Paksi Hírnök, 2005 (14. évfolyam, 2-19. szám)
2005-04-22 / 2. szám
PAKSI HIBNQK XIV ÉVF. 2. SZÁM ALAPÍTVA 1989-BEN 2005. ÁPRILIS 22. Dunakömlőd civilben Forster József, a Dunakömlődért Egyesület elnöke szerint Paks város önkormányzata nem képviseli kelló' hatékonysággal a dunakömlődi emberek érdekeit. A részönkormányzat hatáskör híján nem tud eredményeket elérni, a civil szervezetek véleményét nem veszik figyelembe. A Dunakömlődért Egyesület április heedikén tartotta legutóbbi közgyűlését, ;hol többek között arról is határoztak, hogy a jövőben a helyi lakosok és civil szerveződések rendezzék a szüreti napot. Kiderült, hogy a döntés hátterében összetett folyamat húzódik meg, s nem egyszerűen csak egy mulatság rendezési jogáról van szó. Az elnök szerint a lunakömlődiek egyre kevésbé szólhatnak bele a saját sorsukba, s ezen változtatni kell. Ezért célul tűzték ki a Dunakömlődért Egyesület aktivizálását, mely az utóbbi években a kezdeményezést inkább átengedte a részönkormányzatnak. Sokáig úgy gondolták, hogy a részönkormányzat hatékonyabb érdekképviseletet biztosít a civil szerveződéseknél. Forster József úgy véli, mára bebizonyosodott: a különböző egyesületek munkája nem pótolható. Folytatás a 7. oldalon Első ízben látogatott Novovoronyezsbe hivatalos paksi delegáció. 2. oldal A városban már nevén nevezik, hivatalos helyen csak paksi áruházként emlegetik az épülő bevásárlóközpontot. J. oldal Zsoldos András legénysége biztosította első helyét a bajnoki táblázaton. 12. oldal Az erőteljes bevágásra karikába hajló bot jó halat sejtetett, de ekkorára senki sem gondolt. 16. oldal Bemutatta új repertoárját a Tűzvirág* Az elmúlt évekhez hasonlóan, szinte a gálaestek időpontjának kitűzésekor elfogytak a jegyek a Tűzvirág műsorára. Aki lemaradt, vigasztalódhat a következő hónapok során néhány paksi fellépéssel. Első ízben a Duna-parti szezonnyitón. A repertoár nagy része megújult, az új táncok zömét még nem látta a közönség sem Pakson, sem másutt, bár olyan is akad, amellyel a Nemzeti Színházban év elején bemutatkozott a Tűzvirág Táncegyüttes. Az új koreográfiák tanulásába hatalmas lendülettel fogtak bele a táncosok, s készültek a gálára hosszú heteken át. Ezek után nem csoda, hogy a Tűzvirág ezúttal sem okozott csalódást közönségének, hacsaknem azzal, hogy többen lemaradtak a gáláról, a jegyeket szinte percek alatt kapkodták el. A szerencsések feledhetetlen estét töltöttek a városi művelődési központban, ahol zsúfolásig megtelt mindkét napon a színházterem nézőtere. A tánckart, s az újabb és újabb koreográfiákat egy Mágus - Újvári Dávid - varázsolta színpadra. Folytatás a 8. oldalon Pakson, a Fehérvári út 8. szám alatt 159 m2 alapterületű üzlethelyiség (jelenleg bútorbolt) kereskedelmi vagy egyéb tevékenység céljára kiadó. Érdeklődni lehet: Paks és Vidéke ÁFÉSZ, tel.: 75/519-020 Budafokon a városházától és a templomtól 500-500 m-re, csen- Paks, Pollack Mihály utca 46. V. des, meghitt környezetben 1960- emeletén 64 m2-es, erkélyes, felban épült összkomfortos, teljes újított lakás június végi beköltöközműves, 80 m2-es családi ház zéssel 8.500.000,- Ft-ért eladó, eladó. Irányár: 30.000.000.- Ft Érdeklődni mindkét ingatlanról dr. Wartig Lászlónál a 75/311-239-es vagy a 20/9724-043-as mobilszámon lehet.