Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-02-22 / 8. szám
XIII. évfolyam 8. szám 2. oldal I Paksi Hírnök I | Pak» város 6, » környék Upjs_________I Zöld lámpát kapott a beruházás (Toly tat ás a% 1. oldalról!) Ez tehát azt jelenti, hogy a pályázat kedvező elbírálása (és a maximális, százmillió forint odaítélése) esetén az önerő mintegy tízmillió forinttal csökken, a kömlődi rész ugyanis a beruházás tíz százalékát teszi ki. A városnak - a pályázat kötelező kellékeként — egyúttal arról is nyilatkoznia kell, hogy a szennyvízcsatorna-építés szervesen illeszkedik a város hosszú távú fejlesztési terveihez, s a rendszer működtetését a befolyt csatornahasználati díjakból kívánják fedezni. MSi méta A nemrég elvégzett legújabb szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy a korábban tervezettnél (4 milliárd 246 millió) jóval olcsóbban, 227 miihó forinttal kevesebb pénzért (összesen tehát valamivel több mint négymilhárdért) is kiépíthető Madocsa és környékének csatornarendszere. Egyúttal elrendelték a korábbi szakértők átvilágítását. Ismeretes, hogy tavaly májusban, még Pepó Pál minisztersége idején forráshiányra hivatkozva elutasították a négy település 926 millió formtos KAC támogatási igényét. Ezt követően Ligetvári Ferenc akkori miniszter kérte a pályázat újbóli véleményezését, elrendelve egyúttal annak átdolgozását. Köztudott, hogy Székely Zoltán, akkor még, mint a közbeszerzési bizottság elnöke a csatornarendszer beruházásának megindítása érdekében lobbizott. Sót egy ízben azt nyilatkozta, hogy Dunaföldváron élő rokonai miatt szeretne pontot tenni az úgy végére. Meg nem erősített információk szerint a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala többek között azt is vizsgálja, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő közbeszerzési bizottság egykori elnökének milyen személyes érdeke fűződhetett a madocsai beruházáshoz. Vásáilás helyett kisajátítás? A képviselő-testület december 13-án megtartott ülésén határozatban támogatta a Ganz Holding Rt. ipari termelésének Paksra telepítését és a Marina Invest Kft. beruházási szándékát. Az ehhez szükséges Duna-parti telekvásárlás napirendjének tárgyalásakor a legutóbbi testületi ülésen Szinger Ferenc arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy amennyiben az önkormányzat a több mint tíz hektáros területhez kisajátítás, nem pedig vásárlás útján jutna hozzá, harmincmilliót takaríthat meg. Mivel ez az elképzelés igencsak eltért a korábban előterjesztett szakértői véleménytől, a képviselők az eredetitől eltérő, új határozati javaslatot fogadtak el. A Bizottsági Elnökök Testületé, a Polgármesteri Építészeti Tanácsadó testület, valamint az Aedis Kft. szakembereinek jelenlétében került sor az elmúlt héten az egész Dunapartot érintő terület szabályozási tervének egyeztetésere. Ismeretes, hogy erre a területrészre nem csupán a Ganz Holding Rt. ipari termelésének Paksra telepítését tervezik, hanem a Manna Invest Kft. is itt alakítaná ki telephelyét. A tervezők által bemutatott elképzelésekkel kapcsolatban a tanácskozáson egyúttal lehetőség nyűt az észrevételek, vélemények ismertetésére is. Mivel a Ganz Holding Rt. által megbízott tervező cég részéről felvetődött, hogy az eredetileg a Molnár-árok Környékére javasolt telephely nem felel meg maradéktalanul minden követelménynek, ezért a jelenlegi elképzelés szerint a beruházás a varostól kissé távolabb, déli irányban valósul meg. Igény jelentkezett továbbá gabonarakodó, sóder-kirakók, valamint konténerkikötő létesítésére is. * % * Gyümölcsfaültetés közben második világháborús gránátot talált biritói kertjében egy gazda, aki a robbanószert felismerve azonnal értesítette a helyi rendőrséget. A helyszínre érkező tűzszerészek hatástalanították a gránátot. A rendőrség szakemberei azt kérik, hogy ilyen esetben semmiképpen se próbálkozzunk a gyanús tárgy elszállításával, illetve ártalmatlanításával, a kísérletezés ugyanis akár halálos kimenetelű is lehet. * * * Február 27-én kerül sor Paks Város Dunakömlődi Településrészi Önkormányzata soron következő ülésére az Ügyfélszolgálati Irodában. A 18 órakor kezdődő tanácskozás nyilvános, a napirendeket e héten elolvashatják az iroda kapuján, illetve a Faluház hirdetőjén. A gazdálkodási rendnek megfelelően a szakértők előzetesen elkészítették az ingatlanforgalmi értékbecslést. A forgalmi érték ismeretében lefolytatott adásvételi tárgyalásokon az ingatlantulajdonosok 450 Ft/négyzetméter összegben határozták meg a számukra elfogadható vételárat. A képviselő elmondta: tudomása szerint a Közigazgatási Hivatal jelenleg százhatvan tulajdonossal folytat a kisajátításról szóló tárgyalásokat. A nemrég elvégzett értékbecslés alapján tehát lehetőség van az eredeti ár egynegyedéért hozzájutni a területhez. Mivel a kisajátításról sem a jegyző, sem a képviselők nem rendelkeztek információval, a polgármester tíz perces szünetet rendelt el. A tanácskozást követően döntés született a képviselő által javasolt új egyeztetés lefolytatásáról, illetve az esetleges kisajátítás kezdeményezéséről. Amennyiben tehát a tulajdonosokkal történő egyeztetés (tízezer forint/aranykorona értéken) Az idei évben először A Kereszt utcai óvodás és autista gyermekek támogatására kérjük jövedelemadójának 1%-át utaltassa az Ángyaikért Alapítvány számlájára. Adószámunk: 18856198-1-17. Nagylelkűségét, segítségét hálásan köszönjük. Angyalkert Alapítvány kuratóriuma és a gyerekek nem vezet eredményre, az önkormányzat közérdekből kezdeményezni fogja a kisajátítási eljárás megindítását. A város számára több mint harmincmillió forintos megtakarítást eredményező intézkedés előreláthatólag némileg késlelteti majd a Ganz-program beindítását. Bor Imre polgármester értetlenségének adott hangot akkor, amikor elmondta: a két szakértői vélemény közt tapasztalt jelentős különbség mindenképpen elgondolkodtató. Miklós Imre A Tolna megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének ÁLLÁSAJÁNLATAI Felvételre keresnek: Paksra: 3 fő vendéglátóipán eladót, 1 fő tehergépkocsi-vezetőt, Szekszárdra: 10 fő fejlesztő mérnököt, 1 fő ápolót, Komáromra: 1 fő szakácsot (szállás biztosított), Változó munkahelyre: 1 fő üzleti területi képviselőt (tört. és földrajzi térképek árusítására), 1 fő minősített hegesztőt, 1 fő izommetrikus csőhálózat-szerelőt. Városi Művelődési Központ: Kettős ügyvezetés A Városi Művelődési Központ tevékenységének közhasznú társaságban való további működése kapcsán a legutóbbi testületi ülésen a képviselőknek egyúttal a művelődési központ, mint költségvetési intézmény megszüntetéséről és az alapító okirat módosításáról is dönteniük kellett. Az egységes szerkezet részletes áttekintésekor a legtöbb bírálat a kettős ügyvezetésére vonatkozó fejezetet érte. Az alapító okirat szerint az ügyvezetői teendők ellátására az intézmény jelenlegi vezetője, Darócziné Szalai Edit kapott megbízást 2001. december 31-ig, „második ügyvezetőként” pedig Balog Pálné tölti be ezt a tisztséget 2001. április 1-től. Ezzel kapcsolatban Pámer Zoltán képviselő kifogásolta, hogy az alapító okirat értelmében „a cég képviseletére az ügyvezetők együttesen jogosultak”. Javasolta ugyanakkor, hogy a cég képviseletét az ügyvezetők önállóan, feladatkörüknek megfelelően lássák el, ennek gyakorlati hozadéka ugyanis egyértelműen kimutatható lenne. Szinger Ferenc képviselő a művelődési központ közhasznú társasággá való átalakulása kapcsán — mint azt korábban a bizottsági ülésen már megtette — ezúttal is aggályát fejezte ki, majd kijelentette: ellenzi a kettős ügyvezetésen alapuló irányítást, ennek Magyarországon különben sincs bevett gyakorlata, sokkal inkább az „egy intézménynek egy vezetője” elképzeléssel ért egyet. Végezetül hangsúlyozta: az általa kifogásolt észrevétel nem az ügyvezetők személye vagy munkája ellen irányul, csupán az elvet szeretné tisztázni. Pálmai István képviselő reagálásában elmondta: ebben a kérdésben egyelőre valóban érezhető némi bizonytalanság, pozitív példaként említhetők ugyanakkor azok a nyugati cégek, ahol a kettős ügyvezetés már bevált. (Az oktatási, kulturális és sportbizottság korábban azt javasolta, hogy a képviselő-testület jövőre — a tapasztalatok birtokában — ismét tűzze majd napirendre a kérdést.) Bor Imre polgármester szerint a kettős ügyvezetéstől való idegenkedés alaptalan. Nem arról van szó ugyanis, hogy a; két ügyvezető hasonló feladatkörben, hasonló jogosítványokkal rendelkezik, s ebből konfliktusok támadnak, inkább azt kell szem előtt tartani, hogy az alapító okirat nemcsak a fő feladatokat részletezi, hanem világosan tartalmazza a két ügyvezető felelősségét is. (Az első ügyvezető többek között felelős a feladatellátási és finanszírozási szerződés betartásáért, a társaság üzleti tervénei éves végrehajtásáért, a mun kaszervezet kialakításáért, illetve gyakorolja a társaság alkalmazottaival kapcsolatos munkáltatói jogokat. A második ügyvezető felelős többek között tevékenységi körönként az ügyviteli bizonylati rend kidolgozásáért, az éves mérleg és vagyonkimutatás elkészítéséért, valamint ezek előterjesztéséért.) Kedves gyerekek, fiatalok! Bizonyára hallottatok már arról, sőt tapasztalhattátok, hogy Magyarországon, így városunkban is a fiatalkorúak között rendkívüli módon megszaporodtak a különböző mozgásszervi- és gerincbetegségek. Mint azt a felmérések, szűrések bizonyítják, mar az óvodás gyerekek nagy része lúdtalpas, vagy gerincferdüleses. Ez a probléma a későbbi évek során egyre súlyosbodik. Pedig van segítség a megelőzésben és a már kialakult bajok orvoslásában is! Paks város Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága és Egészségügyi Bizottsága kezdeményezésére egy átfogó program indult egészségetek megőrzése, jobbítása érdekében. Ebben a munkában város iskolaorvosai, gyógytornász, iskolai gyógytestnevelök, bizottsági tagok vesznek részt, de Benneteket sem szeretnénk kihagyni! Ezért két pályázatot írunk ki Nektek, melynek során értékes jutalmakat is nyerhettek. I. Pályázat Tervezz a program témájához illő „logo”-1 (emblémát), amit kiadványainkhoz, írásos anyagainkhoz (pl. levelezések, újságcikkek) használni tudunk! II. Pályázat Találj ki olyan szlogent (frappáns, tömör mondat vagy jelszó), amely a programunk jelszava, jelmondata lehetne! A pályázatokat 2 kategóriában — általános és középiskolás - értékeljük. A munkákat névvel, életkorral és az iskola megnevezésével ellátva 2001. március 1-ig a Polgármesteri Hivatal titkárságára várjuk. Jó munkát és sok sikert kíván a Paks Város Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottsága és Egészségügyi Bizottsága