Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-02-10 / 5. szám
2. oldal Polgármesterek a közhasznú foglalkoztatásról A régi járás polgármesterei, összesen tizenhármán vettek részt azon az ülésen, ahol a közhasznú foglalkoztatással kapcsolatos tájékoztatás hangzott el. Az ülésen részt vett a munkaügyi központ megyei igazgatója, dr. Brebán Valéria is, aki a szociális törvény módosításáról és a foglalkoztatási törvényről tartott előadást. A polgármesterek február 15-ig áttanulmányozzák a további együttműködéssel kapcsolatos tervezetet, es amennyiben a közhasznú foglalkoztatást továbbra is igénybe kívánják venni, ezután is megtehetik. A munkaügyi központ részéről elhangzott: tanácsadást, munkahelyeket tudnak felajánlani.- Tulajdonképpen - mint minden év elején, most is - anyagi lehetőségeinkről adtunk tájékoztatást a polgármestereknek: ők ez alapján döntik el, hány embert szeretnének foglalkoztatni, és ennek megfelelően milyen támogatást kérnek - nyilatkozta lapunknak Saáry Miklósné, a munkaügyi központ helyi kirendeltségének vezetője. - Számomra egyértelműen kiderült: a törvénymódostást a települések vezetői fenntartással fogadják, a szociális törvény módostásával pedig az a gondjuk, hogy az valójában a rendszeres szociális segélyről fog szólni. A segélyezési formát ennek alapján lehet csak működtetni, és ezt április 30- ig meg kell hozni - vélekedett Saáry Miklósné. A szociális törvény módostásával április 30-ig a települések kénytelenek módostani a rendszeres szociális segélyről szóló rendeletüket, ahol pedig ez hiányzik, ott pótolni szükséges. Az új segélyezési forma ugyanis csak ez alapján működtethető - szögezte le a kirendeltségvezető. Jó tudni Törvényi változások február elsejétől Február elsejétől lépett életbe az a törvénymódosítás, amely a kereső tevékenységet, a képzést és a járadék megállapítását érinti. Ennek értelmében - az eddigi 360, illetve 180 nap helyett - ezután 200 napi munkaviszony után jogosult valaki munkanélküli járadékra. Ez azt jelenti, hogy minimálisan negyven napi járadékra, maximum pedig 240 napra jogosult. Öt nap munkaviszony tehát egy nap munkanélküli járadékra jogosultságot jelent. A kereső tevékenységbe is változás állt be: a törvény mindenféle járadék melletti kereső tevékenységet február elsejétől megszüntetett. A munkanélküli járadék alatt azonban, ha valaki maximum 90 napig talál magának munkát, és ezt a munkaügyi központnak bejelenti, szüneteltetik a járadékát, ennek folyósítása a munkaviszony megszűnése után folytatódik. A képzést érintő változás értelmében, ha a munkanélküli járadék első hat hónapjában valaki képzésre jelentkezik - és amennyiben felveszik - munkanélküli járadékát egy évig meghosszabbíthatja. A keresőpótló támogatás juttatásáról a munkaügyi központ dönt. Ez abban az esetben adható, ha valaki a képzésre hat hónap után jelentkezik. Vita a költségvetés tárgyalásakor „Nem csak a háboráfioz, a bébéhez is sok pénz kell” (Folytatás az 1. oldalról!) kérdését, melyben nehezményezte, nogy az idősek évében a nyugdíjasok a karácsonyi csomag helyett mindössze egy ünnepi jókívánsáokat tartalmazó levelet veettek át. Dr. Bencsik Lajos szociális érzéketlenségnek nevezte azt, amit mások takarékossági programnak hívnak. Dr. Ferency Istvánná az Önkonet Kft. áltál készített pedagógiai program átvilágításáról szóló dokumentumot hiányolta. A költségvetés első fordulójának anyagát valamennyi bizottság tárgyalta. Többen átcsoportosították a halaszthatatlan beruházások oszlopát, köztük Faller Dezső is, aki "bűvös blokknak" nevezte a VMK nem minden igényt kielégítő mosdóját. Ugyancsak a testület támogatását kérte Hajdú János, a gazdasági bizottság elnöke. Előterjesztésében arra tett javaslatot, hogy a "nagyadózók" számára, a gazdasági bizottság közreműködésével, egy lista készüljön. Ezt a javaslatot tizenegy igen szavazattal a képvisefő-testület elfogadta. Bogáncs János a rendőrségnek juttatatott pénzek jogosságát kérdőjelezte meg. Bagdv László válaszában elmondta: "Nem csak a háborúhoz, hanem a békéhez is sok pénz kell". Elhangzott: a turista forgalmat növelni kell, ehhez pedig az épületek felújítása szükséges. A költségvetés előterjesztését a képviselők elfogadták. A továbbiakban az ipari parkban lévő ingatlanok és közműtulajdonok rendezésére került sor, majd a kezességvállalásáról,. a Paksi Hírnök Kht. tevékenységének szüneteltetéséről, valamint a ló- és agárverseny működtetéséről határoztak. Dr. Hajdók Károly ügyeleti szolgálatban való részvételéről zárt ülésen döntöttek. m\Paksi Hírnök Paks váró* és a környék lapja XII. évfolyam 5. szám Csökkeni, maii nil a mniihanélknlieh száma Pakson - a Tolna Megyei Munkaügyi Központ által kiadott tájékoztató szerint az elmúlt év végén csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. A növekedés a megyében található hat munkaügyi körzet közül ötre volt jellemző, egyedül Tolnán és környékén csökkent az állástalanok száma.- Az 1998-as esztendőhöz képest csökkent a regisztrált munkanélküliek száma- mondta lapunknak Saáry Miklósné, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének vezetője.- Míg 1998-ban kétezer fölötti munkanélkülit tartottunk számon, ez a szám tavaly folyamatosan csökkent. Természetesen januárban ismét kétezer fölött volt a létszám, ugyanis a közhasznú foglalkoztatáson lévő munkanélküliek visszakerültek a rendszerbe. Jelenleg 2200 fő a regisztrált munkanélküliek száma - közölte Saáry Miklósné. Hírháttér: A tapasztalatok azt mutatják, hogy - bár a munkaügyi központ különféle kedvezményekkel igyekszik elősegíteni a foglalkoztatottságot - a vállalatok alkalmazottai mégsem a regisztrált munkanélküliek közül kerülnek ki. Két-három éve a regisztrált munkanélküliek száma - a szezonális ingadozásoktól függően - országosan 390-440 ezer körül alakul. Ezek nagy része tartós munkanélküli, akiknek a piac nem tud folyajpnatos munkát biztosítani. Ok néhány hónapnyi közhasznú foglakoztatás után visszatérnek a munkanélküli státusba, s rövid ideig tartó ellátás után mindössze jövedelempótló támogatást kapnak. A második felévtől ezt a réteget érinti maid a leginkább a munkanélküliek ellátórendszerének változása. Májustól a jelenlegi egy évről három hónapra csökken a munkanélküli ellátás ideje, s megszűnik a jövecíeíempótfo támogatás. A munkanélküli ellátásra már nem jogosultak az önkormányzatokhoz fordulhatnak segélyért, de csak akkor kaphatják meg, ha legalább harminc napot dolgoznak közhasznú munkán. Biztonságos a paksi kutyamenhely A Kölesdi úton, a korábban volt mázsabáz helyén, Pintér Zoltán, a kutyamenhely gondozója minden nap 9-től délután 4-ig ötven-hatvan kutya élelmezését látja el. A paksi kutyamenedékhely dolgozói elégedettek: jó évet tudnak maguk mögött, ami elsősorban a polgármesteri hivatallal való állandó kapcsolatnak, no meg annak a 200 ezer forintnak köszönhető, amit tőlük kaptak. Munkájukat jelentős mértékben megkönnyítette az a 100 ezer forint is, ami a környezetvédelmi bizottságtól érkezett, arról a 190 ezer forintról nem is szólva, amit egy svájci házaspár ajánlott fel a menhely javára. Jelentős élelmezési és egészségügyi ellátási gondokat okoz a kutyák ellátása. Ez utóbbit tavaly dr. Fehér Tibor és dr. Plachy Gábor végezte. A menhelyre kerülő kutyákat - amennyiben nem igazolható, hogy előtte védőoltásban részesültek volna - beoltják.- Az elmúlt évben elkészült az új kerítés, így elmondhatom, hogy most már biztonságos a menhely - nyilatkozta lapunknak Gágyi István, a menhely vezetője. - Egy budapesti raktáráruház-Pach Ferenc falugazdász Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. 2 emelet 209 szobában fogadja ügyfeleit. Telefon: 75/421-689 Ügyfélfogadás: hétfő-kedd: 8-16-ig szerda-csütörtök: 13-16-ig tói 20-25 zsák tápot kapunk rendszeresen. Ezen kívül az Ifjúság úti óvoda az ételmaradékot térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátja, valamint minimális térítésért a tavaly megnyílt szociális otthonból, és a Bezerédi úti iskolából is. Gondot jelent, hogy - bár több éve működik a menhely - az emberek mégis éjszaka, titokban dob-A pályakezdő fiatalok után járó munkatapasztalat-szerzés támogatásának feltétele, hogy az illető három hónapig regisztrálva legyen a rendszerben. A támogatás időtartama egy év, mértéke 50-100 százalék között lehet, a kategória felső határát pedig törvény szabja meg a szakképzettségi szint alapján. Ide tartozik még a - hátrányokat és előnyöket egyaránt tartalmazó - foglalkoztatás-támogatás is. Előnye, hogy nincs várakozási idő, hátránya: léptékében jóval kevesebb a támogatás mértéke. Azok a munkaadók vehetik fel, akiknél a pályakezdő a befejezést megelőző legalább egy évben náluk volt szakmai képzésen. A támogatási idő ebben az esetben 270 nap, és a munkáltatónak vállalnia kell, hogy még legalább 90 napig foglalkoztatja az illetőt. ják át az ebeket a kerítésen. Ez azonban az állatra, emberre nézve egyaránt veszélyes. Természetesen, annak ellenére, hogy - mint ez elnevezés is mutatja - paksi menhelyről van szó, szívesen befogadják a máshonnan hozott kutyákat is. A távlati célok között a cicák számára egy elkerített rész kialakítása is szerepel. Mértéke: a minimálbér 50 százaléka. Az útiköltség 100 százalékának finanszírozása abban az esetben lehetséges, ha a munkáltató az erre vonatkozó kérelmet beadja, amihez csatolja a munkavállaló kérelmét is. A támogatás maximum egy évig adható.- A lakhatási támogatást ugyancsak a munkavállaló igényli. Ez azokra a térségekre jellemző elsősorban, ahol sok új cég alakult (például Székesfehérvár, Győr) és nagy szükség van munkaerőre. Pakson ez a támogatási forma nem jellemző, hiszen a □agy cégek, vállalatok idetelepülésére még egyelőre - úgy tűnik - várni kell - mondta Feil Józsefné, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének szolgáltatási csoportvezetője. Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének állásajánlatai: Felvételre keresnek: 1. bolti eladó 1 Paks 2. matróz 1 Paks 3. ápoló, ápolónő 5 Szekszárd A támogatási formákról