Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-10-26 / 42. szám

2000. október 26. 7. oldal Újabb előrelépés a kórház megvalósítása ügyében Néhány napja ismét hat ku­ratóriumi tag vesz részt a Pak­si Kórházért Alapítvány mun­kájában, a néhány hónappal ezelőtt lemondott dr. Blazsek Balázs jegyző helyére ugyan­is — a jelenlévők egyhangú tá­mogatását élvezve — Hor­­tobágyiné dr. Gera Juditot választották, aki jogászként, illetve gyakorló jegyzőként (október 1-től Madocsán jegy­ző) támogatja az alapítvány munkáját. Döntöttek arról is, hogy a képviselő-testület által felállított háromtagú bizottság­ban (Bor Imre és dr. Széche­nyi Attila mellett az alapít­ványt dr. Csók Sándor vagy Vajnai Attila képviseli. A ku­ratórium kezdeményezzen egy találkozót Bor Imre polgár­­mesterrel — kezdeményezte Beregnyei Miklós. Tisztáznák, hogy „a majdani egészségügyi centrum és a paksi kórház milyen viszonyban lesz egy­mással”. A tárgyalás eredmé­nyeiről egy későbbi időpont­ban tájékoztatják a közvéle­ményt. A sajtótájékoztatón bemutat­ták azt a levelet, amelyet eljut­tattak Gógl Árpád miniszter­hez, Tóth Ferenc országgyűlé­si képviselőhöz, Nagy Sándor vezérigazgatóhoz, illetve a környező települések polgár­­mestereihez is. A levélben fel­kérik Gógl Árpád egészségügyi minisztert, hogy „szíveskedjék megvizsgálni Paks városában kórház megépítésének és fenn­tartásának lehetőségét és dön­téséről a képviselő-testületet értesíteni szíveskedjék”. Hírháttér: Az elmúlt héten felröppent a hír, miszerint a költségvetés elfogadása után Gógl Árpád miniszter távozik posztjáról. Többen ugyanakkor arról ér­tesültek, hogy az ágazat ne­héz helyzete miatt az utódok nem tolonganak a megürese­dő bársonyszékért. A paksia­kat és a környező településen élőket természetesen elsősor­ban az érdekli, hogy a minisz­ter esedeges távozása milyen mértékben érinti a tervezett paksi kórházat. Vajnai Attila - a miniszter távozásával kapcsolatos hírre reagálva — lapunknak el­mondta: a paksi kórház ügye valójában kormány-, nem pe­dig mimszterfüggő. A támo­gatása ugyanakkor természe­tesen nagyon fontos, hiszen ennek hiányában nehéz lenne előrelépni. Ez azt jelenti, hogy - amennyiben tényleg megalapozott a Gógl Árpád távozásáról szóló hír — az új minisztert mindenképpen tá­jékoztatják a paksi kórház ügyéről. Még tart az önkormámzati lét Másodízben kerül megrende­zésre az önkormányzati hét, mely számos új programot is tartalmaz az elmúlt év rendez­vényéhez képest. Az október 23-tól 28-ig tartó „Nyitott Városháza” elnevezésű prog­ram keretében óvodás és isko­lás csoportok látogathatnak a városhazára, ahol belülről nézhetik meg, hogyan mű­ködik a hivatal, megtekint­hetik a millenniumi emlék­zászlót, ismerkedhetnek az ott dolgozókkal. A nagyob­bak választhatnak maguk kö­zül képviselőket, akik - ha csak ideiglenesen is —, a város­háza földszinti tanácskozó ter­mében elfoglalhatják a képvi­selők helyeit, szavazhatnak az őket érintő kérdésről. A föld­szinten „Európa sarok” várja az érdeklődőket. Itt informáci­ót kaphatnak az Európai Uni­óról es Paks testvérvarosairól, maid a játékos kedvűek a „Ki tua többet” totó kitöltésével ellenőrizhetik az unióról szer­zett ismereteiket. A Városi Művelődési Központban „Ho­gyan működik a város?” cím­mel kiállítás látható, az érdek­lődők pedig bizottsági beszá­molókon vehetnek reszt. Le­hetőség lesz találkozni a Vak Bottyán Gimnázium diákpol­gármesterével, majd a hét zá­róakkordjaként október 28- án „Kapcsolódó” játékos ve­télkedőre invitálnak minden­kit. Az ESZI-ben a Városi Ci­vil Kerekasztal, a Médiakor, a Paksi Atomerőmű Részvény­­társaság, a Paksi Iparos és Vál­lalkozói Kör, Paks Város Ön­­kormányzata és a Diákönkor­mányzat csapata méri össze tudását, majd a Desszert együttes közreműködésével hajnalig tartó beszélgetős bál­estre várják a város lakóit. Kal(§)prinT NYOMDA KFT. FELVÉTELT HIRDET kötészeti BETANÍTOTT MUNKÁRA Feltételek: » életkor: 20-40 év között * végzettség: érettségi vagy szakmunkás bizonyítvány * orvosi alkalmasság Jelentkezni lehet naponta 8-14 óra között a nyomda titkárságán, Kalocsa, Kossuth L. u. 65. VI. Az a rettenetes nap 1951. június 22-e egy közönséges nyári nap volt. Keresve sem találni olyan baljós előjelet, amely előreve­títette volna a tragédia árnyékát, sőt minden arra utalt, hogy nagyszerű élményben lesz részük azoknak, akik aznap a Dömössel kívánták elérni úti céljukat. Verőfényes, me­leg pénteki nap volt, mintha az Is­ten is hajóutazásra teremtette vol­na, ráadásul a Duna is legszebb ar­cát mutatta: két partján harsogó zöld lombruhába öltöztek az ártéri erdők, az ádagosabbnál magasabb nyár eleji vízállás pedig gondtalan és eseménytelen navigációt ígért Pákoücz Mihály hajóparancsnok­nak, Farkasdi József első kormá­nyosnak és a személyzet többi tag­jainak. Nem ez volt az első útjuk a Dömössel és számtalanszor meg­tették baj nélkül a Budapest - Mohács - Budapest menetrendsze­rű járatot, úgy ismerték a folyót, mint a tenyerüket, akár becsukott szemmel is nekiindulhattak volna a tizennégy órás útnak. Előző nap déli 12-kor indultak a fővárosból es pontosan megérkeztek Mohácsra, másnap reggel pedig minden ké­szen állt arra, hogy 10 órakor me­netrend szerint elinduljanak. A ka­zánok felfűtve, a személyzet min­den tagja a kijelölt helyén, a gépház csak a híd jelzésére várt, de a „Lassan előre” jel nem. érkezett meg. Mint mindig, most is az uta­sokkal volt baj. Schafer János matróz így emléke­zett vissza ezekre a percekre: „Nem indulhattunk menetrend szerint 10 órakor, mert egy iskolás gyermekcsoport érkezését és be­szállását kellett megvárnunk. Mi­vel nem jöttek, elindultunk, de az állomáson meghagytuk, hogy jöj­jenek utánunk Dunaszekcsore au­tóbusszal és majd ott is felszáll­hatnak, megvárjuk majd őket. Oda sem jöttek, tehát mentünk tovább és már eléggé késésben voltunk...” Később majd látni fogjuk, hogy a gyermek-motívum más szemtanúk visszaemlékezéseiben is előfordul majd - csak éppen ellenkező előjel­lel: többen állítják, hogy mégiscsak voltak iskolásgyermekek a Dö­­mösön, persze az is lehet, hogy ezek a szemtanúk más csoportokra emlékeznek. Ugyanezt a bizonyta­lanságot tapasztalhatjuk, ha annak a kérdésnek eredünk nyomába, há­nyán is voltak tulajdonképpen a Dömösön a végzetes úton. Van­nak, akik azt állítják, hogy öt­­hatszázan, ennek viszont ellent­mond Schafer János egykori mat­róz visszaemlékezése, aki pontosan emlékszik arra, hogy a fajszi beszál­lást követően az utaskönyvben - ami a robbanást követően elve­szett — 96 utast regisztráltak. Felte­hetően ez utóbbi áll közelebb az igazsághoz, hiszen a Dömös nem tartozott az olyan nagy befogadó­­képességű hajók közé, mint a Szent István, a Deák Ferenc, vagy a Pető­fi, amelyeken akár félezer ember is utazhatott egyszerre. Ugyanakkor viszont a Dömös befogadóképessé­ge mintegy 200-250 fo lehetett, s egyes hírek szerint a hajót már a mohácsi indulásnál „megszállták” a pesti Nagyvásártelepre utazó kofák öblös kosaraikkal. Ne feledjük, pénteki nap volt, a hétvége jó lehe­tőséget kínált a friss áruk eladására. Más tanúk úgy emlékeznek, hogy a hajótest fedélzeti része alatt kialakí­tott kabinokban kaptak helyet az iskolásgyerekek, sót látni is vélték őket. Mindeközben ne feledjük, hogy a menetrendszerű hajó nem csak ki­rándulókat és kofákat szállított, ha­nem ebben a korban napi közleke­dési eszköz is volt a Duna partján fekvő községek lakóinak. Vonat csak Dunapatajig, illetve Kalocsáig járt s bár ebben az időben már ter­vezőasztalon feküdt a dunapataji szárnyvonal Bajáig történő meg­hosszabbításának elképzelése, sót hamarosan megindultak a munkála­tok is, egyik napról a másikra abba­hagyták, még évek múltán is furcsa torzóként találkozhattunk Ordas, Géderlak, Úszód határában szinte falanszterbe illő vasúti hidakkal a búzatáblákban... Az úgynevezett vasútpódó buszjáratok Bebrits mi­niszter rendeletére csak jóval ké­sőbb indultak be Pataj és Kalocsa között, addig viszont nagyon sokan vették igénybe a kissé lassú, de megbízható hajót rövidebb távolsá­gokra is. Azt írtuk: „megbízható” - amennyiben naponta jött és ment, a pontosság viszont nem különö­sebben volt jellemző, hiszen új­­krumpliszezon, vagy más termény dömpingjének idején néha órákat késett. Miskei Orsolya nagyapjától, néhai Gajdosi Jenő tanár úrtol ismeri a Dömös tragédiájának néhány rész­letét, aki abban az időben Fajszon lakott. „Nagyapám, aki a szerencsés túl­élők között lehetett, minden nyá­ron elmesélte nekem megmenekü­lése történetét. 1951-ben a Szegedi Tanárképző Főiskolán tanult mate­matika-fizika szakon. Matematika vizsgája előtt egyik barátjával, Baksa Lajossal még át akarta venni a tételeket. Tanulótársa azonban nem Fajszon, hanem Úszódon la­kott, ahova leggyorsabban hajón tudott átmenni hozzá a rossz busz­­közlekedés miatt. Úgy tervezte, hogy hét éves kisfiát is elviszi az útra, mondván, hadd kiránduljon a gyerek is egyet. A hajó indulása azonban éppen a gyerek ebéd utáni alvásidejére esett es nem volt szíve felébreszteni, ezért úgy döntött, inkább máskor viszi majd el. Rá­adásul majdnem lekéste a hajót, olyannyira, hogy a jegyet az állo­­másfónök vitte utána a hajóra.” Az a jegy az utolsó volt azon a napon, amit a fajszi hajóállomáson kiadtak. Jellegtelen, csúnyácska pa­pírdarab, közepén az érvénytelenítő lyukasztással. Nagynehezen, de ki­­silabizálható rajta a Fajsz-Dusnok (a két községnek egy hajóállomása volt.), és a MESZHAkT felirat. Alig kivehetően, szálkás kézírással szerepel rajta a dátum (1951. jún. 22.) de arra nincs elfogadható bizo­nyíték, hogy azt a hajóállomás sze­mélyzete írta volna ra a kiadásakor, vagy pedig később került rá a jegy­re. A kézírást illetően mindenesetre inkább az első variáció az elfogad­hatóbb, abban az időben ugyanis ilyen kis állomásokon nem nagyon használtak dátumbélyegzőt az ún. „kéregjegyen”, inkább kézzel aktu­alizáltak a gyakoribb viszonylato­kat, a hajó „vitorlás matróza” - aki felszálláskor ellenőrizte a jegyeket — egy, a vonatkalauzok áltál is hasz­nált lyukasztóval érvénytelenítette. Gajdosi Jenő akkor meg nem sej­tette, hogy ezt a kis papírdarabot évtizedeken át őrizgeti majd, mint egy olyan tárgyi emleket, amely éle­te legnagyobb kalandjára emlékez­ted. Halála után is becses relikvia maradt Miskei Sándor családjában. Egy másik utas, Lánycsólci Haj­nalka Kalocsára megy nagynénié­hez ezen a napon, vállán a nővéré­től kölcsönkért kulikabáttal, amely nem látszik igazából célirányos vi­seletnek a szikrázó napsütésben, de végső soron élete megmentője lesz majd. A vitorlás csillogó lyukasztó­jával csattogtat, aztán bevonják a hidat. Dömös nekifordítja orrát a fősodornak. „A hajó lapátkeres gőzös. A kö­zépen kiszélesedő test hosszten­felyét a centrumában keresztezi a ét végén küllószerűen kiágazó la­­átkoszorúval felszerelt tengely. A ajóteknő közepét foglalja el az olajtól csillogó hatalmas hajtógép, kettős gőzhengerével, óriási lend­kerekével. Az ember szolgálatába kényszerített természeti erő félel­mes, lenyűgözően szuggesztlv, plasztikus megjelenése mindig ked­velt látványosság az utasoknak. Hajnalka, miután kigyönyörködte magát a lassan visszafelé úszó, sma­ragdszínű vidék látványában, a gép­ház felé indul. Megcsodálja a körei­ket monoton következetességgel rovó hatalmas himbák mozgását. Ekkor szólítja meg őt a folyosón végigmenő tiszt. A kék uniformisú hölgy — a nők egyenjogúsításának csodalatos vívmányaként Magya­rország első hajóstisztje - jóindula­túan rászól a szövetkabátban bá­mészkodó kislányra. A gépek po­koli meleget árasztanak, vagy vesse le a kabátját, vagy menjen már ki a szellősebb fedélzetre. Hajni ez utóbbi lehetőséget választja, a hajó orrába megy a záróláncig, amely az előfedélzet csörlőitől és horgonyá­tól tartja távol az utasokat. A hajó ekkor változtat irányt. A hajóorr kabinablakaiból gyermekkarok nyúlnak a felfreccsenő tajték után...” - idézi fel a tragédia előtti pillanatokat dr. Dániel József nagy­szerű írása a bajai kiadású „Honpolgár” című lap 1991. június 11-i számában. Hogy a fedélzet fölé magasodó hajóhídon eközben milyen párbe­széd zajlik a hajó parancsnoka és az első kormányos között, teljes­séggel kideríthetetlen. A döntés, hogy nem a kijelölt hajózóúton folytatják tovább, hanem lerövidí­tik az előttük lévő folyókanyarula­tot, nyilván a parancsnoktól szár­mazott és feltehetően amiatt, hogy a vízállás mindezt lehetővé tette. Ne feledjük, a hajó már jelentős késésben volt és még hosszú volt az út Budapestig. A kormányos határozott mozdulattal megragad­ta a kormánykerék küllőjét es a hatalmas monstrum lassan, de en­gedékenyen balra fordult, a túlsó f)art irányába. Másodpercek vá­­asztják el végzetétől. Az utasok nevetgélnek, van aki kosarából falatozik, mások cigarettáznak, a korlátnak dőlve beszélgetnek, az alsó szint kabinjaiban Kisgyerme­kek alszanak. Álmuk édes lehet, a lusta folyó, a monoton remegés elringatta őket. Közülük sokan, nagyon sokan nem is sejtik, hogy életük végső pillanatait élik, hogy az elkövetkező néhány perc az iszonyatot szabadítja rájuk. Eljött a végzet ideje. (Kivetkezik: Aztán furcsa morajlást hallottunk) Csapai Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents