ezekre az időkre, és büszke arra, hogy a határidőket mindig tartani tudta, még akkor is, amikor senki nem hitt már abban, hogy sikerülhet. Tizenhat évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, s 1993-ban belépett a nyugdíjasklubba, ahol még abban az évben elnökké választották. Azon túl, hogy ügyes-bajos dolgaikat intézte, programjaikat szervezte, Imre bácsi tizenkét éven keresztül zenélt a nyugdíjas társaknak. Iparos korában barátaival cigányzenekart alakított, ő cimbalmon játszott. A hangszer még édesapjáé volt. Imre bácsi később hangszert váltott: kezdetben harmonikán, majd szintetizátoron játszott. A nyugdíjasokkal kétórás műsort állítottak össze, énekkari előadás, szólóének, színi előadás szerepelt a repertoárban. A műsort huszonkét alkalommal adták elő az ország különböző településein, a nyugdíjas társak meghívására és örömére - árulja el. Az pedig, hogy más klubok tagjai is ellátogattak Paksra, megint csak az ő érdeme. Hamar kész az összegzéssel: az évek során huszonhat város nyugdíjasai ismerhették meg a várost és a paksi atomerőművet. A program, mely Imre bácsi nevéhez fűződik, a város nevezetességeinek megismerésével indult: a Bazársor, Sánc, Prelátus, Deákház, komp-kikötő után következett az erőműlátogatás. Nem maradt ki az Újtemplom sem: ott elénekeltek egy zsoltárt, melyet ő orgonán kísért. Tehetségesek, fiatalok Szabó Hajnalka Amikor megérkezik a megbeszélt találkozóra, először beszédes, ábrándos szemei tűnnek fel. Ha nem tudnám, hogy a nagyon is racionális tudományok érdeklik, azt gondolnám, tipikus művésziélek. És sokat mosolyog. A bonyhádi gimnáziumban tanuló lány orvosnak készül. Június végén két hetet Szegeden töltött, az MTA Biológiai Központjának élettudományi kutatótáborában. Ide minden évben 30-35 középiskolás diákot hívnak meg Magyarországról és a határon túlról. Az előadásokat elismert kutatók tartják, a gyakorlatokon pedig a legújabb technikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Hajni élményszerűen és közérthetően mesél a genetikáról meg a biotechnológiáról, a DNS-chipekről és az elektronmikroszkópról.- Nagyon élveztem a tábort - mondja -, és örülök, hogy ott lehettem. Különben sosem találkoztam volna azokkal az elhivatott kutatókkal, akiket eddig csak a Mindentudás Egyetemének adásaiban láthattam, és talán sosem végezhettem volna ilyen komoly kísérleteket. Fontosnak éreztük magunkat! És a társaság is jó volt. Végül pedig kiderül, hogy akkor sem tévedtem nagyot, amikor művészléleknek véltem. Hajninak mindene a tánc, és újabban a versírással is kacérkodik. Mostanában azonban az ő idejét is a pihenés értékes percei töltik ki. S. Szabó Munkája elismeréseként 2003-ban a várostól „Pro Űrbe” díjat kapott, az atomerőmű pedig díszoklevéllel jutalmazta a nukleáris energia megismertetése terén végzett kiemelkedő teljesítményéért. - Mi volt a sok közül a legkedvesebb élménye? - kérdezem, s ő némi gondolkodás után egy kiskundorozsmai hölgy történetét meséli el. Az asszonynak mozgássérült fia van, aki azt kérte édesanyjától, hogy amikor egy új templomban jár, énekeljen el érte egy zsoltárt. Az anya örömére Imre bácsi és a klubtagok is csatlakoztak, amikor fia kérését teljesítette. - Egy másik alkalommal - meséli, s közben egészen meghatódik -, Budapesten a negyedik kerületben mozgássérülteknek adták elő a műsorukat, mikor egy kerekes székes úr azt kérte, játsszák el az ő nótáját is, ami így szól: „Galambszívet örököltem...” Betegségéből eredően ma már nehezebben megy a muzsikálás. Fellépéseket 2004 januárja óta nem vállal, legfeljebb szűk körben játszik néhanapján. Azért akad élmény mostanság is, július 22-én tartották az összevont névnapi bulit, ahol szinte minden meghívott jelen volt. A hölgyeket virággal, az urakat borral köszöntötték. Sokat beszélgettek, nevetgéltek. Míg a múltról beszélgetünk, felidézi, hogy az erőmű építésekor dolgozott itt egy Zsukov György nevű szakértő. Ő engedélyezhette a tervtől eltérő munkákat. Az eltéréseket persze papírra kellett vetni. Imre bácsi mindig azt kérte a szakértőtől: azt a kis papírdarabot, azt a „e(z)etlit” őrizzétek meg, mert még szükség lehet rá. Ez csak természetes, Imre bácsi! Szász Tibor Fotók: Szász Tibor, Fonyó Dániel
