Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-11-08 / 45. szám
2001. november 8. 7. oldal A háromnapos program megszervezését a gyermekek őszt szünidejének aktív eltöltését célzó sikeres pályázat tette lehetővé. Hasonló rendezvények zajlottak ezekben a napokban az ország negyvennyolc városában, több mint nyolcezer gyermek részvételevei. Pakson 150 diák vett részt a nagy játékban. Az őszi szünidő idejében egy olyan közösségi élményt nyújtó program zajlott, melyben a gyerekek megtanulhatták az egészségmegőrzés értékeit. A nagy városi társasjáték nyolc állomásra épült, amiből négy mozgásos és négy egészségnevelesi (kettő a fogápolással és kettő a korszerű es egészséges táplálkozással kapcsolatos) ismereteket tartalmazott. A mozgásos állomásokon a gyerekek ügyességére, az egeszségneveíéses állomásokon részben a szellemi tudásra, részben a kreativitásukra volt szükség. Az alapítvány fontosnak tartotta a program helyi közösségfejlesztő hatását, hiszen különböző iskolák tanulóit és a résztvevő gyermekek szüleit szólította közös játékra. Megismerhették az egészséges táplálkozás elemeit, módszereit, és megtapasztalhatták a rendszeres mozgás jótékony hatását. A nyitó nap fénypontját és egyben kiindulópontját az Egészség-szigeten zajló kis színjáték adta, melyből megtudták a résztvevők, hogy mi a három nap témája, mondanivalója. Színre lépett egy 13 év körüli kis barati társaság, akik elmesélték, hogyan élnek, mennyit mozognak, mit szeretnek enni, majd mindezekről elbeszélgettek a gyerekekkel és kikérték véleményüket. A műsor végén megjelentek a „fekete alakok” — drog, cigaretta, alkohol, parlagfű képében — és kilopták, eltüntették az Egészségzsákból a helyes táplálkozás, az egészséges életmód összetevőit, elemeit. Ekkor vette kezdetét a társasjáték azzal a nagy feladattal, hogy a résztvevő diákok a három nap leforgása alatt újból megtöltsék az egészségzsákot, és vigyázzanak annak tartalmára. A feladat tehát az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, fogápolás és testmozgás minél alaposabb megismerése, tudatosítása és alkalmazása volt. A társasjáték olyan állomásokon keresztül vezette játékosait, ahol bizonyíthatták tudásukat. Ügyességükért, helytállásukért cserébe egy_egy „egészségüzenet”-tel ellátott zászlót kaptak, melyen az üzenet jelképezte, hogy mi is való az egészségzsákba, és ők mit szereztek meg a zsák feltöltéséhez. A három nap alatt szabadon választható programok, valamint egészségnevelési és mozgásos állomások váltották egymást. A gyerekek ön-Paksi Hírnök Paks város él a környék lapja Aktív szünidő az egészségéit Ilyen még nem volt! Október 29. és 31. között a város általános iskolás tanulóinak részvételével nagyszabású városi társasjáték zajlott az egészséges életmódért. Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány szervezésében lebonyolított program fő célja az egészséges élet és az egészséges család értékeinek bemutatása volt oly módon, hogy közben a gyerekek játszva tanulják és tapasztalják meg a legfontosabb tudnivalókat. feledt örömmel láttak hozzá a termény- és falevélgyűjtéshez, hogy azokból ötletes faliképet alkossanak. Számtalan érdekes, szellemes feladat várt rájuk. Volt találós kérdés, szólás-mondás, „Ország-város” másként és „Most mutasd meg!” játék. Szinte észre sem vették, hogy miközben játszanak, egyúttal tanulnak is! Kipróbálhatták ügyességüket kosárlabdadobasban, labdasepregetésben és különböző gyümölcsök, zöldségek ízlelesében, csukott szemmel való felismerésében. A második napon az akciót meghirdető és támogató cég humánpolitikai igazgatója látogatott el a rendezvényre dettségét, mely szerint az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány pályázata nem csak írásban volt kiváló, hanem a gyakorlatban is remekül sikerült. A befejező napon már nem csak a gyermekek, de szüleik is részt vettek a programokban. Együtt örülhettek a közös sikernek, annak, hogy a város nagy egészségzsakja megtelt, mindeközben hasznos ismeretekhez jutottak, együtt tölthették az időt, vidám perceket szereztek, közös élményeket gyűjtöttek. A sikeres programot az alapítvány munkavállalóin kívül Iker Istvánná, a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatónője, Csővári Julianna dentálhigiénikus, Kern Tatjana kulturális menedzser, valamint paksi védőnők, pedagógusok es egészségügyi szakemberek biztosítottak. Köszönet a A szünidő tehát aktív volt a javából, szellemi és fizikai erőpróbára késztette az iskolásokat, s a három nap leforgása alatt egyre inkább tudatosult a gyermekek gondolkodásmódjában az egészség és család értékeinek fontossága. Lovászi Anna Követség! vendégek a paksi Orosz Klubban Városunkban immár két éve működik az Orosz Klub, amely a paksi és környékbeli orosz anyanyelvűeket, valamint az orosz nyelv és kultúra iránt érdeklődőket tömöríti családias közösségbe. A legutóbbi, október 27-én este tartott találkozóra meghívást kapott Oroszország budapesti nagykövetségének két diplomatája is, akik aktuális közérdekű kérdések tisztázására, és a kulturális lehetőségek bemutatására vállalkoztak a nagyszámú érdeklődő előtt. Szombaton este megtelt a Paksi Atomerőmű jóvoltából rendelkezésre álló tekéző. A paksi orosz ajkúak és családtagjaik, ismerősök mellett sokan voltak a város környékéről, de meglepő volt látni, hogy jöttek érdeklődők a Duna túlpartjáról, Százhalombattáról, Budapestről, sőt még Esztergomból is. Annak ellenére, hogy magas rangú vendégekről volt szó, az összejövetel nagyon jó hangulatúra sikerült. A rövid, kölcsönös bemutatkozás után Alekszandr Oliszov, Oroszország budapesti nagykövetsége konzuli osztályának vezetője a vízumkötelezettséggel kapcsolatos tudnivalókról, és Valerij Platonov kulturális attasé, az Orosz Kulturális Központ igazgatója az általuk szervezett programokról adott tájékoztatást. Alekszandr Oliszov a Magyarország és az Orosz Föderáció között hivatalosan tavaly bevezetett, de csak idén nyár elején életbe léptetett vízumkényszer részleteire, a kölcsönös beutazásokra, az állampolgárságra vonatkozó fontos tudnivalókat ismertette a jelenlevőkkel, és válaszolt a nagyszámú kérdésre. Úgy tűnt, sikerült megnyugtatóan válaszolni az új helyzetben utazásra vállalkozó, vagy hivatali ügyeket intéző érintetteknek. Valerij Platonov kevésbé hivatalos dolgokról beszélt. Bemutatta, mennyire sokszínű az Orosz Kulturális Központ programja, hiszen koncertek, előadások, kiállítások sora várja az érdeklődőket a könyvtár, az újságok és sok más lehetőség mellett. Mint jelezte, mindez az anyaországgal való kulturális és érzelmi kapcsolat fenntartását és bővítését szolgálhatja. Reményét fejezte ki, hogy a pécsi Magyar-Orosz Társaság mellett a szintén összetartó paksi Orosz Klub is hozzájárul a kölcsönös kulturális kapcsolatok fejlesztésének sikeréhez. Jelezte, a magyarországi orosz kulturális rendezvényekről, más hasznos tudnivalókról az Internet www.ruscenter.hu címén könnyen tájékozódhat az érdeklődő. A tájékoztató szinte észrevétlenül alakult át köteüen és közvetlen beszélgetéssé, amely mindenki számára valóban őszinte eszmecserét, az egyéni problémák, élmények továbbadását, a személyes kérdések felvetését is lehetővé tette. így kerülhetett szóba az orosz állampolgársággal járó kötelességek köre, a gyerekek táboroztatása, illetve Télapó ünnepségen való részvétele, vagy az ASE kosárcsapatának újdonsült moszkvai kupaellenfeléhez való kiutazás módja. A jó hangulatú találkozót rövid időre meglátogatta Bor Imre polgármester is. Mint mondta, örül annak, hogy a város sokszínűségét növeli, értékeit gazdagítja az orosz ajkú lakosoknak, az Orosz Klub tagjainak, vendégemek, az érdeklődőknek a munkája, tevékenysége. Elhangzott, hogy a kisebbségi törvény értelmében — más nemzetiségekhez hasonlóan — önkormányzati támogatás járna az esedeg megalakuló orosz kisebbségi önkormányzatnak, amelyhez megfelelő feltételekkel kétszáz igénylő aláírás összegyűjtése szükséges. A polgármester jelenlétét kihasználva a klub tagjai megköszönték az önkormányzat támogatását, amelynek révén felújításra kerülhetett a Paks felszabadításáért elesett orosz katonáknak a város határában álló emlékműve. A nagyszámú érdeklődő megtekintette Dudás Jele-na kézzel festett ikonjainak kiállítását is, valamint megkóstolta a Paksi Sárgödör Téri Pincegazdák Egyesületének finom borait is. A vendégek kellemes meglepetésként élték meg a meleg fogadtatást, az érdeklődést, a klub összetartását, tevékenységét, valamint a finom enni- és innivalót. Elmondták, ők is szeretnék a jó kapcsolatot fenntartani az itteniekkel, a klubbal, melynek további állomása lehet a vendéglátók által javasolt erőmű látogatás és a dunai halászlé. A rendezvényt Paks város önkormányzata és a Paksi Atomerőmű Rt. támogatta. Hírháttér: A Magyarország és az Orosz Föderáció között hivatalosan tavaly bevezetett, de csak idén nyár elején életbe léptetett vízumkötelezettség a gyakorlatban kisebb kényelmetlenséggel, és valamelyest nagyobb anyagi kiadással jár a látogatóba vagy turistaként beutazó polgárok számára. A orosz nagykövetség budapesti konzulátusán a magyar állampolgárok hivatalos meghívó birtokában kérhetnek meghatározott, 90 napra szóló vízumot (egyszeri beutazásra 40 USA dollárért), amelyet hivatalosan hét, szerencsés esetben egy nap múltán kaphatóak meg. (A hivatali idő: hétfő, szerda, péntek 9-12 óra.) Hadnagy Lajos és a gyerekekkel közösen részt vett a játékokban. Örömmel újságolta elége-