Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-04-26 / 17. szám

6. oldal XIII. évfolyam 17. szám Közfis kirándulás a jövő érdekében A közelmúltban mutat­koztak be a TEIT telepü­lések polgármesterei az atomerőmű új vezetői­nek. Baji Csaba vezér­­igazgató és dr. Mészáros György elnök továbbra is a jó együttműködésről biztosította az érintette­ket. A kalocsai székhelyű Tár­sadalmi Ellenőrző Informá­ciós Társulás tagjai előbb bemutatták településeiket, majd a nukleáris léte­sítmény élettartam-hosz­­szabbításról és a teljesít­ménynövelésről informá­lódtak. A jelenlévők el­mondták: szükségesnek tartják, hogy ezekről a kér­désekről még több infor­mációt kapjon a lakosság. A sikeres kivitelezés érdeké­ben tanulmányutat szervez­nek Kanadába és az Egye­sült Államokba, hogy a helyszínen tanulmányozzák az ottani atomerőműveket és hulladéktárolókat. Szerencsés színösszeállítás Ismét szerencsét hozott a kék-sárga színű mez az atomerőmű tűzoltóságá­nak. A főfoglalkozású létesítményi tűzoltók számára rendezett IV. Profi Te­remlabdarúgó Kupán a jól öltözött csapat győzedelmeskedett. Schreiner István tűzoltási és kárelhárítási szakágazat-vezetőt a siker titkáról kérdez­tük. — Tavaly ezzel a mezzel nyertük el Flórián Press Kupán a legjobban öltö-Szirénarendszer: Folytatódik a kiépítés A szirénarendszer korsze­rűsítésére kiírt pályázaton tavaly győztes Fercom Kft. ígérete szerint az atomerő­mű harminc kilométeres körzetében folytatódik a rendszer kiépítése. Ismere­tes, hogy az első ütem — amelynek keretében tizen­nyolc településen mintegy hatvan sziréna átalakítását végezték el — tavaly sikere­sen lezárult. A tervek sze­rint három év alatt hetven­két településen összesen kétszáz berendezést szerel­nek fel. Köztudott, hogy a modern, újonnan felszerelt kisbírók élőbeszéd és elektronikus jel továbbítá­sára egyaránt alkalmasak. Idén hetvennyolc sziréna telepítését irányozták elő, a kisbírós rendszer költsége­it azonban nem mindegyik település képes saját erő­ből finanszírozni. Az érin­tett települések polgármes­terei a projekt megvalósítá­sával megbízott cég veze­tőivel folytatott legutóbbi tárgyalásuk során éppen ezért az igénybe vehető támogatásokról tájékozód­tak. zott csapat címet. Úgy lát­szik, hogy ez az öltözék igazán szerencsét hoz, hi­szen csapatunk már évek óta őrzi veretlenségét. A győzelemhez természete­sen nem elég csupán a tet­szetős megjelenés, edzeni is kell. Az ellenfelek ezúttal is keménynek bizonyultak, és jól hajráztak; minden erejükkel azon voltak, hogy leszorítsanak bennünket a dobogó második fokára. Szinte forrt a levegő a pá­lyán, és érezni lehetett, hogy nem is a dobogós he­lyezés megszerzése az igazi céljuk, hanem az ellenünk való győzelem. Szándéku­kat azonban meghiúsítot­tuk, hiszen mi szereztünk a legtöbb pontot, így ezúttal is miénk a trófea. Atomember Duatlon verseny 2001. április 29. Távok: 2,5 km - 10 km - 1 km, 5 km — 20 km - 2,5 km Versenyközpont, rajt/cél: Paks, Atomerőmű sportcsarnok Rajtidők, kategóriák: 10:00-kor I. futam (gyermek, serdülők): 1986. január 1. — 1988. december 31. között született lányok és fiúk; 1989. január 1. — 1990. december 31. között született lányok és fiúk; 1991. január 1. — vagy később született lányok és fiúk. ll:00-kor II. futam (felnőtt) 1975. január 1. — 1985. december 31. között született nők és férfiak; 1962. január 1. - 1974. december 31. között született nők és férfiak; 1961. december 31. — vagy később született nők és férfiak. Nevezés helye: A versenyközpontban április 29-én: I. fútamra 9:45-ig, a II. futamra 10:45-ig fogadunk el nevezéseket. Nevezési díj: I. futamra: 300,- Ft/fó, II. futamra: 600,- Ft/fő. Díjazás: A verseny minden indulója emblémázott pólót kap aján­dékba! A kategónák I — III. helyezettjei érem jutalmazásban részesül­nek. A II. futam abszolút első női és férfi versenyzőjét kupával díjazzuk. Szabályok: A versenyen a Magyar Triadon Szövetség szabályai érvényesek. A bolyozás engedélyezett. A versenyen kerékpáros fejvédó használata kötelező! Lapunk március 22-i számában közöltük az „Egy kis mozgás mindenkinek kell” című írásunkat, amelyben tévesen jelent meg az asszonytoma kezdési időpontja. Helyesen: kedden és csütörtökön 19.30-20.30, vasárnap 18.00-19.00. A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében a környezeti gamma­­sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye (nG/h) legutóbb, a Társadalmi Ellenőr­ző és Információs Társulás (TEIT), illetve PA Rt. által mérve Települések PA.RT adatok TEIT adatok PART. adatok TEIT adatok az állomásokon az épületekben az épületekben az épületekben Kalocsa 80 70 92 131 Foktő 72 102 99 105 Úszód 72 93 86 102 Dsztbenedek 70 82 98 111 Géderlak 79 84 86 115 Ordas­_ — 122 Bátya­­-117 Kiskőrös 60-—­Dunaföldvár 78 — —­Paks 60 69* — 74 Gerjen-75*-78 Fadd — 91* 85 Tengelic 62 76 87 Pusztah. — 84*-89 Dsztgyörgy 66 82-83 Szekszárd 59-64(ÁNTSZtetőj-Az eredmények értelmezése: A PA Rt. és a TEIT által mért értékek közül korrektül összehasonlítani csak a Bács-Kiskun megyei, valamint a tengelici és a dunaszcntgyörgyi adatpárokat lehet, mert ezek azonos helyszínekre vonatkoznak. „*’" jelentése, ezen helyeken az adott háló­zat nem végez méréseket A **-gal jelzett értékek a polgármesteri hivatalok udvarterében elhelyezett dózismérők mérési eredményei. Az összehasonlítható adatpárok közötti, 10-30%-os különbség elfogadha­tó ennek a fizikai mennyiségnek a mérésében. Valamennyi mért érték a természetes gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben, illetve épületben általában tapasztalható értékállományába esik (még a *-gal jelzett, az adott helyszínre a korábbi mérések során kapott ada­toknál kissé nagyobb értekek esetén is). Ezekből, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, környezeti mintamérési, egyéb helyeken végzett sugárzás-mérési ada­tokból) az a következtetés vonható le, hogy a Paksi Atomerőmű nor­málüzemi radioaktív kibocsátásai legutóbb olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben élő lakosság egészségére semmiféle karos hatással nem lehetett. A Bátyai vizeslabor legfrissebb mérési eredményei (Bq/1) Mintavétel Vezetékes víz Duna víz Sárköz I Csapadék: időpontja (Vajas) (eső) 2000. nincs adat nincs adat nincs adat nincs adat t ■ Az eredmények értelmezése: a kapott értékek az adott közegre jel- > lemző, a természetes radioaktív izotópokból származó aktivitás-1 koncentráció tartományában esnek. TÁJÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: A besugárzott anyag egységnyi tömegében a su- ; gárzás hatására elnyelt energia. Egysége az lGY(gray)=l J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: Az anyag által elnyelt dózis időegy­ségre jutó része. Egysége: 1 Gy/h(gray/óra). 3. A mérési eredmények nanogray/órában értendők. A nanogray/ óra a gray/óra egymilliárdod (10 ?) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h ' (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települé­sek szélén, illetve egyéb helyeken kiépített környezetellenórző állomá­sokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítmé­nyének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legki­sebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől Északnyu­gatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomás­ra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, kö­vetkezésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve a dó­zisteljesítménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az idő­járási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások szá­ma. Egysége: az 1 Bq/m3, 1 Bq/1, stb. (Becqerel/ m3, ejtsd „bekörel”) TEIT

Next

/
Thumbnails
Contents