Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-07-05 / 27. szám

2001. július 5. 9. oldal Az egészségügyi dolgo­zók munkájának elisme­réseként a képviselő­­testület két évvel ezelőtt döntött a Pongrácz Sán­dor díj megalapításáról. Az egykori körzeti orvos emlékére alapított kitün­tető címet az önkor­mányzat évente egy alka­lommal ítéli oda annak az egészségügyi dolgozó­nak, aki munkájával, ki­magasló teljesítményével hozzájárult a város egés­zségügyi ellátásának fej­lesztéséhez. A díjjal az adományozást tanúsító oklevél és százezer forint pénzjutalom is jár, amelynek ünnepélyes át­adására minden évben Semmelweis Ignác szüle­tésnapjának évfordulóján kerül sor. (Tavaly Lénárt József mentőtiszt része­sült az elismerésben.) A díj odaítélésre javas­latot tehetett bármilyen helyi lakos, természetes személy vagy paksi szék­helyű társadalmi szerve­zet. Az április 30-ig beér­kezett javaslatokat a pol­gármester által létreho­zott háromfős bizottság (dr. Egry Tibor, dr. Somay Gergely és dr. Rujder Mária) vélemé­nyezte, a kitüntetett sze­mélyére vonatkozó ja­vaslatát pedig a május 16-i ülésen terjesztette a képviselő-testület elé, majd ezt követően zárt ülésen döntöttek a kitün­tető cím odaítéléséről. Idén a Pongrácz Sándor díjat dr. Baranyai Ilona vehette át. Bor Imre polgármester a díj átadásakor megem­lítette: folyamatosan úgy érzékeü, hogy az egés­zségügyi dolgozók nem elégedettek a jelenlegi helyzetükkel, amire a mai állapotokat, viszo­nyokat elnézve meg is lehet minden okuk. „Nem hagyható figyel­men kívül, hogy a prob­lémák jelentős része saj­nos nem oldható meg I Paksi Hírnök Paks viros éi a környék lapja Dr. Baranyai Ilona az idei Pongrácz Sándor díjas Tisztelet és megbecsülés Hogy a véletlen hozta-e így, vagy szándékosan történt-e, nem tudni, min­denesetre tény, hogy Bor Imre polgármester a pénteki Pongrácz Sándor díj átadásakor az alkalomhoz illő öltözékben (fehér ingben és fehér nadrág­ban) jelent meg, ezzel mintegy önkénytelenül kifejezésre juttatva, hogy az egészségügyben dolgozók jelenlegi helyzetét megértéssel fogadja, gondjai­kat pedig átérzi. Paks városának vezetése nem csupán ezzel, hanem az or­vostársadalom megbecsülését célzó Pongrácz Sándor díjjal is évről-évre igyekszik kifejezni megbecsülését. A díjat idén dr. Baranyai Ilona vehette át. önkormányzati szinten. Éppen ezért mi a ma­gunk részéről itt Pakson folyama­tosan arra törek­szünk, hogy kompenzáljuk valamelyest a gondokból faka­dó hátrányokat. Ezt - szolgálta többek között tavaly az egés­zségügyi felada­tok sorrendisé­gének kijelölése, valamint a fej­lesztési terv elfo­gadása, sőt a fe­ladatok megva­lósítása már el is kezdődött. En­nek első lépése­ként megtettük az új ren­delőintézet építésének előkészületeit, a munká­latok pedig a terveknek megfelelően ha­ladnak. Az önkormányzat már kiválasztot­ta a beruhá­zás bonyolító­ját, jelenleg az engedélyeztetés folyik, s remény van arra, hogy a jövő év tava­szán elkezdőd­nek a munkála­tok. Az átadás 2003 tavaszán, nyarán várha­tó” — vázolta az egészségügy fej­lesztése érdeké­ben tett önkor­mányzati erőfe­szítéseket a pol­gármester, majd emlékeztetett arra, hogy az orvostársa­dalom anyagi elismerése Dr. Baranyai Ilona 26 évet dolgozott Paks város egészségügyében. 1972-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd 1972 és 1977 között a bajai kórházban dolgozott, 1977-ben Szegeden szakvizsgázott belgyógyá­szatból. Ezután a szentesi kórház belgyógyászati osztályán helyezke­dett el, innen került 1985-ben Paksra a rendelőintézet belgyógyászati szakrendelésére, mint csoportvezető belgyógyász szakorvos. 1992- től kilenc évig látta el a II. számú háziorvosi körzet feladatait, emellett három évig a Szociális Otthon lakóinak egészségügyi ellátását is el­látta. Munkáját — emberileg és szakmailag is - mindvégig betegei leg­nagyobb megelégedésére végezte. 1997-ben szakvizsgázott háziorvostanból. Az egészségügy területén végzett jó munkája elis­meréseként két alkalommal, 1987-ben és 1999-ben részesült kitünte­tésben. Munkájának minél színvonalasabb ellátása érdekében rend­szeresen továbbképzéseken, előadásokon vett részt. Munkája során az egészségügyi dolgozókkal és a betegekkel is jó kapcsolatot alakí­tott ki, a hozzá forduló betegeket mindannyiszor idejét és erejét nem kímélve látta el. mellett az erkölcsi meg­becsülés is legalább eny­­nyire fontos. „Szeretnék valamennyiüknek köszö­netét mondani az elmúlt évek munkájáért, a kö­vetkező esztendőkre pe­dig kitartást, egészséget, jó erőt és további jó munkát kívánok a város valamennyi polgára ne­vében” — fogalmazott Bor Imre, majd átadta az elismerő oklevelet. — Már gyermekkorom­ban is orvos szerettem volna lenni, úgyhogy a gimnázium elvégzése után rögtön az általános orvosi karra jelentkez­tem, s így lettem doktor. Munkám során számta­lan siker, ugyanakkor na­gyon sok kudarc is ért, s ezeket olykor bizony ne­héz volt elviselni. A Pongrácz Sándor díjnak nagyon örülök, főként azért, mert tudatában va­gyok annak, hogy ezt a kitüntetést még nagyon sokan megérdemlik, olyanok, akik nálam esedeg jobban rászolgál­tak erre. Ugyanakkor vi­szont bevallom, jól esett, hogy rám gondoltak, és így elismerték a munká­mat - nyilatkozta a díj átvételét követően a nemrég nyugdíjba vonult dr. Baranyai Ilona, aki máris azt tervezi, hogy amint egészségügyi álla­pota ezt lehetővé teszi, folytatja munkáját. Az egészségügyi dolgo­zók áldozatos munkájá­ért, fáradozásáért ezútán Bagdy László alpolgár­mester mondott köszö­netét, tolmácsolva egyút­tal a város vezetésének, az itt élőknek a jókíván­ságait is. Pohárköszöntő­jében rámutatott * arra, hogy ezt a munkát ma­napság csak hivatásszere­­tetből lehet végezni, ép­pen ezért van szükség az egészségügyben dolgo­zók kitartására és hivatás­­szeretetük megőrzésére. Miklós Imre GYERMEKSZÉPSÉGVERSENY augusztus 18-án!

Next

/
Thumbnails
Contents