Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-22 / 47. szám

2001. november 22. I Paksi Hírnök I Hak« váró« M a környék lapja «. Polgármesterek lakat alatt A három település, Fadd - Gerjen - Dunaszentgyörgy közös szennyvízbe­ruházása kapcsán lapunk múlt heti számában hírt adtunk arról, hogy a munkálatok megkezdődtek, időközben az adóhivatal bűnügyi igazgatósá­ga - egy feljelentés alapján - vizsgálatot kezdeményezett. A kihallgatások itán a két település polgármesterét jogtalan gazdasági előny megszerzése, valamint más bűntett elkövetése miatt vették őrizetbe. Az APEH bűnügyi rend­őrség a házkutatás során lefoglalta a nem létező fe­dezetről szóló hamis ok­mányokat, majd jogtalan gazdasági előny megszerzé­sének gyanújával őrizetbe ^ette a két polgármestert. Mint ismeretes, a települé­sek közmű-beruházási pá­lyázatokat adtak be, ame­lyekhez állami támogatást igényeltek, összességében mintegy kétmilliárd forint értékben. A településeknek az önrészt is igazolniuk kellett, ám ez valójában — nyilatkozták az adóhivatal nyomozói — nem állt ren­delkezésre. Az APEH sze­rint az állami támogatás igénybevételéhez csak pa­píron volt meg a törvény által meghatározott önrész, Paz önkormányzat költség­­vetése ezen előirányzati összegeket nem tartalmaz­ta, azt különböző mani­pulációkkal kívánták pótol-5. oldal ennek a cégnek a kivitele­zése folyamatban van, várható, hogy az ügynek további szereplői is lesz­nek. A település lakói attól tar­tanak, hogy a mostani eset után a jövőben a százezer forintos önrésznél jóval többet kell majd fizetni. (Felvételünkön Kocsner Antal faddi polgármester, Reisinger Péter, a Bau- Team Kft. ügyvezetője és Molnár József gerjeni pol­gármester.) ni. Gyakorlat volt, hogy — mivel az önkormányzatok krónikus pénztelenségben szenvednek — a beruházás kivitelezője meghitelezte az önkormányzat számára az önrészt, cserébe a kivitele­ző pályázatát fogadták el akkor is, ha az nem a leg­jobb, volt annál olcsóbb, kedvezőbb ajánlattevő is, ennek fejében majd szám­lázáskor „vastagabban fog­hatott” a kivitelező ceruzá­ja. Jelen esetben is fennáll a korrupció gyanúja — kö­zölték az adónyomozók. Az APEH szóvivője hoz­zátette: mivel a megyében több, hasonló közműberu­házás kivitelezése már megtörtént, illetve ugyan-Mozgó boll Pusztahoocsén Lakossági kezdeményezésre vette fel a kapcso­latot Lengyel Jánosné, Pusztahencse polgármes­tere az úgynevezett mozgóboltot üzemeltető Rodenbücher Ferencnével. A vállalkozó évek óta az ellátatlan településeket járja és a zárt kisteher­autóban kialakított mini-üzletében napi élelmi­szereket, tartós fogyasztási cikkeket árul. Amióta a Dózsa György úti bolt üzemeltetője — gaz­daságossági okokra hivat­kozva — bezárt (a környé­ken köztudottan kis pénzű, csekély vásárlóerőt képvise­lő emberek élnek, a bevétel pedig nem fedezte a magas bérleti díjat, a költségeket), a Bagó hegyen élő idős em­bereknek sokat kellett gya­logolniuk ahhoz, hogy hoz­zájussanak az alapvető élel­miszerekhez. A település egyik része tehát gyakorlati­lag ellátaüan maradt, s ezt többen szóvá tették. A pol­gármester es a jegyző az elmúlt időszakban folyama­tosan kereste a megoldást, és mivel a régi üzlethelyi­ségre nem akadt üzemelte­tő, felvetődött a mozgó bolt ödete. A gyakorlat iga­zolta az elképzeléseket, hi­szen már a legelső alkalom­mal is sokan vásároltak a mobil-boltban, amely min­den hétfőn, szerdán, pénte­ken és szombaton tart nyit­va. S.E. A környék hírei] Rímekbe szedett fájdalom Unokája megszületését várta, amikor először írt verset. Dóber Zoltánné, bölcskei rokkantnyugdí­jas immár több mint hat éve tölti estéit versírás­sal. A papírra vetett költemények a fájdalomról, a születésről és a halálról szólnak. Mint mondja, leghőbb vágya, hogy egyszer kezébe vehesse sa­ját verseit tartalmazó kötetét. A virágokkal díszített bölcskei házban a hajdani takarítónő nem csak vers­írással tölti idejét, hanem beadványokat, kérelmeket, széphangú leveleket is meg­fogalmaz az öreg táskaíró­gépen; egyszóval szponzo­rok után kutat. Az ajándék­ba kapott masina egyenlete­sen, a maga megszokott kényelmes tempójában kat­tog, s eközben lassú ütem­ben veti a fehér papírra a betűket. Dóber Zoltánné, Évának mindenről van véleménye, a halálról, a születésről, a fáj­dalomról, a világban történt eseményekről, s ezt sorok­ba, rímekbe is képes szedni. A költemények számos helyre eljutottak már, két évvel ezelőtt a Jeney-Király Péter verspályázaton és a „Találjuk ki Magyarorszá­got” pályázaton még okle­velet is kapott. Az ágya fe­lett függő, bekeretezett ok­levélre rosszul írták a nevét, így átjavította. Azóta kedves szavakra, biztató mosolyok­ra igen, értő fülekre azon­ban nem talál. Pedig na­gyon sok helyre írt és tele­fonált: bankoknak, multina­cionális cégeknek, vállala­toknak, gyáraknak, műsor­vezetőknek, politikusoknak. De semmi... „A megértés, az ösztönzés is fontos per­sze, hát még a pénz, ami a 20/9285-768 *'**“ 7S/316-S1S Do«»« Gy u, 94. 'Rod "'irxTüNiK.j i&Mtn.rr Kiadvány, névjegykártya, meghívó, stb. szerkesztése, gyártása. Pénztárgépek, fénymásolók, irodatechnikai berendezések, / forgalmazása, szervizelése. Color másolás plakát méretben isi Használt _ számítógépek, laminálása, fénymásolók, irodatechnikai berendezések forgalmazása. &> Nyitva: H-P 8-12-iá. 14-17-iß, Szó: 8-12-iá. Bútor Mintaterem 7030 Paks. Dózsa Gy. út 40.. tel.: 75/421-515. L Rendelés esetén ijfcérétret avaffasll Nagy szövetválasztékkal ^á'pjük^edves vásárlóinkat! AJÁNLATUNK: sarokgarnitúrák, franciaágyak, körfranciaágyak, 3+2+1 garnitúrák, kinyithatós ágyak, fotelágyak, gyerekheverők, heverők. Rendeléskor? hirdetés! bemutatójának 5%árengedmén november 30 lldn i léns^JP •iá! A verseskötet megjelentetésé­hez kellene!” — mondja, majd hozzáteszi: ez utóbbi szinte kivitelezhetetlen fela­datnak tűnik, a kiadáshoz ugyanis legalább hárommil­lió forintra lenne szükség. Eltökéltségét jól mutatja, hogy amikor még egészségi állapota engedte, napszá­mot is vállalt, hogy össze­gyűjtse a kiadáshoz szüksé­ges pénzt. Érdekli a politi­ka, így belépett az egyik pártba, de kilépett, mert - mint mondta — nem jók az életviszonyok. Ez a varga­betű arra azért jó volt, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt is megmutathatta ma­gát és tehetségét, felolvasá­sait vastapssal honorálták. A pénzhiány tehát rá­nyomta bélyegét a bölcskei asszony álmaira, ám sokkal keményebb fából faragták őt annál, mintsem feladná a reményt. Mint mondja, az ötszáz vers nem maradhat „parlagon”, ezért — amikor a ház körüli teendői enge­dik - újabb és újabb levele­ket ír nagyvállalatoknak, ügyvezetőknek, hátha egy­szer mégis meglátja valaki a benne szunnyadó tehetsé­get, s némi pénzzel hozzájá­rul ahhoz, hogy költemé­nyei megjelenjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents