Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-07-29 / 8. szám
PORTRÉ 11 Megruháznak bennünket?- Ide figyelj! Tizenkét évi munka után be kell zárnom. Az embereknek már nem kell a minőségi termék, jó nekik a gagyi is, csak olcsó legyen - mondja egy paksi üzlettulajdonos. - Miért? - kérdezem. - Azért, mert ugyanazért a pénzért mennyiségre többet kapnak, a minőség nem érdekli őket, vagy nem tudják megfizetni - érkezik a válasz. Kínaiak. A jelenség 1989- ben kezdődött országos szinten, amikor is Magyarország és a Kínai Népköztársaság között létrejött megállapodás jóvoltából a kínai állampolgárok vízummentességet kaptak. Ettől kezdve gomba módra szaporodtak a kínai üzletek. Megjelent a piacon a gagyi áru fogalma, egyre nagyobb veszélybe kerültek a magyar kereskedők és a ruhaipar. A helyi kereskedők a megélhetésüket féltik. Vajon meg lehetne-e állítani ezt a folyamatot? Lehetséges-e törvényes úton szabályozni az ilyen üzletek számát egy városban? Az ide vonatkozó kormányrendelet alapján, ha jogilag minden rendben van a kereskedő háza táján, semmi akadálya nem lehet a működési engedély kiadásának. Pakson az évek során egyre több kínai üzlet nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt, borsot törve ezzel a helyi üzlettulajdonos orra alá. A kínai üzletek és a kínai árut forgalmazó boltok árai jóval kedvezőbbek a magyar boltok árainál. Az egyre magasabb bérleti díjakat lassan már csak a hazánkba települő kínai kereskedők tudják megfizetni. A vevőket a nem túl nagy műgonddal berendezett kirakatok sem riasztják el a vásárlástól. A tulajdonosoknak nem létfontosságú, hogy a kirakatot esztétikusán rendezzék be, a vásárlók számára az árak vonzókedő, Zhang Zhen Yo tette meg telefonon: - Az lehet, hogy a magyar ruhaipar tönkre fog menni, de arról nem mi tehetünk, hogy nem versenyképes. Az árunk minősége lehet, hogy eddig hagyott némi kívánnivalót maga után, de folyamatosan javul. Miközben a tolmáccsal beszélgettem, a vásárlót figyeltem, aki az eladó akcentusán mosolyogott, majd boldogan eltette a pár száz forintért szerzett ruhadarabot. Vajon eszébe jut-e, hogy a mellette lévő magyar üzlettulajdonosnak tizenkét év után be kell zárnia? A mennyiség ismét győzedelmeskedett a minőség felett? Polgár Tamás A kínai migránsok társadalmi, életkori, kulturális összetettsége nagyfokú eltérést mutat. A legtöbben Északkelet-Kínából származnak, de két tartomány kivételével (Tibet és Quinghai) az ország minden területéről érkeztek. Kezdetben többségük egyedülálló férfi vagy nő volt, akiket később családjuk is követett. Egy most végzett országos felmérés szerint a távolkeleti kiskereskedelmi üzletek további előretörése várható idén Magyarországon. A 2008-as 6%-os, illetve a tavalyi 14%-os piaci részesedés után tovább növekszik a távol-keleti üzletek száma. ak. A magyar gyártók és kereskedők úgy látják: versenyezni szinte lehetetlen ezzel az árudömpinggel, így vagy nekik is kínai ruhát kell árulniuk, vagy meg kell keresni azokat a területeket, ahol meg tudnak élni. Mára több butik is olyan kínai forrásból táplálkozik, mint például a józsefvárosi piac. A vásárlók sokszor nem is tudhatják, hogy honnan származik az áru. Érdeklődtem egy kínai üzlettulajdonosnál, hogy mit reagál a kínai üzleteket érintő vádakra. Hiányos magyar tudása lévén nem tudott válaszolni, helyette a Budapesten élő kínai keres-Meseország Plakátok, színpadi jelenetek fényképei alatt, kellékek, jelmezek között járkálok a városi múzeum termében; az erdélyi színjátszás történetét bemutató kiállításon. Csiky Gergely 100 arany jutalmat nyert pályaművének, A jóslat című öt felvonásos vígjátéknak 1875-ből való példányát nézhetem, rendezőpéldányokat, szerepek kéziratait, korabeli kritikákat olvashatok. Az egyiket 1820-ban írták: „...20- dikán Tháliának temploma újjra megnyittatott városunkban. A Nemzeti Színjáttszó Társaság - míg a hazafiiéiek és kedvező környülállások a már 1813 ólta külsőjére nézve kész Játékszínt belőlrői is felkészíthetné - a Gróf Rhédey László Úr Játékszínjében adja mutatványait...” 1886-ban Aradon a Párizsi színben többször el kellett énekelni a Marseillaise-t a színészeknek. 1923-ban a cenzúra betiltotta Az ember tragédiájának előadását, szerencsésebb korokban csupán a Párizsi színt kellett kihagyni. Nem csak Madách Imre művével volt azonban baj. A Hamburgi menyaszszony című operettben a színésznő nem a cenzúra által jóváhagyott szép vagy, gyönyörű vagy Meseország szöveggel énekelte a közismert dalt, hanem az eredetivel. Ahogy megtanulta annak előtte. Felbontották a szerződését. Mit mondhattak neki az igazgatói irodában? Nacionalimus? Sovinizmus? Irredentizmus? Horthy-fasizmus? Vagy csupán nyelvbotlás? Remit Tenda Fotók: Fonyó Dániel
