Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-16 / 33. szám
6. oldal XIII. évfolyam 33. szám Özvegy Árva Pálné, noha reggeli órán szokatlan tőle, mégis komor ábrázattal, révetegen gubbaszt a konyhabéli sarokpadon. Pedig vidulhatna is, mint rendesen, szokása szerint, ha ily aranyos idővel köszönt rá a nap. De nem, nem és nem s ránézésre is úgy beléette magát a bánat, hogy tán el sem hagyja, amíg csak .él. Bánata, már-már tapintható szomorúsága érthető, hisz amíg oly ritkán adatik meg neki, amiből legfönnebb ha elvétve részel, a békítő álom csodája ím, röviddel előbb sors adta tulajdona volt. S dehogy azt bánja és budul miatta világnak, dehogy. Elvégre szépet, gyönyörűségeset álmodott, a szeme is fényesül tőle. De bezzeg mennyivel más és mennyivel roszszabb immáron most, ébredés után szembenézni a nehéz valósággal. Egyébiránt úgymond szerétteivel volt találkozása, körül ülték a takarosán megterített asztalt almaillatú ünnepen és együtt voltak mind a négyen, egy fedél alatt, mint annak előtte, évtizedeken át. Tehát a férje, a fia, a lánya meg ő. Utólag is oly tisztán látja az álombéli jeleneteket, akárha film peregne benne; éppen megszegni készült a magasütötte kenyeret, megadta a módját, szertartásos mozdulattal magához emelte, szorosan ölelte, majd jelentőségteljes tekintetet vetett övéire. Hosszan nézett, szelíden, simogatón s miután elismételte régről való, kedvenc mondatát, hogy tudniillik egész családnak egész kenyér dukál, csak utána mozdította a fényes pengéjű kést, s tisztán vélte hallani, miként serceg a megszegődő kenyér...- Hm,, hm - bökken özvegy Árva Pálné valóságtól riadtan. - Istenem, Teremtőm! - sóhajt keservesen. Érthető, hogy ily lemondón beszél, hisz hol vannak, hol lehetnek már akiket álmában látott, akiket úgy szeretett [Paksi Hírnök Pák* váró* it * környék lapja s akik neki a mindenei voltak. A fia, az ő szépszemű, aranyos fia hirtelen halállal halt s kicsi időközzel követte apját, néhai Árva Pált. S noha a lánya még él, mégis olyan neki, mintha nem is volna. Pedig él, hogyisne élne, időnként levelet is kap tőle s maga is postára adja ákom-bákom betűkkel rótt irkalap üzeneteit. De fájdalom, az a lány, házassága folytán oly távoli országba származott, hogy özvegy Árva Pálné hite szerint a galamb sem találna oda, akkor ő hogyan és miként?- Eh - bökken fennhangon s legyint is hozzá. így ül dermedten, némán s bíbelődik az álombéli jelenettel. Ám hirtelen felüti fejét, ráncos arcára csodálkozás települ. Csakugyan, töpreng utólag, miként lehetett, hogy magához szorította ugyanazt a kenyeret, de az illatát bezzeg nem érezte.- A kenyér - pattant ajkáról a szó s felerőlködi magát ültéből -, el ne feledjem a boltot - korholja önmagát -, meg hát a mái kenyeret. - Megfuttatja kutakodó tekintetét s avitt szatyrát keresi. A boltba érve jól hallhatón s nyájasan köszön:- Szép jó reggelt adjon az Isten mindenkinek - lassudan beljebb poroszkál s helyet vesz magának a kígyózó sor végén. Amint megállapodik s hiszi, hogy álma elől nyugalmat lel, csalódása máris nyilvánvaló. Összerezzen, s hogyisne rezzenne, mert az Varga S. József A kenyér orrához ér a polcon heverő kenyerek illata. Fanyar mosoly kél szája szegletén, mert olybá tűnik neki, hogy nem is ezeket, de álombéli, magasütötte társukat érzi - utólag.- Különös - motyog s kezével fedi fogatlan száját, hogy nem hallja más. De nincs menekvés. A szavak útját elzárhatja, ám a gondolatainak nem vethet gátat, akár mindkét kezével sem. S immár tisztán érti, érzi, hogy neki a kenyér messze több és más, mint bárkinek. Felfogásában az élet, az idő múlásának sajátságos tanúja, de mértéke is, hisz amíg együtt volt a család, amíg közös idejüket pergették egy fedél alatt, rendre egész kenyeret vett. S amint a halál által egyre fogyatkoztak, úgy vásárolt mindig egyre kevesebbet, a boltos által megszegett kenyérből. Amióta pedig a lánya, házassága okán búcsút mondott neki, odajutott, hogy beéri negyedkilóval is...- Csak meggyütt maga is, Bözsi néni - az előtte álló, pufók arcú asszony szólítja. - Meggyütt - elmélkedik rikító kendője alatt -, pedig magát nem küldték, nem is parancsolták - kacag önnön bölcsességén. Idevigyázz, aranyom - kap a szón özvegy Árva Pálné -, bár még kérne, bár még küldene valaki, hogy vigyek néki kenyeret. Nékem elhiheted, aranyom - potyognak hervadt ajkáról gyászos szavak -, hogy nem is iramodnék, de egyenesen szállanék, akár a madár. így pergett özvegy Árva Pálné felett a boltbéli idő, s noha kitartóan váltogatta a szót a pufók arcú asszonnyal, azért úgy igazította, hogy ne tévessze szeme elől a pulthoz érőket. Szinte fájtak neki a szavak, amelyeket onnét felől hallott. „Két egészet, Jani.” „Máma , ne egyet, de hármat adjál, János, mer’ a rosseb se tudja, hányán leszünk rájuk.” Az asszony, aki három kenyeret kért, szükségét érzi magyarázatot adni cselekedetére s eképp szól a mögötte állókhoz:- Huszonötödik házassági évfordulónkat, ezüstlakodalmunkat üljük a holnapi vasárnapon. Oszt nem csak a gyerekeink, de az unokáink is ígérték magukat, sőt, idetelefonált a nász is meg a nászaszszony is, hogy mindenképpen elgyünnek, ha <^sak kisbalták nem találnak esni az égből.- Úgy is köll azt - hangzik a sorból helyesft Rossini-duó koncertje augusztus 17-én 19 órakor az evangélikus Templomban Program: Giovanni ßottesini: Gran duetto nr. 1 UJ.fl. Mozart: B-dúr szonáta KV 292, Gioacchino Rossini: Duó Fi duó tagjai: László Andrea gordonka, Waldemar Schuuiertz nagybőgő fl belépés díjtalan! lön. - Mindennek mög köll adni, ami jár neki. Özvegy Árva Pálné látnivalóan belélovallja magát a jelenetbe a bölcsességének magasáról ilyképpen szónokol:- Áldjad a jó sorsodat! - dörren a három kenyérrel állóra -, áldjad bizony, Sáránk. Mert tenéked még egészében van a családod és egész kenyér dukál néki. De bezzeg én - hirtelen elhallgat. így ért a pult elé özvegy Árva Pálné s cövekel immár keserves ábrázattal maga hímezte tutyijában.- Negyed kiló kenyér Bözsi néninek - mondja a boltos maijától értetődőn s máris kést fog a kenyérre. Állj! - kiált özvegy Árva Pálné. - Kinek köll a negyed kiló? - Háborog szilajul. - Nékem is egészet adjál, egy egész veknit! - parancsolón néz. A boltos meghökken s utána kérdez:- Vendégeket vár, Bözsi néni és azoknak lesz? Rosseb bele - cserdit a boltosra szavának ostorával -, ugyan ki nyitogalódna énrám, ugyan ki? - Hangját halkítja. - Hacsak nem a Kaszás. Mer’ tudom én - újját emeli -, látom én, hogy ott settenkedik a kertem alján.- Akkor meg minek az egész kenyér? - makacskodik a boltos. Özvegy Árva Pálné megszeppenve, felkészületlenül éri a kérdés. De azért nem marad adós a felelettel:- Minek, aranyom, minek? - sejtelmesen somolyog s kitartón nézi a padlót,. - A spórolás végett. Éppen azért, hogy rámszikkadjék. Mert szikkadt kenyérből kevesebb fogy, kisebb a kőtség. Amint ily takarosán kivágta magát s adta magyarázatát cselekedetének, feltűnő sietséggel a kijárat felé veszi az irányt. Odakint azután feltartja magának a megszegetlen, egész kenyeret s oly megdicsőült ábrázattal öleli, mint győzelmi kupáját a tulajdonosa.
