Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-30 / 35. szám
4. oldal Városi Művelődési Központ: Nyár után, ősz előtt A Városi Művelődési Központban az elmúlt hetekben, hónapokban is lázas munka folyt, így a Közművelődési Kht. munkatársainak nem igazán volt alkalmuk megismerni az uborkaszezon fogalmát. A „nyári szünet” folyamatos munkával, szervezéssel és előkészületekkel telt. Nagy sikere volt a gyerekek részére megrendezett szabadidős tábornak, amelynek a megvalósításához pályázati úton kapott támogatást az intézmény, s nemkülönben pozitív visszhangja volt a határon túli magyar középiskolások olvasótáborának is. Emellett mind a sóstói, mind a cseresznyési táborban folyamatosan váltották egymást a turnusok. Az elmúlt hetekben a takarítónőknek és a karbantartást végző cégek munkatársainak jutott a legfontosabb szerep. így az éves nagytakarítás után'egy friss és tiszta intézmény várja az ide látogatókat.- Megváltoztak a művelődési központ telefonszámai, sor került az ISDN vonal kiépítésére, az információs irodában pedig egy újabb számítógép beüzemelésére került sor és lényeges dolog, hogy az előtérbe érkezőket ezután rögtön tájékoztatni és fogadni tudják az iroda dolgozói, mivel egy információs pultot is kialakítottunk — vázolja a legfontosabb újításokat és változásokat Darócziné Szalai Edit, az intézmény igazgatója. — Az ISDN vonal kiépítésétől azt reméljük, hogy bővül az Internet felhasználók száma, s ezután többen igénybe veszik majd ezt a szolgáltatásunkat. A Dunakömlődi Faluházban is történt változás, hiszen elvégeztük a szokásos nagytakarítási és meszelési munkákat, a dolog mégis annyiban különbözik a Közművelődési Kht. Paksi Művelődési Központjában folyt munkálataitól, hogy az Almássy László Egyesület felajánlotta, elvégzi a meszelést. Nekik ezúton is szeretnék köszönetét mondani! A változások és az újítások sora ezzel még nem teljes, ugyanis a könyvtárat nemrég költöztették át a faluházból az ügyfélszolgálati iroda melletti épületbe. Ennek megnyitójára szeptemberben kerül majd sor. Mindkét művelődési intézmény megszépült tehát, ez azonban nem jelenti azt, hogy a már megszokott szolgáltatások megszűntek volna, illetve színvonaluk csökkent volna. A kulturális rendezvények ezután is ugyanúgy helyet kapnak az intézményben, mint eddig, a színes és változatos programok ezentúl is időben eljutnak az érdeklődőkhöz. A legközelebbi rendezvény a szeptemberi szüreti nap lesz, amely a megszokott helyen, a sárgödör téren kerül megrendezésre, és ezúttal a szokásostól eltérően egy fergeteges szüreti bál zárja majd a programot. Paksi Hírnök XIII. évfolyam 35. szám Uj külsőt kapott a piros iskola Új külsővel, megváltozott homlokzattal várja a diákokat az idei tanévkezdésre a Bezerédj Általános Iskola Szentháromság téren lévő épülete. A felújítás két lépcsős: az első rész az idén maradéktalanul, a tervezett módon megvalósult, a teljes befejezés pedig jövőre várható. Az iskola vezetője maximálisan elégedett a felújítási munkálatok kivitelezőivel, hiszen a tervezett időpontnál tíz nappal korábban adták át az épületet. így a szeptember harmadikán kezdődő tanítás zökkenőmentesen indulhat a megújult falak között. pénz, de reméljük hogy idővel, menet közben majd ezt a problémát is meg tudjuk oldani — tájékoztatta lapunkat az iskola igazgatónője, Németh Lászlóné. S hogy mi lesz az új fantázianeve az eddig csak „Piros iskolaként” emlegetett intézménynek? Ezt nyugodtan rábízhatjuk a diákok sohasem nyugvó, alkotó fantáziájára. \ Nyitva: H-P 8-I2-iß. !4-l?-ig. Szó: 8-12-it U/eber Bútor Mintaterem 7030 Paks, Dózsa Gy. út tel.: 75/421-515. Rendelés esetén ■ bemutatójának 5% ár szeptemberi! AJÁNLATUNK: sarokgarnitúrák, franciaágyak, körfranciaágyak, 3+2+1 garnitúrák, kinyithatós ágyak, fotelágyak, gyerekheverők, heverők. Az elmúlt tanév végén döntött úgy az önkormányzat, hogy az épület egészét fel kell újítani. A régi, úgynevezett közfalas szerkezet hő technikailag teljesen elavult, így a vékony hungarocellt és az üvegfalakat most masszív téglafalak váltották fel, amelyek további hőszigetelő rétedet kaptak, így mára tökéletesen be lett „csomagolva” az épület. Sor került a tönkrement nyílászárók cseréjére, s az intézményt árnyékolókkal is felszerelték, a régi falakkal borított házban ugyanis a termek télen nehezen voltak kifűthetők, a nyári időszakban pedig túlságosan felmelegedtek. Ezekkel az átalakításokkal természetesen megváltozott az iskola külső megjelenése, de a munkálatok során kialakult, szinte teljesen új épület egy sokkal modernebb, kellemesebb belsőt is eredményezett. — A felújítás nem állt meg a küszöbön, a tantermekben kicseréltettük a huszonöt éves PVC-padlókat, és korszerű világítóeszközök váltották fel a régi, elavult lámpákat. Uj bútorokra sajnos már nem jutott Dunaföldvári Szüreti Fesztivál Szeptember 7-én (pénteken): 17.00: Új törekvések a tárgyalkotó népművészetben (Császi Ferenc, a népművészet mester; Tóth Sándor, a népművészet mestere; Kasza Miklós népi iparművész; Horváth Béla, a népművészet mestere; ezenkívül fafaragók kiállításának megnyitója a Fafaragó Galériában); 19.00: A Szüreti Fesztivál hivatalos megnyitója 19.30: Nótaest — Szentendrei Klára, D. Farkas Bálint, Oláh Kálmán népi zenekara. Szeptember 8-án (szombaton): 9.30: Térzene - közreműködik a kunszentmártoni és a dunaújvárosi fúvószenekar; 10.00: Mazsorett parádé — közreműködnek a kiskőrösi, a kunszentmártoni, a székesfehérvári és a dunaföldvári csoportok; 14:00: ZG kalandjai - a Fabula bábszínház műsora; 15.30: Szüreti virtuskodás - tréfás vetélkedő; 17.00: Utcaszínház; 18.00: Country-Blues est — Johnny Big Lip Band, M.É.Z., Török Adám és a Mini. Szeptember 9-én (vasárnap): 10.00: Gyerekjátékok, vetélkedők, kézműves játszó, bábosok; 11.00: a Holló együttes műsora; 11.00: Lecsófőző verseny; 14.00: Szüreti felvonulás; 15.00: A bor legendája - a Holló együttes műsora; 17.00: Népitánc gálaest - közreműködik a nagydorogi, a soroksári és a kiskunhalasi táncegyüttes; 20.00: Szüreti bál — Haverock együttes. Ezenkívül vidámpark, sörsátor, borok utcája, kézműves vásár várja a vendégeket. A programok helyszíne a Rákóczi utca