Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-06 / 36. szám

4. oldal I Paksi Hírnök Pak» *»ro* 6» a környék lapja 1 XIII. évfolyam 36. szám Múltbéli szekérvilúg a jelenben A paksi középiskolákban a hét elején, szeptember 3-án került sor az évnyi­tókra. Lapunk a Vak Bottyán Gimnázium dísz­udvarán megrendezett ün­nepélyes tanévnyitóra lá­togatott, ahol 360 diák je­lenlétében Mittler József, az intézmény igazgató­­helyettese és dr. Kárpád Istvánné pedagógus kö­szöntötte a megjelenteket. (Dr. Rosner Gyuláné az énekkarral együtt Loviisa testvérváros meghívásá­nak eleget téve augusztus 31-én Finnországba uta­zott.) Az intézményben idén szeptembertől új pe­­dagógusok is dolgoznak, s további újdonság az iskola életében, hogy a nemrég még általános iskolás ta­nulók szeptember 3-án gimnazistaként kezdték meg a 2001-2002-es tan­évet a hetedikes osztály­ban, s ezt a pedagógusok által adományozott okle­vél is tanúsítja. A megnyi­tón Mittler József bemu­tatta a tanári kart, az osz­tályfőnököket, ezenkívül jó hírrel is szolgált: az első tanítási napon a diákok­nak mind-össze három tanórán kell részt venniük. Dr. Kárpád Istvánné egy József Atdla idézettel in­dította útjára a diákokat, majd elmondta: a nyári szünet ideje alatt az intéz­ményben végzett felújítási munkálatok a diákok és a pedagógusok komfortér­zetét szolgálja. További újdonság, hogy a régi szé­keket korszerű, az előző­eknél kényelmesebb ülőal­kalmatosságokra cserélték, s a függönyök cseréje is folyamatban van. Az Ok­tatási Minisztérium a diá­kok részére idén is állami támogatást biztosít a köz­ponti keretből: a 2390 fo­rintos összeg negyedét az oktatási intézmények az általuk meghatározott mó­don használhatják fel. A most kezdődött tanév 2002. június 19-ig tart, az őszi szünet október 29- 31-ig (az utolsó tanítási nap október 27-e lesz, az első tanítási nap novem­ber 5-én). A téli szünet december 27-től január 2- ig tart (az utolsó tanítási nap december 22-én, az első január 3-án lesz). A tavaszi szünet március 27- től április 2-ig tart, az érettségi szünet május 13- án és 14-én lesz. ^Nyitva: H-P 8-12-íé, 14-17-tó, Szó: 8-12-iíL Mit Rendelés esetén méretre gyárfás!i jy szövetválasztékkal ’ ’ idves vásárlóinkat! Bútor Mintaterem 7030 Paks, Dózsa Gy. út 40., , tel.: 75/421-515. __________ Rendeléskorehirdetés bemutatójának 5% árengedmény ■m szeptember 31-AJÁNLATUNK: sarokgarnitúrák, franciaágyak, körfranciaágyak, 3+2+1 garnitúrák, kinyithatós ágyak, fotelágyak, gyerekheverők, heverek. „Szekérvilág a múltból” címmel nyílt kiállítás a Városi Művelődési Köz­pont emeleti kiskiállítójában. Molnár József, a város legidősebb polgára a tarlat megnyitójának napján, augusztus 28-án ünnepelte 90. születésnapját. Molnár Józsefet gyermek­korától vonzotta a fafara­gás, a famunka, amit sokáig csak hobbyszinten űzött. Az elmúlt évdzedekben ál­tala készített alkotásokat bemutató kiállítás megszer­vezésével az önkormányzat szeretett volna kedveskedni a magas kort megélt fafara­gó előtt. A szervezési, elő­­készüled munkában az ön­­kormányzat is szerepet vál­lalt, ám nagy részét a család végezte, s azt tervezték, hogy a tárlat megnyitóján maga az ünnepelt is részt vesz majd, ám egy sajnála­tos baleset miatt Molnár József nem vehetett részt a kiállításon. Ugyancsak eltért az ereded tervektől, hogy a megnyitó beszédet nem Bor Imre polgármester, ha­nem Darócziné Szalai Edit igazgató mondta. A parasztszekér makettek­ből álló gyűjtemény néhány évvel ezelőtt már látható volt Dunaföldváron és a Magyar televízió „Kuckó” című műsorában is. A VMK emeleti kis kiállító j ában most nyílt kiállítás szeptember 10- ig látogatható. Molnár József 1911. augusztus 28-án született egy hatgyermekes család legkisebb gyermeke­ként. 1931-ben végzett a kalocsai tanítóképzőben, mint kántor-tanító. Az Egerágon, Bölcskén és Dunaföldváron töltött ta­nítói évek után került Paksra, ahol a Bezerédj is­kola igazgatóhelyettese, majd 1956-1964 között a faipari iskola igazgatója­ként dolgozott. ESZI: szakterületek és szakmacsoportok Mint arról lapunk hasábjain korábban már beszámoltunk, változik a köz­oktatási, ezen belül a középfokú képzések rendszere, s ez év szeptemberé­től a tanintézményekben már a kerettanterv szerinti képzést kell folytatni. Ennek megfelelően a „Paksi Atomerőmű” Műszaki Szakközépiskola és Kollégium nem szakokban és szakmákban, hanem szakterületekben és szakmacsoportokban gondolkodik. Az ESZI köztudottan első­sorban az emelt szintű érett­ségire készíti fel diákjait, szi­lárd alapot biztosítva ezzel egyrészt az egyetemi, főisko­lai továbbtanuláshoz, más­részt a felsőfokú szakmai képzéshez, illetve az alap- és középfokú szakmák meg­szerzéséhez. Az intézmény céljai között továbbra is első helyen szerepel a magas szintű — a kerettantervet meghaladó mértékű — to­vábbtanulást szem előtt tar­tó közismereti felkészítés, valamint az esedeges pálya­­módosítás érdekében olyan orientációs modul kínálata, amely több szakmacsoport­ba is betekintést adhat. Az iskola alapvetően két képzé­si szakterületre irányul: a műszaki és a gazdasá­gi-szolgáltatási szakterüle­tekre. Az A,B,C osztályok a műszaki szakterülethez tar­tozó osztályok, amelyek az orientációs modulok alkal­mazásával a 9. illetve a 10. évfolyam végén meghatá­rozott kritériumrendszer teljesítésével szabad átjár­hatóságot biztosítnak. A 10. osztály végén a tanulók választhatnak, hogy infor­matikai, elektronikai, gépé­szeti vagy környezetvédel­mi szakmacsoporton belül folytatják-e tanulmányai­kat. Az informatikai és a matematikai képzés min­den osztályban széleskörű, meghatározó. A D osztály képzése a gazdasági szakte­rület „mássága” miatt eltér a többitől, itt például köte­lező a második nyelv is. A 11. és 12. évfolyam szak­mai alapozása kettős célt szolgál: a felsőfokú tanul­mányokra való felkészítést és a szakmacsoport alapis­mereteinek elsajátítását. A D osztályban a közigazga­tási és az ügyviteli szakma­­csoportok közül lehet vá­lasztani. Ugyancsak az ESZI-vel kapcsolatos hír, hogy au­gusztus 26-án ért véget az a gólyatábor, amely jó al­kalmat szolgáltatott a leen­dő kilencedikesek számára a város, a környék és egy­más megismerésére. A programban többek között kézműves- és szabadidő foglalkozások, atomerő­­műves látogatás, illetve eh­hez kapcsolódó játékos vetélkedő szerepelt, nem utolsó sorban pedig a diá­koknak alkalmuk volt be­szélgetni a nukleáris ener­getikáról és a radioaktív hulladékok kezeléséről is. Tanévkezdés Pakson

Next

/
Thumbnails
Contents