Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-06 / 36. szám

12. oldal I Paksi Hírnökl Hak» váró* é« • környék lapja XIII. évfolyam 36. szám Paksi sikerek az országos tiiatlon versenyen Kétszáz induló részvételével rendezték meg Nagyatádon a Hosszútávú Országos Triatlon Bajnokságot, közismertebb nevén az Iron Man-t, mely­nek ezúttal is voltak paksi résztvevői. Az augusztus 26-i versenyen a triatlonistáknak ezúttal 3.8 kilométert kellett úszni, 180 kilométert kerékpá­rozni és 42 kilométert futni. A Paksi Triadon Klub színeiben összesen öten vágtak neki a távoknak, nem sikertelenül. Az egyé­ni kategória mindkét indu­lója szép eredményt ért el, a férfiak mezőnyében a most ötödször rajtoló Simiakis Stellios a 67. helyen végzett, a női mezőnyben pedig a hosszútávú országos baj­nokságon most másodszor versenyző Simiakis Amália 5. helyezett lett, az abszo­lút kategóriában pedig a 78. A Sima Ferenc, Job­bágy Csaba, Jobbágy Gyula összetételű váltócsapat idén indult először. Job­bágy Csaba úszott, Sima Ferenc kerékpározott, a futó távot pedig a Jobbágy­fivérek felváltva teljesítet­ték, a szabályok értelmé­ben ugyanis lehetőség volt megosztani a távot, tehát a versenyzők bármikor fel­válthatták egymást. A távot teljesítették, s saját kategóriájukban végül az előkelő 4. helyet szerezték meg. Acs Péter történelmi győzelme Fantasztikus paksi sikerrel zárult Athénban a junior sakkvilágbajnokság. A tizenhárom fordulós viadalt tíz pontjával Ács Péter nyerte meg. Paksi győzelem két csoportban Az Atomerőmű SE húsz­esztendős nagymestere olyan bravúrt vitt véghez, melyhez hasonlóra magyar versenyző még nem volt képes. A junior világbajnoki cím óriási eredménynek számít, így Peti vélhetően mozgalmas hónapok elé néz, ugyanis a nagy nemzet­közi tornák szervezői szinte kötelességüknek érzik meg­hívni a mindenkori bajno­kot. A paksiak másik két sak­kozója, a 13 éves Papp Gá­bor 7 pontot gyűjtve a 31., a 6 pontot szerző Papp Ju­dit pedig a 35. helyen vég­zett a 89 induló között. Befejeződött a tizenegy napon keresztül zajló VI. Atom-kupa nemzetközi sakkverseny, mely­nek a Paksi Képtár nagyterme adott otthont. Az Atomerőmű SE sakk­­szakosztálya által rendezett pénzdíjas viadalon három csoportban (nemzetközi nagymesteri és mesteri, va­lamint FIDE) 9 országból tizenöt külföldi és tizenki­lenc magyar — köztük kilenc paksi — versenyző ült asztal­hoz, hogy megkísérelje tel­jesíteni a nagymesteri, illet­ve a mesteri normát. Az Atom-kupák történetében ez volt a legsikeresebb ver­seny, hiszen a résztvevők közül négy versenyzőnek, köztük a paksi Tóth And­rásnak sikerült teljesíteni a mester normát. A versenyt három női játékos részvéte­le „színesítette”. Mint Feke­te Bélától, a versenybírók „főnökétől” megtudtuk, az Atom-kupákon először vet­tek részt mester csoportban egyesült államokbeli, skót és finn, a nagymester cso­portban amerikai és finn sakkozók. A tizenegy, illetve kilenc­­fordulós körversenyen az atomosok többségében a fiatal, tehetséges versenyző­iket ültették asztalhoz. Ver­senyeztetésük célja elsősor­ban nem az eredményesség, hanem a rutin, a nemzetkö­zi tapasztalatszerzés volt. Ennek az elvárásnak a paksi fiatalok megfeleltek. A nemzetközi mester cso­portban szereplő Szabó Krisztián, Tancsa Róbert, Mácsik Tamás a középme­zőnyben végzett. Az elmúlt évben igazolt 18 éves Pata­ki Győzőnek ez volt az el­ső nemzetközi versenye. A fiatal sakkozó a mezőny második felében zárt. A legnagyobb paksi siker a mester csoportban szüle­tett, ahol jobb mezőny ér­tékének köszönhetően Tóth András a megszerzett 8.5 pontjával az első helyet szerezte meg, az ugyancsak 8.5 pontot begyűjtő skót Dearing Eddie előtt. Tóth András az első két mérkő­zésén mindössze fél pon­tot szerzett, de ettől kezd­ve magára talált és soroza­tos győzelmeivel maga mö­gé utasította a mester cso­port egész mezőnyét. A nagymester csoportban Grószpéter Attila és Flumbert András is teljesí­tette a mester normát. A csoport végeredménye: 1. Grószpéter Attila 8, 2. Flumbert András 7, 3. Már­kus Róbert (jugoszláv) 7 ponttal. A kilencfordulós FIDE (értékpont szerző) csoport­ban, hasonlóan a mester csoporthoz itt is paksi siker született. A csoport élén Berta Tibor végzett 7,5 ponttal. Klubtársai közül Radnóti Gergely 5 pontjá­val a negyedik, Simon Zsu­zsanna 4 ponttal a hatodik helyen zárt. Az egyes csoportok első három helyezettje pénzdíja­zásban részesült. Ezen felül a győzteseket egy-egy ser­leggel is jutalmazták a ren­dezők. A VI. Atom-kupa nemzet­közi sakkversenyt az Atom­erőmű Rt., az önkormány­zat, az ASE sakkosztálya, a DC Gépszer, a Reálprotek­tor és a Fadd és Vidéke Ta­karék Szövetkezet szponzo­rálta. A rendezvény végén így köszöntek el a rendezők a versenyzőktől: „Viszont­látásra 2002-ben!” Edzőtábor az ESZI-ben Négy napon keresztül az Energetikai Szakkép­zési Intézet sportcsarnokában 16 ország cselgán­­csozói gyűrték egymást a nemzetközi edzőtábor­ban. Az Atom-kupa nemzet­közi cselgáncsversenyt kö­vető edzőtáborozásba Né­meth Ferenc férfi és Nagy Ernő női szövetségi kapi­tányok irányításával bekap­csolódott a magyar felnőtt válogatott is, soraiban töb-Újra pattog a labda az amatőr kosarasoknál Elkészült a nagy népsze­rűségnek örvendő amatőr kosárlabda bajnokság 2001/2002. évi versenyki­írása, melynek az Atom­erőmű SE és a Móra Fe­renc Általános Iskola csar­nokai adnak otthont. A bajnokság során egy játé­kos csak egy csapatban szerepelhet, de év közben csapatonként két új játé­kost lehet „igazolni”. (A bajnokságban nem szere­pelhet olyan játékos, aki 2001. augusztus 1-je után NB II, illetve NB I-ben bajnoki mérkőzésen pályá­ra lépett.) A bajnokság első körében minden csapat mindenkivel játszik, a második körtől a mezőny két csoportra, A és B osztódik az elért ered­ménytől függően. Az érmes helyeket rájátszással döntik el a csapatok. A nevezési díj 15.000,­­Ft/csapat, melyet az Atom­erőmű SE* tömegsport bi­zottság vezetőjénél, Volf Ernőnél kell befizetni. Nevezési határidő: 2001. szeptember 10. Emlékeztetőül a 2000- 2001. évi férfi városi baj­nokság végeredménye: 1. Fenyves-Pizzéria, 2. Alibi, 3. Judóplasztika, 4. Drink Team, 5. Face Kings, 6. City, 7. Ultra Violák, 8. Old Boys, 9. Gimi, 10. Dunasport, 11. Game Over. bek között a világbajnoki ezüstérmes Kovács Antal­lal. A legjobb honi dzsúdó­­sok Pakson kezdték el a felkészülést a csapat Euró­­pa-bajnokságra, melynek szeptemberi, első forduló­jában öt súlycsoportban Románia válogatottjával mérkőznek. A párharc győztese az Ukrajna- Törökország összecsapás továbbjutójával meccsel, amennyiben a magyarok nyernek, ismét hazai tata­min küzdhetnek. Paksi Hírnök Pak» váron in a környék lapja Kiadja a Hímök-2000 Bt. Kiadásért felel a Bt. ügyvezetője Főszerkesztő: Miklós Imre Társszerkesztők: Seregély Erzsébet Zerza József Szerkesztőségi titkár: Rolléder Mária Szerkesztőség: 7030 Paks, Villany utca 2. 7031 Paks, Pf.: 20. hirnok@matavnet. hu Tel/Fax: 75/313-522 Telefon: 510-126 Készült: Kaloprint Kft. Kalocsa Felelős vezető: Illés János ügyvezető igazgató HU ISSN: 0865-560X

Next

/
Thumbnails
Contents