Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-13 / 37. szám
4. oldal Paksi Hírnök Huk» váró» é* » környék lapja Dr. Stumpf István volt a díszvendég Ünnepélyes iskolaavató XIII. évfolyam 37. szám Ezerarcú népfőiskola Országos konferencia Pakson (Folytatás a%_ 1. oldalról!) a polgármester, utalva az önkormányzat 1999-ben elfogadott hároméves programjára, amelynek központi elemét az intézmények felújítása és fejlesztése képezi. Bor Imre emlékeztetett arra is, hogy a város intézményhálózatának épületei méltatlanná, sőt néhány esetben alkalmadanná váltak a megfelelő szintű munkavégzéshez. „Bár a gyógypedagógiai feladatellátást a törvény nem sorolja a kötelezően ellátandó városi feladatok közé, az . önkormányzat mindvégig meg volt győződve arról, hogy Paksnak, mint kistérségi központnak biztosítania kell a terület megfelelő színvonalú ellátását” — mondta végezetül a polgármester. Dr. Stumpf István kancelláriaminiszter ezt követő beszédében összefogásra szólított fel, példaként egy kétezer évvel ezelőtti római történetet mesélt el. Hangsúlyozta: nemzetünknek mindenkire szüksége van, fiatalra és öregre, nőre és férfira, fogyatékosra és épre, gazdagra és szegényre. „Szeretnénk, ha ezek a fiatalok a tehetséges és a lehetséges mértékig önállósodnának, és mindannyian megszerezhetnék azt a szaktudást, amellyel az életben boldogulni tudnak. Reméljük, hogy a ma átadott és megújult iskolaépület ehhez jelentős mértékben hozzájárul” — fogalmazott a kancelláriaminiszter, majd Isten áldását kérte a pedagógusok munkájához. Paksi őszköszöntő Kézművesek vására, bemutatója és játszóház A Paksi Közművelődési Kht., a Magyarország Igazgyöngyei csoport és a Népi Mesterségek Alkotóműhelye közös szervezésében Oszköszöntő címmel szeptember 14-én (pénteken) 10-től este hat óráig a VMK parkolójában erdélyi és magyarországi kézművesek mutatják meg portékáikat. A bemutatót eredetileg októberre tervezték, mivel azonban az erdélyi és a magyarországi, több mint húsz kézműves időközben az ország más részéről is kapott meghívást, a szervezők úgy döntöttek, hogy még ebben a hónapban sort kerítenek a vásárral és játszóházzal színesített bemutatóra. A mostani tárlatot idén márciusban a „Népi mesterségek” című kiállítás előzte meg, s az akkori sikert jelzi, hogy a gyerekek, a szülők és az alkotók azóta is folyamatosan érdeklődnek, mikor lesz legközelebb a tavaszihoz hasonló rendezvény. A mostani tárlat annyiban tér el a korábbitól, hogy nem csupán kiállítás és kézműves foglakozás, hanem vásár és játszóház is várja majd az érdeklődőket, így mindenki kipróbálhatja kézműves tudását, kézügyességét. Dr. Czárné Nagy Ildikó, a rendezvény egyik szervezője: az elmúlt hetekben felkereste a tanintézményeket, s kivétel nélkül mindenhol örömmel fogadták a bemutató hírét, így nagyszámú érdeklődőre számítanak. A különböző tájegységekről érkező alkotók várhatóan saját vidékük kultúráját hozzák magukkal, így a résztvevők egyszerre több lokális népi iparművészet jellemző jegyeivel is megismerkedhetnek (számtalan különleges látnivaló lesz, többek között például az országos hírnévnek örvendő bátai tojásfestő is ellátogat Paksra). A program megnyitóján délután négykor — akárcsak márciusban, ezúttal is — Pálmai István, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke köszönti a résztvevőket. A bemutatón fellép a Csillag Show Tánc Egyesület, a Gyermeksziget óvoda, a Kishegyi úti, a Munkácsy, valamint a Vörösmarty utcai óvoda, ezenkívül a Deák Ferenc, a Herman Ottó és a Móra Ferenc Általános iskola növendékei. A szeptember 14-i őszköszöntő sikere már most borítékolható. A Magyar Népfőiskolái Társaság táji központok munkabizottsága és a Tolna Megyei Népfőiskolái Társaság közös szervezésében Ezerarcú Főiskola címmel Pakson tartottak országos konferenciát. A megnyitó előadást Beke Pál, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója tartotta. Az első ízben tavaly Egerben megtartott konferencia a különböző népfőiskolák programjainak, munkájának, valamint a felnőttképzés más területein dolgozó kollégák, külföldi partnerek megismertetését tűzte ki célul. Az évente tartandó találkozón a nemzetközi projektek áttekintésén túlmenően szeretnének lehetőséget és alkalmat is biztosítani a kistelepüléseknek, hogy. bemutathassák népfőiskoláikat. A közel hetven fő részvételével lezajlott idei konferencián ülésezett a Magyar Népfőiskolái Társaság, a programban pedig hajókirándulás, illetve atomerőműves látogatás is szerepelt. A Gerjeni Népfőiskola 1998-ban alakult az akkor még főiskolai tanulmányait végző Ürmösy Erika kezdeményezésére. A szervezési munkában hasznosították az Ifjú Tudor Mozgalomban korábban szerzett tapasztalatokat, így a népfőiskolái képzésbe már ezek birtokában vágtak bele. (A Magyar Tudor Mozgalom egy Tolna megyei sajátosság, három évvel ezelőtt jött létre, alapítója dr. Say István, a Humán Szolgálatok Központjának elnöke.) A környező települések végzős középiskolás diákjaiból verbuválódott ifjú tudorok általában a Dunához és a környezethez kapcsolódó előadásokat tartottak, a szervezők pedig mindannyiszor igyekeztek egy-egy felnőtt népfőiskolái oktatót is meghívni az előadásokra. Tavaly már témaválasztó foglalkozással indult a harmadik évfolyam, így a 25-30 fős mag már egy előre elkészített lista alapján választhatott a témák közül. Problémák persze akadnak, ezek közül talán a fiatalok részétől megnyilvánuló érdektelenség a legfájóbb. Paksi Szüreti Nap szeptember 15-én 13 órától a művelődési központ előtti téren. Program: 13.0p-tól: a bíróné kikérése (Bíró Csordás Tímea, bíró Haaz Adám, kisbíró Haaz Péter, a Vak Bottyán Gimnázium tanulói), majd a pálfai Rezedák gyermekneptánc-együttes borköszöntője, borkóstoló, a Paksi Lovassport Egyesület, a Dunakömlődi Sportegyesület Lovasszakosztálya, a Gróf Széchenyi István Lovasegyesület fpgathajtóinak felvonulása (a felvonulás útvonala: művelődési központ - Építők úti a - Pollack M. u. - Kurcz Gy u. - tánc a Györkönyi u., Pál u., Péter u. kereszteződésében - Akác u. - Mária u. - Szérűs u. - Fehérvári u. - Kossuth u. - Szent István tér. A Szent István téren a műsorban fellépő művészeti csoportok csatlakoznak a menethez és a Dózsa Gy. út - Rákóczi u. - Hunyadi u. érintésével érkeznek a Sárgödör térre; 16.00- tól: színpadi műsor a Sárgödör téren (fellép a Schilling Roger zenekar, a Báb Mazsorett Egyesület mazsorett es twirling csoportja, a pálfai Rezedák gyermeknéptánc-csoport, az Grökifjak néptáncegyüttes, a Túzvirág táncegyüttes; 18.00- kor: A Holló együttes műsora (címe: A bor legendája); 19.00- tól: szüreti bál (játszika Schilling Roger zenekar). További rendezvények a Sárgödör téren: Molnár József nyugalmazott tanító munkáiból készült kiállítás "Szekérvilág a múltból" címmel, a Kertbarát Kör bemutatója, sétalovaglás, szabadtéri kézműves műhelyek, vendégváró pincék. Rossz idő esetén a felvonulás elmarad, a színpadi műsor és a bál a művelődési központban kerül megrendezésre. Nézzék meg a felvonulást, jöjjenek el a Sárgödör térre! Önöket is várják a szereplők, a támogatók, a présházak gazdái és a rendezők, a Paksi Közművelődési Kht. munkatársai!