Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-06 / 36. szám
2001. szeptember 6. 7. oldal Azon a csendes, estéli órán, amikor konyhájukban ültem, váratlanul rámtört a panaszáradat.- Hiába no, komandérolni köll ükét, mer’ anélkül ezek nem tudnak semmit. Mondom is nekik öleget, ej, ej, drága gyerekeim, az odáig még rendben van, hogy majd elszólít a Teremtő, de véletek mi lesz, no, ezt mondjátok meg? Felelni se tudnak, még a választ is tűlem várják. Csak a gond és a gond - sopánkodik Krisztina néni, s nagy időket, nagy történéseket látott szemével bánatosan kémlel.- Most éppen mi a baj?- A csibék meg a kiskácsák. Mondom nekijek, gyerekek, most köll megvenni a napos-baromfit, ha már ültetni nem tudunk, mert ugye tisztára meg vannak zavarodva a tikok, kotyogni kotyognak, csak nem rogynak fészekre. Máskor ilyenkor én már ültettem kotlósokat, el voltak itt, a konyhában, igaz, hogy szaguk van, mert ritkán szállnak le a fészekről piszkítani, de éngemet nem zsenírozott, ha az ember akar valamit, hát áldozzon is érte. Szóval, mondom, ha már keltetni nem tudunk, legalább vennénk, de már most, menten és mindjárt. Úgy szép ám, ha farsang farkára kikelnek az első csibék. És az a valami, legelsőnek jelentkezni a piacon a rántani valóval, mert annak ára van. Úgy ám, úgy bizony. Eh - keservesen legyint -, ezeknek beszélhetek, hallgatnak, mint süket disznó a búzában. Nem értik ezek, hogy mi a csízió. Ugye' itt volt a disznóvágás is. Győztem mindent beszerezni, és ugye milyen jól jött a saját termésű paprika, amit a kert végibe magunknak ültettünk. Arra se köllött kiadni a pézt. Mer’ ezek mindenre csak azt mondják, hogy vegyünk, elmegyünk a boltba és veszünk. Hah, még ilyet. Mintha legalábbis vas-vellával dobálnák be hozzánk a pénzmagot. Vagy ugye, hogy mást ne mondjak, itt vannak a malacok. Mondok, gyerekek meg kell ükét karikázni, mert éppen olyanok lesznek, mint az anyjuk, máris böködik a padlatot, ámbátor igaz, mert hogy kicsik, még nem tesznek kárt, de ha az anyjukra hajaznak, akkor egy hónap múlva itt fel lesz dúlva az egész ficeráj. Majd, mama, majd, maga csak nyugodjék. Nyugodjak? Ezt meg ho-Varga S. József Gond gyan értsem? Minden az én vállamon nyugszik. Főzés, sütés, vasalás. Mindig azt kérdi a lányom, no, anyám, mára mi lesz az ebéd? Szabad egy asszonyi személynek ilyet kérdezni? Mi? Hát mi? Az, ami a kamrában mutatkozik, ahhoz kell nyúlni, csak abból tudhatunk kászolítani valamit.- Krisztina néni, meg tud felelni a lánya kérdésére?- Már hogyne tudnék. Én, mindig, mindenre megtalálom a megoldást, és ha csak két szem krumpli is lenne a portán, abból is feladnám délére a főtt ételt - homlokához kap -, most meg, a rossebb bele, elkezd itt nekem csöpögni a csap. Hallom ám a múlt éjjel is, hogy kipp-kopp, kipp-kopp, olyanformán kotyogott, mintha tán kotlós szólna. Vagy nem is - szemét szemembe fúrja -, inkább tán harkály, hogy tán fakopács az, ami kopogtat. Nevettem, hogy milyen bolond az ember lánya, ha már így megvénül, mint én. Fakopács éjjel? Nohiszen, olyat én még nem láttam. Reggel mondom is a vejemnek, annak a böszme nagy embernek, hogy ejnye, te, fiam, mi böstörködik, ott a fürdőszoba irányába, avagy hogy mi fitetett ott éjnek idején, szakadatlan. Nevettek, mert hogy a csap volt az. Most itt van, ez is a nyakamba szakadt, hogyan szerezzek immáron szerelőt? Vagy tán álljak neki, szedjem szét és csináljam meg magam? Nincsen rá erőm, ámbátor az akarat Paksi Hírnök I Pák* váró* £• ■ környék lapja j;'j megvan bennem, mert teszem én, teszem én a dolgot, de hát egyszerre mindeniket nem lehet, olyanformán vagyok, hogy soha se érek tán a végire. Most meg itt a lucernamag is. Hogy hát nem lehet kapni. Aj, az áldóját, hát akinek az a dóga, mért nem gondoskodik. Juj, juj - két tenyerébe temeti arcát -, nem is tudom, mi lenne ezekkel itten, ha én nem volnék nekik. Metszeni kéne, lemosni rézgálicos permettel a fákat, azt az öreg ágárcát meg a kerítés töviből ki kéne vágni. Majd, mama, mindég csak ezt papolják. Most mondd meg - keservesen néz hogyan álljak neki kivágni azt az ágárcát? Mert ezek, ahogy én látom, arra számítanak, hogy majd a mama. Mármint hogy én. És a metszés? És akkor nem is beszéltem még a ganéról, mer’ ugye ahhoz is hozzá kellene nyúlni, akkora forma a dombja, mint egy sátortetős ház, és ugye a kukorica alá nagyon jó volna erősíteni a földet... Majd én, majd azt is én. Ugye, megjött a villanyszámla, nem voltak itthon, én meg nem tudtam a pénzmaghoz nyúlni, most azon eszelek, hogyan lesz az kifizetve? Hogyan? Aggodalmasan kérdezem:- Krisztina néni, jól értem, nem tud a pénzhez nyúlni? Eldugják maga elől?- Rossebb bele, dehogy dugják. Nyolcvanöt évesen ugyan mire vennék el belüle? De hát tudod, hogy nem bírok menni. A pénzbeszedőt meg nem küldhetem a láda fiához. Ej, ej, bizony, bizony - szól maga elé -, tíz esztendeje, hogy nem tudok egy lépést se tenni, ide vagyok láncolva az ágyhoz, mint kútágashoz a kutya. De ha legalább nyugtom volna, de nem. Minden gond az én vállamon nyugszik. Győzöm mondani nekik, hogy mit és hogyan köllene csinálni. Hálátlanok. De majd megtudják ám, hogy ki voltam, ha már nem leszek. A Városi Művészeti Iskola pótfelvételt hirdet réz- és fafúvós szakokra. Zeneszerető gyermekek jelentkezését várjuk 3. osztályos kortól: trombita, kürt, harsona, tuba, klarinét, furulya szakokra. Jelentkezni személyesen a Városi Művészeti Iskolában (Paks, Deák Ferenc u.9.) lehet szeptember 10-11-12-én 14.OO-tól 18.00 óráig. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő: „Ipkeztem komolyan venni a munkámat” (Folytatás a% 1. oldalról!) — Képviselő Úr! Hogyan telt az idei nyár? — Az elmúlt évek alatt nem volt sok időm pihenni, de ezt egy csöppet sem bánom, hiszen szeretem csinálni azt, amivel foglalkozom, mondhatnám úgy is, hogy a munkám a hobbim és a szórakozásom. Mivel azonban legalább huszonöt éve nem voltam a feleségemmel kettesben nyaralni, a kérésének engedve végül úgy döntöttünk, hogy idén egy teljes hetet töltünk el a horvátországi Crvena Luka üdülőtelepen. Mindketten megtaláltuk a kedvünkre való vízpartot, hiszen a feleségem inkább a homokos tengerpartot kedveli, én pedig a sziklás, mély vizet. Napközben a tengerparton voltunk, este teniszeztünk, így tökéletesen sikerült kipihenni magunkat. Őszintén szólva ez az egy hét elég is volt, a végén ugyanis már nagyon vártam, hogy újra dolgozhassak. — Ha jól tudom, az elmúlt hónapokban öröm és bosszúság egyaránt érte... — Valóban. Minden apró dolognak tudok örülni, így örömre többször volt okom, mint bosszúságra. Ez utóbbi alapját az egyik hazai bulvárlap kellemeden újságcikke képezte, az ügy azonban szerencsére nagyon gyorsan tisztázódott. Mivel természetemnél fogva jóhiszemű vagyok, utólag is csak azt tudom mondani, hogy minden bizonynyal tévedés, nem pedig rosszindulat képezte a cikk alapját. — Mire számít a jövő héten kezdődő parlamenti ülésszak során? — A héten már megkezdődtek a bizottsági ülések, a mi bizottságunk, tehát az oktatási és tudományos bizottság a magyar nyelv védelméről szóló törvénnyel foglalkozott elsősorban. A hétköznapok tapasztalatai alapján mindinkább bebizonyosodik, hogy a magyar nyelvet törvényi szabályozással védeni kell, hiszen sok furcsa, idegen szót használunk, ami egyáltalán nem tesz jót a nyelvnek. Próbáljuk megvédeni ezt a szép magyar nyelvet! Ezenkívül az oktatással, a felnőttképzéssel, az ifjúságvédelemmel, és az uniós csatlakozással kapcsolatos több törvényt is át kell tekintenünk ebben a plenáris ülésszakban. Nagyiramú munkatempóra számítok, hiszen jövőre valószínűleg már nem ülésezik a Parlament. — Hogyan ünnepelte augusztus 20-át? — Mivel általában elég sok meghívást kapok, rangsorolnom kell a különféle rendezvényeket, s ebben nagy szerepe van Hum Péterné irodavezetőnek, aki összeállítja számomra a napi programomat. Az idei augusztus 20-i ünnepen is több helyen, Pakson, Dunaföldváron és Németkéren jártam, de a legtöbb időt ez utóbbi településen töltöttem, ott ugyanis én mondtam az ünnepi beszédet. — Készül-e a jövő évi választásokra? — Talán furcsán hangzik, de nem. Én ugyanis az elmúlt három és fél év alatt folyamatosan — ha úgy tetszik — „készültem”, így most nem érzem szükségét annak, hogy látványosan elkezdjek kampányolni. Igyekeztem komolyan venni a munkámat; két év alatt több mint 140.000 kilométert autóztam, s volt olyan év, hogy 268 rendezvényen vettem részt. Egy biztos: nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a polgári kormány nagy valószínűség szerint jó úton jár, s ezt az utat kívánjuk a jövőben is folytatni. — Köszönöm a beszélgetést! Tóth Ferenc 1950. december 30-án született Faddon, egy parasztcsalád második gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát Tolnán végezte. Felsőfokú tanulmányai során műszaki, pedagógusi és közgazdász diplomát szerzett. 1990-ben polgármesterré választották Faddon, 1994-ig látta el ezt a tisztséget. A négyéves ciklust követően egyéni vállalkozóként dolgozott, majd egy részvénytársaság kereskedelmi igazgatója lett. 1998 óta a MOB tagja. Nős, felesége kémia-fizika szakos középiskolai tanár, két gyermekük van. Miklós Imre
