Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)

2005-07-01 / 7. szám

SPORT 15 Aranyérmes Balatonbogláron rendezték a tenisz diákolimpia orszá­gos döntőjét, ahol nagyszerű paksi siker született. Klopcsik Diána és Fábián Ágnes, a Deák Ferenc Álta­lános iskola diákjai, a PSE versenyzői a IV korcsopor­tos csapatversenyben arany­ifjú teniszezők érmet szereztek. A csoport­­verseny küzdelmei két egyé­ni és egy páros számból áll­tak. A páros mérkőzésre ak­kor lett volna szükség, ha egyéniben valamelyik induló vereséget szenvedett volna. Ilyen nem történt, hiszen a két paksi lány mérkőzés­vesztés nélkül hozta haza a bajnoki címért járó érme­ket. Klopcsik Dia nyolc éve teniszezik. Tavaly a lány „14”-ben országos 13. helye­zett volt, ebben az esztendő­ben már magasabb korosz­tályban versenyez, és itt is eljutott a 26. helyig. Dia fej­lődése töretlen, a vidékbaj­nokságban is bejutott a leg­jobb nyolc közé. Remek eredmény ez különösen an­nak fényében, hogy télen nincs megfelelő edzési lehe­tőség. - Jövőre könnyebb lesz, hiszen elkészül a te­niszsátor, és nem kell ta­vasszal a nulláról indulnunk - mondta a fiatal bajnoknő. Társa, Fábián Ágnes jelen­leg a lány „12”-es vidékbaj­nokságon szerepel. Ági szin­tén nagy formát fut, hiszen helyt kapott a korcsoportos válogatott keretben. Rövi­desen mindkettőjük számá­ra fontos fellépés követke­zik. Június utolsó hetében veszi kezdetét az ETA nem­zetközi verseny Százhalom­battán, ahol nemzetközi me­zőnyben is megmérethetik tudásukat. SJ Befejeződött Hotel Orchidea kupa, a tíz csapat és hu­szonhat játékos részvételével folyó városi tenisz csapatbaj­nokság. A bankettel egybekötött eredményhirdetést Ten­­gelicen, a Hotel Orchideában tartották, az értékes díjakat és kupákat a szálloda tulajdonosa, Dömény Zoltán adta át a helyezetteknek. A bajnokságot az Egypetéjű ikrek névre hallgató Apembe William-Klopcsik Ferenc-páros nyerte, második Tárnok László és Szilágyi István lett, harmadik pedig az ifjabb Tárnok László és Gyöngyösi Ferenc duó. Királyi kapusiskola Azt eddig is tudtuk, hogy Ki­rály Gábor a magyar labdarú­gó-válogatott első számú ka­pusa, remek hálóőr és profi mentalitású játékos. Június 22-én láthattuk azt is, hogy saját karrierépítése mellett szívén viseli a honi kapus­utánpótlás sorsát. Bizonyítja a fentieket, hogy az idén ki­lencedik alkalommal meghir­detett Heizler Kapusiskola meghívását elfogadva Paksra látogatott. Elkísérte a szintén szombathelyi iskolában nevel­kedett, jelenleg Pécsett védő Horváth Gábor. Király be­szélt arról hogy csapata a Crystal Palace az utolsó for­dulóban ugyan kiesett a Pre­mier Ligából, a londoniak azonban továbbra is számíta­nak szolgálataira. Régóta sut­togják a, jólértesültek”, hogy az egykor a Herthában öt évet lehúzó kapust angol él­csapatok is szeretnék soraik­ban tudni. A válogatott hálóőr ezt sem megerősíteni, sem cá­folni nem volt hajlandó. Azt elmondta, hogy szereti az an­gol mentalitást, és London­ban képzeli el további pálya­futását. Halkan jegyezzük meg: az angol fővárosban a Palace-on kívül nagy múltú és jelenű csapatok is vannak. Király és segítői a PSE centerpályáján mintegy negyven kapuspalántát okí­tottak a szakma fortélyaira. Voltak érdekes cicajátékok, amit kézzel és fejjel játszot­tak, és természetesen ren­geteg kapura lövés szere­pelt a programban. Egy új­donsággal is megismerked­hettek a fiatalok, ugyanis a teniszben használt adogató­gép mintájára a vendégek bemutattak egy focilabda­adogató szerkezetet. A Heizler Kapusiskola júli­us 2-án zárja kapuit. Az eddi­gi évekhez hasonlóan az idén is rengeteg fiatalt vonzott a tábor az ország minden ré­széről. Király Gáboron kívül több NB-I-es kapus is ellá­togatott a Fehérvári úti sporttelepre. Jövőre a tízéves jubileumon minden bizonnyal hasonlóan színvo­nalas és tartalmas két hetet tölthetnek el az érdeklődők a Heizler Kapusiskolában.-Titti-Fotók: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents