Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-03-22 / 12. szám

2. oldal s XIII. évfolyam 12. szám Paksi Hírnök I Falu viro* ét a környék lapja -Mfaméta Torgyán József Trianont feszi felelőssé Az elmúlt héten négy paksi iskola (Vak Bottyán Gimnázium, I. István Szak­képző Iskola, Balogh Antal Katolikus Iskola és 6 Osz­tályos Gimnázium, Paksi Atomerőmű Műszaki Szak­­középiskola) diákjai Galántára, Paks testvérvá­rosába utaztak, összesen negyvenen. A diákok részt vettek az ünnepi koszorú­záson, illetve verses műsor­ral is felléptek. Az utazás költségeit a Rákóczi Szö­vetségnél elnyert pályázat, a szállásköltségeket pedig a paksi önkormányzat fedez­te. * * * A Tolna Megyei Bíróság jogerős határozatban ma­rasztalta el a PA Rt.-ot ab­ban a munkaügyi vitában, amelyet még tavaly indítot­tak Csapó Sándor ellen. Mint arról a Paksi Hírnök hasábjain már korábban beszámoltunk — 2000. no­vember 9. és november 16. —, az októberi testületi ülésen dr. Bencsik Lajos képviselő interpellációban tette szóvá, hogy Csapó Sándort, akit rendkívüli fel­mondással bocsátottak el az erőműből, továbbra is részt vesz az önkormányzat gaz­dasági bizottságának mun­kájában, s ellátja a Paksi Vízmű Kft. felügyelő bi­zottsági tisztét. Csapó Sán­dor szerint a most lezárult munkaügyi vita egyértelmű­en bebizonyította, hogy az akkor vele szemben tá­masztott vádak megalapo­zatlanok voltak, ezért elvár­ható, hogy dr. Bencsik La­jos bocsánatot kérjen. * * * Vasárnap, a ml Főtér cí­mű rendkívüli adása Tarpáról jelentkezett. A műsorban dr. Mészáros György elnök bejelentette: a Paksi Atomerőmű Rt. 250 KWh kedvezményben ré­szesít ötezer árvízkárosult családot. (Folytatás a% 1- oldalról!) — Amennyiben elfogadták volna az általam már 1998- ban követelt, az egész Kár­pát-medencére kiterjedő vízgazdálkodási rendszert, akkor a mostani árvízi helyzet elkerülhető lett volna. A trianoni békedik­tátum felmérhetetlen nega­tív következményekkel járt, hiszen gyökeresen megvál­toztatták a földrajzi, vízraj­zi viszonyokat — hangsú­lyozta Torgyán József, aki szerint nemcsak a kör­nyező országokban, ha­nem hazánkban is víztá­rozókat kellett volna lét­rehozni; akár államköl­csön útján is, de meg kel­lett volna oldani ezt a kér­dést. Leszögezte: fel fogja vetni a parlamentben, hogy azok az országok, amelyek felelőtlen politizálásukkal hozzájárultak a trianoni békediktátumhoz, most nyúljanak a zsebükbe és segítsenek jóvátenni a károkat. A mezőgazdaság el­múlt évi eredményeiről szólva a nemrég lemondott miniszter aláhúzta: annak ellenére, hogy ezen a téren több évtizedes lemaradást kell(ett) behozni, tavaly ez az ágazat biztosította a kül­­kereskedelemi aktívum je­lentős részét. Az a folya­mat, amely évtizedek óta évről évre a mezőgazdaság jövedelemteremtő-képes­­ségének csökkenését jelle­mezte, tavaly megállt, sőt két és félszeres növekmény következett be. Kiemelte: a januárban zajlott berlini konferencián az EU szak­emberei arról számoltak be, hogy a jövőben az ed­­digi egypilléres mezőgazda­ságon alapuló politikáról átállnak a vidékfejlesztést Repdelés esetén méretre: gyártásig jy szöve.tválasztékkal kedves vásárlóinkat ^Nyitva: H-P 8-12-Í2.14-17-ií. Szó: 8-12-iá., Bútor Mintaterem j 7030 Paks, Dózsa Cv. út 40., i tel.: 75/421-515. Rendeléskorehirdetési bemutatójának 5 % árensedmén ti)árcius3H; iá inénAP •ill A AJÁNLATUNK: sarokgarnitúrák, franciaágyak, körfranciaágyak, 3+2+1 garnitúrák, kinyithatós ágyak, fotelágyak, gyerekheverők, heverők. is magában foglaló kétpil­­léres struktúrára. A véleménynyilvánítási szabadságról szólva az utóbbi időben igencsak a média kereszttüzébe került Torgyán József elmondta: a politikusnak az átla­gosnál nagyobb tűrőké­pességgel kell rendel­keznie, tehát a negatív hangvételű kritikát, a valót­lan állításokat ugyanúgy el kell fogadnia, mint a pozi­tív megnyilatkozásokat. A média hajlamos olyan színben feltüntetni a deb­receni tojásdobálásos me­gyegyűlést, mintha ott semmi más nem történt volna. Ezzel szemben az igazság az — állítja a pártel­nök —, hogy az előzetesen meghirdetett több ezres tömeg helyett mindösszi hatan tüntettek, akiket ké sőbb éppen az ő kérésén engedtek be a három órá tanácskozásra. — Végül a rendzavarok ad dig integettek nekem köny nyes búcsút, amíg el nen tűntem a kocsival a láthatá ron — zárta nyilatkozata T orgyán József. Miklós Imr Felújították a Vörösmarty utcai óvodái Az elmúlt héten került sor a Vörösmarty utcai óvoda műszaki átadására. 1 felújított épület kulcsait Bor Imre polgármester adta át az intézményvezető nek. Az átadáson elhangzott: az óvoda immár Paks legszebb és legjobbal felszerelt intézményei közé tartozik. Bor Imre polgármester elmondta: a varos vezetése folytatja a már elkezdett munkát, melynek célja, hogy valamennyi intéz­ményt sikerüljön, hasonló­képpen felújítani. így a pak­si gyerekek méltó körülmé­nyek között tölthetik napja­ikat az iskolák, óvodák falai között. Mint arról lapunk hasáb­jain korábban már részlete­sen beszámoltunk (Paksi Hírnök, 2000. november 16.), a 108 millió forint összköltségű felújítási munkák kivitelezésére a paksi székhelyű Univer Építőipari és Szolgáltató Bt. kapott — pályázat út­ján — megbízást. Á munka­végzés során több paksi alvállalkozót is bevontak. Az elmúlt négy hónapban négy csoportszobát, torna­termet, játszógalériát, or­vosi szobát, valamint vi­zesblokkokat alakítottak ki az épületben, majd elkészí­tettek az ételfelvonó liftet, központi fűtést szereltettek be — természetesen mind­ezt a szerződésben rögzí­tetteknek megfelelően. Rohné Diósi Piroska óvodavezető maximálisan elégedett a felújítással. Az elmúlt hónapokban némi gondot okozop ugyan gyermekek elhelyezése, s e szülőktől, pedagógusoké egyaránt különös türelmi igenyelt, az igényesen kiak látott környezet azonba feledtette az elmúlt idósza viszontagságait. Az intézmény ünnepélyt átadására március 23-át pénteken kerül sor. fordfocus Hihetetlen, de mégis igaz! FORD Focus már 299 000 Ft befizetésétől elvihető! Ha nem hiszi, járjon utána személyesen autószalonjainkban! Móczás Autóház Kft, Kalocsa, Széchenyi út 12. Tel.: 78/466-848, tel./fax: 78/467-366. Baja, Szegedi út 11.1 Tel.: 79/325-626 A Tolna medrei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének ÁLLÁSAJÁNLATAI Felvételre keresnek: Paksra: 1 fő vendéglátó­ipari eladót, 2 fó épületasz­talost, 1 fó földmérőt, 1 fó gépjármű üzemi technikust, 1 fő informatikai mérnököt, 8 fó betanított munkást (megváltozott munkaképes­ségűt), 8 fő szabó, varrónőt (megváltozott munkaképes­ségűt), 1 fő lakatost vagy hegesztőt, 2 fó építésztech­nikust, Tihanyra: 1 fó szoba­lányt.

Next

/
Thumbnails
Contents