Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-04-05 / 14. szám
2001. április 5. 7. oldal Öreg Guba Bálint aludt. Horkantásai rezegtették az ablaküveget s fújta a kását, hogy konyabajusza beléremegett. S még, hogy aludt, de álmodott, szépségeset, gyönyörűt. E pillanatban kék ég alatt száll körözve, a madaraknak int, s alátekint a sorjázó nadrágszíj-parcellákra. Régvolt eleit szemléli a lovak húzta ekék mögött, s magát is látja, amint a kotnyeles gyerek, vad ostorpattogtatással ökröket nógat: „Gyí Csákó, hojsza Vitéz!” S erre felriadt. Szeme kikerekült, fülét hegyezte s a hangokra összpontosított, az előszoba felől. Fájósán nyikorgóit a padlásajtó.- A mindenit - bökkent -, valaki járkál odaki. - De később legyintett, talán a szél az, mint máskor.- Mi az? - kérdezte álomtól bódultán az aszszony, s fektében férje felé fordult. - Szólottái valamit?- Aludj, Regina, aludjál. A szél pisztergálja az ajtót, oszt arra neszeltem, arra riadtam. De, ha már felébredt, öreg Guba úgy is maradt. S lám, milyen a gyanú, milyen a félsz, elég egy pillanat és testbe, észbe fúrja magát s belé gyökerezik. S pláne most, hogy újfent megnyikordult az ajtó. Többször is, de nem úgy röviden, ha a szél lendíti, de hosszan, úgy, mikor valaki csukja, tára szélesen. Suttogva szólt:- Hallod, Regina? Halod? Valaki jár odaki. /agy többen vannak? -lépteket is hallani vélt, dongón a padláslépcső deszkáján. Ne csodálkozzunk a rémületes képzelődésen. A mai, bűnöktől, gyilkolásoktól, rablásoktól nehezült korban érthető, megmagyarázható és szinte abból következik. A két öreg elvékonyult ajakkal, ijedten lapított, mind lejjebb húzódtak dunyhájuk alá, oltalmat remélőn. Ámde öreg Guba, mint férfi szükségét érezte, hogy a rémséges percben is vállalja férfiúi mivoltát.- Add ide azt a gugyit. Húzok egyet, azután majd meglátjuk.- Te - füléhez hajolva súgta az asszony -, éjjel van, ne igyál! - De azért kézre adta a pálinkásüveget. Öreg Guba, amint szétomolni érezte testében az ital hevét, menten előállt a megoldással:- Ki kéne menni, oszt feltartóztatni ükét, hogy oszoljanak. Kik ezek, mit keresnek ittenég, éjnek idején? - töprengett. Az asszony parancsolóan:- Jó - heveskedett -, ergye ki. Siess, menj már! Amaz megkushadt:- Én? - megbotránkozott. - Pont én? A vesztemet akarod, hogy hegyibém gyűjjenek és lelűjjenek, mint a veszett kutyát? Hogy látod el magad, a jószágot, hogy hozol vizet, hogy hozol fát, he? Hallga csak, haliga csak - ujját emelte -, te, ezek már fordultak egyet. Kivitték a hajmát, most viszik a diót, a cukrot, rossebb Paksi Hírnök Paks város és a környék lapja Varga S. József: A bátor se tudja mit. Van odafönt elég eggyemás, válogathatnak.- Jó isten, jóságos ég - sopánkodott az asszony -, tisztára leszegényítenek bennünket. Te - vállon bökte a férjét -, ezek ószeresek. Szöme van az avítt holminak. Nem a lisztet, nem a hajmát, hanem a rokkát, a guzsalyt, meg a famozsarat viszik.- Ószeresek lennének?- Persze, azok. Mert nem adtuk, ami odafent van, hát most elviszik. Bálint, odalesz a jussba kapott kopzó teknő, de még a rocska is.- Prézsmitálsz itt feszt. Inkább fogd magad, oszt gyerünk kifelé.- Ééén? - húzta a szót az asszony.- Te hát. Az A legjobb. Van tán bennük annyi becsület, hogy asszonyi személybe nem bojtorjánkodnak, meg tán nem pocsékolnak meg egy fehérszemélyt - érvelt öreg Guba, s hirtelen feledte örökös féltékenységét, ami mindig is munkált benne, mellesleg említjük, megtörtént, hogy asszonyi ruhába bújva osont felesége után, s kémlelte, fürkészte mezőn való lépteit. Élesen megnyikordult a padlásajtó. Es öreg Guba most rettent csak meg igazán. Mert a disznóságokra gondolt, kolbászokra, szalámikra, füstölt szalonnákra, sonkára, orja húsra, ott lóg mind, a gerenda szegein.- Ajnye, te - megborzongott -, képesek és elviszik nekem a hasaalja szalonnát is. Háromujjnyi, ritka szép az idei, ilyet nem minden hízóról hasíthatni.- Majd pont az ószereseknek köll a te hasaalja szalonnád. Bálint - az asszony rosszallóan szólt -, kilopják alólad a házat, és te csak lapulsz, mint süket disznó a búzában? Foganatja lett a szónak. Öreg Guba felállt, kezébe vette a pálinkás üveget, húzott, s olyan bátorságot szívott magába, hogy menten, döngő léptekkel megindult, egészen a - szobaajtóig. Ott azután sarkon fordult, s usgyi, vissza asszonya szoknyájához. S hála légyen a gyorsjárású időnek, halovány fény babrált az ablaküvegen, így adva hírt magáról a közelítő pirkadat. Az asszony nem tudott tovább uralkodni magán, hirtelen határozással, zajosan felrántotta az ajtót, s nem másokat ijesztve, de önmagát bátorítva, kiáltott:- Ki van itt? Van itt valaki? Csend. S erre a sűrű némaságra, moccanatlanságra kicsörtetett immáron öreg Guba is, ásatag esernyőt szorongatott s csapkodott, hadonászott megveszekedetten, s belébődült a foszló szürkeségbe:- Kik vagytok, pokolfajzatok? Gyertek elő ganyék, gyertek elő rohadékok! Majd én elibétek állok, tudom Istenem, úgy, hogy belérezeltek a gatyátokba! Nem felelt senki, nem mozdult semmi. Az aszszony zakatoló zihálása hallatszott, s odakintről a pirkadatot köszöntő kakaskukorékolás.- Felmegyek - jelentette ki öreg Guba -, körülnézek. - Nagykésre kapott, dúló ábrázattal a lépcsőre hágott s ordított, ahogy a száján kifért. - Legyilkolok, felaprítok mindenkit! - kezével takarta kopasz kobakját, nehogy felülről kapja az áldást. És uram, láss csodát, a néma padláson mindent a helyén talált, s megnyugvással szuszszantott, midőn vizslató tekintete megakadt a hasalja szalonnán. Amint leért, menten összegezte a látottakat:- Nem esett semmi kár, minden a helyén. Hanem te - elmélkedett - úgy lehet, hogy feltekintették maguknak a himi-humit, oszt majd visszagyünnek. Visszagyünnek nagyobb erővel, mert kiszagolták, hogy idehaza vagyok. Az asszony tenyerével fedte száját, s kuncogott. S ekkor újra megnyikordult a padlásajtó, de az asszony, mert hogy tudta már a titkot, nem oda, de a párjára nézett fürkésző n. Midőn öreg Guba Bálint felmérte a helyzetet, vörös haragra gerjedt s mint gátját vesztett víz, törtek fel belőle a szavak:- Nézd a, nézd csak a nyüvedéket. Ó, te haszontalan, pákosztos állat! Ahelyett ugye, hogy az egerekkel vívna, idebe eszi a rossebb és csak fekszik, mint a kéve. A macska ártatlan képpel nézett, de azért mancsával kitartóan nyikorgatta az ajtót. De hiszen, kapott is érte. Öreg Guba nyakon ragadta, s mint ami a legtermészetesebb, ki is hajította.- Többet nem alszol idebe, arról kezeskedek - kiáltott utána.- Most mért bántod szegény Fricit? Tudta, azt hiszed, tudta, hogy ránk hozza a szívbajt? A szavakon erősen elfelhőzött öreg Guba, s megfontoltan, minden szót megrágva, eképpen töprengett:- Még jó, hogy nem hagytál kigyönnöm, mert amilyen gerjedelmes, fergeteges természetem van, képes lettem volna haragomba agyoncsapni szegény Fricit. Az asszony nevetett:- Ki nem engedett téged kigyönni? - perdülő könnyét törölgette. - Én, ééén?- Te! - dörrent öreg Guba, öklével döngette keshedt mellkasát s kemény tekintetet vetett párjára, bátran, szilájuk
