Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-10-11 / 41. szám
2001. október 11. Paksi Gyótkönyben találkoztak a Teltházak vezetői A Magyar Teleház Szövetség Dél-Dunántúli Tagozata Györkönyben tartotta a közgyűléssel egybekötött régiós fesztiválját. A rendezvény napirendi pontjai között a tisztségviselők megválasztása és az elmúlt időszak munkájának értékelése, valamint a helyi hagyományok bemutatása szerepelt. Baranya, Somogy és Tolna megye képviselőinek találkozóján először a tisztségviselőket választották meg. Alelnöki megbízást kapott Kuti Imréné, a györkönyi teleház vezetője (aki az országos szövetség elnökségének tagja is), vezetőségi tagoknak Gálán Andreát (Bükkösd), Berta Lászlót (Vese) és Boda Jánost (Kajdacs) választották. Ezt követően az elmúlt év pályázatait értékelték, melyben többek között a teleházakat érintő A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete felhívása TISZTELT DUNASZENTGYÖRGYI POLGÁROK, KEDVES SZÜLŐK, NEVELŐK! Aki fel szeretné öltöztetni gyermekét népviseletbe, vagy magyarruhába a Szüreti felvonulásra, kérjük, jelentkezzen a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesületénél, Szombat Tündénél (Dunaszentgyörgy, Rákóczi Ferenc u. 53.), vagy telefonon: 75/436-827. A szüreti felvonulás október 20-án (szombaton) indul 14 órakor (gyülekezés 13.30-kor a Faluház előtt). A hagyományos szüreti bál a Faluházban este 8-kor (a felvonulás után) lesz! Kérünk mindenkit, aki ruhákkal, jó tanáccsal, eszközök felajánlásával, vagy más módon tud segíteni, jelentkezzen a fenti címen, vagy telefonszámon, hogy a Szüret Nap mindannyiunk közös ünnepe, az Őszi Falunap lehessen. törvényekről és régiós szaktanácsadásokról cserélték ki véleményüket a résztvevők. A szakmai megbeszélésen szó esett a Magyar Teleház Szövetség által havonta megszervezett klubnapról is. A Dél-dunántúli régió most először kapott bemutatkozási lehetőséget, amellyel természetes élni kívántak a képviselők. A délutáni program a helyi hagyományok bemutatásával folytatódott: a teleházak vezetői a Pincefaluban a györkönyi gasztronómiai sajátosságokkal, valamint a népi hagyományokkal ismerkedtek. Balogh Anikó, a Magyar Teleház Szövetség Dél- Dunántúli Tagozatának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a teleházak elérték eredetileg kitűzött céljukat, így remény van arra, hogy sikerül felzárkóztatni a településeket. A szövetség továbbra is keresi azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek révén még hatékonyabbá tudják tenni munkájukat. Innen-onnan Papírgyűjtést rendeztek a Madocsai Általános Iskolában; a diákok házról házra járva szedték össze a 6600 kilogrammnyi papírt, amelyért ötvenötezer forintot „kasszíroztak”. A bevétel a diákönkormányzat bevételét gyarapítja. A két legtöbb hulladékot gyűjtött osztály — a negyedikesek és az ötödikesek — jutalmul egy szabadnapot kapnak. * * * Pusztahencsén kihirdették a levelező versenyekre jelentkezők jóváhagyott névsorát. Történelem tantárgyból Wascher Alexandra, Ágoston András, Kakstetter Ákos ötödik osztályosok, Győri Noémi hetedikes és Németh Szabolcs nyolcadikos tanuló jelentkezett. Lanf Zsanett negyedikes diák matematika, Ágoston Adél másodikos komplex versenyen vesz részt. A feladatokat Ciostán kapják meg a tanuók, a visszaküldött megoldásokat év végén értékelik. * * * Október 8-án délután 4 órakor a hardi római katolikus templomban kezdődött Németkéren a millenniumi ünnepség. Szentmisét mutatott be Karl Räuber pápai nuncius, ezt követően ünnepi műsor keretében dr. Dávid Ibolya igazságügyminiszter leplezte le az erre az alaklomra készült millenniumi emlékművet. Ugyancsak ezen a napon — a szentmise előtt — került sor a hardi templomkertben a Marosszentgyörgyi Unitárius Egyházközség által ajándékozott kopjafa leleplezésére. * * * A györkönyi iskola minden évben képviselteti magát a Sárszentiőrincen megrendezett Petőfi Sándor szavalóversenyen. A legutóbbi versenyen — a pedafógusok lelkiismeretes felészítő munkájának köszönhetően — az ötödik osztályosok / korcsoportjában Lamm Éva, a nyolcadikosok között Köhlér Nóra első helyezést ért el, míg a másodikos Veres Andrea és a negyedikes Krausz Anikó második lett. A pusztahencsei Ágoston András ötödikes tanuló harmadik legjobb szavalattal kápráztatta el a közönséget. Az iskolák azt tervezik, hogy a tanévben megrendezendő valamennyi tanulmányi és kulturális versenyre delegálnak tanulókat. * * * Hulladékgyűjtést szerveztek a pusztahencsei iskolában. A tanulók öt tonna vasat, és több mint egy tonna papírt gyűjtöttek. Á hulladékért kapott pénz az iskola alapítványának bankszámláját gazdagítja, melyből a tanintézmény rendezvényeit finanszírozzák, valamint jutalomkönyveket vásárolnak. A legtöbb vasat és papírt az ötödikesek gyűjtötték, a második legtöbb fémhulladékot a harmadikosok, nem sokkal megelőzve a negyedikeseket és a nyolcadikosokat. A papírgyűjtésben a nyolcadikosok és az ötödikesek is jeleskedtek. 5. oldal Névadó ünnepség Bölcskén A bölcskei iskola ezentúl Kegyes József, a település szülöttének a nevét viseli, akinek személyisége, egész életútja és munkássága példaként állhat a falu felnőtt és gyermeklakossága előtt. A hétvégi névadó ünnepségre a község jeles napján, a Falunapok keretében, október negyedikén került sor a mozi épületében. Az ünnepségen a község elöljárói a település címerét ábrázoló és az iskola jelmondatát tartalmazó zászlót adományoztak a tanintézménynek. A lobogóra több díszszalag is került, melyet az ötezer forintos támogatás fejében vállalkozók és magánszemélyek köthettek fel. Az így befolyt összeget informatikai eszközök fejlesztésére és a festészethez szükséges anyagok vásárlására költi az intézmény. Az ünnepségen Kiss József polgármester mondott ünnepi beszédet, ezt követően dr. Tóth Mihályné, az intézmény vezetője köszöntötte a diákokat és a vendégeket. Az iskola igazgatója hangsúlyozta: folyamatosan törekednek arra, hogy a gyermekekben rejlő tehetségeket kibontakoztassák. Egyesek a tanulásban, mások a sportban, a zenében, a táncban vagy a képzőművészetben nyújtanak kiemelkedő sikereket. Kegyes József (1834-1914) református családban született Bölcskén, szülei földműveléssel foglalkoztak. Tanítója és egyben papja figyelt fel az ifjú rajztehetségre, ám mivel szülei haszontalan időtöltésnek tartották a festészetet, nem támogatták gyermeküket. Látva eltökéltségét, végül mégis megbékéltek gyermekük festészet iránti elkötelezettségével, s télen, amikor nem volt földmunka, megengedték neki, hogy rajzoljon. Kegyes József az 1850- es évek elején festette meg első portréját, később megrendelésre készített családi címereket. Megnősült, majd a fővárosba költözött, megismerkedett Munkácsyval, festményei pedig kedveltek lettek az arisztokraták körében, még Ferenc József is vásárolt belőlük. FELHÍVÁS A MÁV Pályagazdálkodási Főnöksége Dombóvár értesíti a Paks város lakosságát, hogy szeptember 12-től a Pusztpszabolcs-Paks vasútvonal 760/1 hm szelvényben Opaks megállóhelynél lévő kerethíd - gyalogos aluljáró - lépcsőiének javítását végzi. A munkák ideje alatt az aluljárót ideiglenesen, két ütemben, fél szélességben a közforgalomtól elzátják. Az elzárásra figyelmeztető táblát és ideiglenes korlátokat alkalmaznak. 20/9285-768 75/316-515 Dót»i Gf. u. 94. . rtNZlA*d&f 4é*W?,LrT fS SZHtVfl Kiadvány, névjegykártya, meghívó, stb. szerkesztése. Pénztárgépek, fénymásolók, irodatechnikai berendezések, forgalmazása, szervizelése. Color másolás plakát méretben is! Használt gyártása, számítógépek, laminálása, fénymásolókjrodatechnikai berendezések forgalmazása.