Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-05-04 / 17. szám
12. oldal Paksi Hírnök Pak» váró» é» a környék lapja A hétközi kupameccsen győztes csapatot Haaz Ferenc, a paksiak trénere nem akarta, s eltiltás (Jenei, Magócs) valamint sérülés (Varga) nem is igen tudta megváltoztatni. A mieink célja nem is lehetett más: újra győzni a szekszárdiak ellen! Az első lehetőség a mieink előtt adódott. Szilágyi végezhetett el szabadrúgást a 7. percben kissé balra a dzenhatos félkörétől, tizennyolc méternyire az alapvonaltól. A jobbal kapura tekert labda alig kerülte el a kapu jobb felső sarkát. Az ellentámadásból aztán Galambos (aki végig nagyon agilisán futballozott) próbálkozott ádövéssel, ám húsz méterről küldött labdája fölé-mellészállt. Fertályóra elteltével nagy helyzetet puskázott el a vendéggárda. Történt, hogy Osztermájer remek ütemben ugratta ki a jobbkötőben meglóduló Wolfot, aki beviharzott a büntetőterületre, majd a gólra éhes paksi szurkolók feszült várakozása közepette tizenötről ellőtte a pettyest a hoszszú sarok előtt. Ha ez bemegy... A szekszárdiak erre is azonnal válaszoltak. Bojás jobboldalról hajította Galambos fejére a lasztit, s a csatár védőink nyakában ülve fejelte a felső vasra a játékszert. A 33. percben Fejes törte meg a „focicsendet, elvette a szerencsétlenkedő Nováktól a labdát, kapura húzott, lőtt is, ám a javítani igyekvő védőtől szorongatva csak Blazsót találta el. Amint ezen a derbin már megszokhattuk, egyből jött a hazaiak válasza. De micsoda egy replika?! Kvanduk passzolt a leshatárról kilépő Galambos elé, aki a Borsiek érdeklődésétől kísért mozdulatsor végén bénázott ugyan csöppet, ám — miután átvette az egyébként tökéletes passzt, s megkérdezte Kovácsevics sporttársat, melyik sarokba kéri a lasztit — a tizenegyes pont közeléből kilőtte a bal alsót. 1-0. Újabb tíz perc szundi után Galambos — ki más? — lépett ki, ezúttal azonban Borsival a nyakán. Védőnknek sikerült összekuszálni a kopasz számításait, így ő csak a kapuvasat találta el. A szünet mindkét gárdának kicsit hosszúra sikeredett, így az első feljegyzésre érdemes szituáció a 61. percben esett. Ekkor Taba végzett el szabadrúgást huszonhatról, s a löket csak kevéssel zúgott el a bal fölső felett. Ne higgye a kedves olvasó, hogy a mieink nem akartak, mert ez így nem lenne igaz. Mentek volna ők előre becsülettel, ám a pálya közepén hibát hibára halmoztak, s ha mégis eljutott a labda előre, akkor Fejes vagy Farsang volt képtelen azt megjátszani. Kniesz Mátyás remekül készítette fel az övéit, s Novákék talán jobban ismerték csatáraink gondolatát, mint ő maguk. Mindenesetre, ha máshogy nem, legalább pontrúgásboí keverhettünk volna felfordulást, ám Taba lövése hiába pattant ki Blazsóról, belső embereink nem voltak akcióközeiben. Az ellenakcióból — természetesen - helyzetbe kerültek a szekszárdiak. Torma szaladt a jobb szélen, beadása után Galambos pörkölt kapura, Kovácsevics lábbal védett. Az utolsó három percben futballt is láttunk. Ujfent a cserejátékos Torma centerezett, Galambos rádőlt, „Kova” pe-Haa^Ferenr. Rosszul játszott a csapat. 0-0-nál nekünk volt ugyan helyzetünk, ám egy nagy védelmi hiba miatt hátrányba kerültünk. Ez a gól elég is volt a vereséghez. Nem valószínű, hogy én ezt idegileg és egeszségileg tovább bírom folytatni. El kell gondolkodnom a váltáson. Buktató busvel - menge lohrtatas Kuminka Attüa és Pribitek Gábor képviselte a paksi színeket az Euro 2000 illetve a Ralikrossz II. osztály mezőnyében a húsvétkor megrendezett máriapócsi viadalon - tudtuk meg Prantner Jánostól, a csapat vezetőjétől. Kuminka ezen a versenyen új autóval, de a régi (175 lóerős) motorral indult, így a gép kétszáz kilóval többet nyomott, mint a tavalyi szezonban, ráadásul Aranyérem született Sikerrel zárult az Atomix Kft. szereplése az I. Országos Tűzoltó Fekvenyomó Kupán. Gyetvai Zoltán, az atomerőmű tűzoltója a nyolcvan kilogramm alatti súlycsoportban aranyérmes lett. A legtöbb versenyzőnek nem sikerült a harmadik fogást teljesítenie, hiszen a szigorú szabályok (a gyakorlat akkor érvényes, ha a versenyző a rudat mellkasához érintette, nem szabad „pattintva” emelni és elemelkedni a pádtól) miatt sokan a második próbálkozásnál megálltak. Gyetvai Zoltán 125 kg-os teljesítményével az első helyezettet megillető különdíj jal térhetett haza az atomvárosba. nem tudott versenyabroncsokkal nekivágni a nagyrészt betonon rendezett küzdelmeknek. A balos kanyarokban a jobb első keréken ezért szinte égett a gumi. Mindezek ellenére Attila a nyolcfős mezőnyben a hatodik helyen ért célba, s ha a pacskerek versenyre alkalmasak lettek volna, akár a negyedik hely is meglehetett volna. A rajt után legalább is ezt a pozíciót foglalta el a paksi pilóta. A II. osztályban induló Pribitek Attila ki sem látszott a műszaki hibák alól. Kilyukadt a hűtő, a benzinszivattyú az előcsatározások és a döntő során is tönkrement, így a Toyota Celicát kormányzó paksi a C-döntő harmadik helyén zárt. Összesítésben tizenhét versenyző közül a tizennegyedik lett. Mindkét Caksi érdekeltségű géposztályán régi Skoda-karosszériás autó diadalmaskodott. A hétfői produkció láttán Prantner János elégededenségének adott hangot. A Duna Kupa autokrossz II. osztály Soltszentimrén lebonyolított futamán ugyanis csak Forster György ért el jó eredményt, a kis kategóriában második lett. A többi paksi induló várakozás alatt teljesített. A II. osztály mezőnye legközelebb június 3-án Pakson találkozik. XII. évfolyam 17. szám Magyar Kupa megyei selejtező, nyolcaddöntő Kupán vágott szekszárdiak Paksi SE - Szekszárd 4-0 (1-0) A szerdai kérdés az volt, magára talál-e a zöld-fehér csapat a hétvégi, vérszegény produkció után. Nos, a prób aként felforgatott védelem ellenére a gárda megúszta kapott gól nélkül a derbit, s végül biztosan jutott a negyeddönt őbe. Nem úgy indult azonban a presztízscsata, ahogyan reméltük, s hogy hat perc elteltével nem vezetett az ellenfél, azt kizárólag Ruffnak köszönhettük. Balról szállt középre Boros szabadrúgása, Ruffot teljesen egyedül felejtették Benedeczkiék, ám a csatár az öt és feles közeléből szerencsére mellé csúsztatott. Az első negyedóra végén erősen bánhatták már a szekszárdiak a helyzet elpuskáz ását, ugyanis első kapura lövéséből vezetett a vendéglátó. Taba passzolt a tizenhatos előtt keresztbe a kapunak háttal álló Fejeshez, aki megszelídítette a labdát, megfordult, s hatalmas gólt ragasztott Horváth kapujának jobb oldalába. 1-0. Az elkövetkező közel húsz percnek annyi pozitívuma feltétlenül volt, hogy a mieink nem kaptak gólt. Előbb Torma nem tudott ellőni a kifutó Kovácsevics mellett, majd Benedeczki vetődött bele a középpályás tizenöt méteres lövésébe. A 32. percben nagyszerű helyzetfelismerésről tett tanúbizonyságot Osztermájer. Felnézett, s látta, hogy Horváth messze kint áll a kapujából. Gondolt egy nagyot, s ha már így esett, megpróbálta negyvenről meglepni a portást. Az ötletet harminc centi választotta el a megvalósulástól. A 36. percben Fejest találta nagy helyzetben Borsi passza, ám a csatárunk gyenge belsőzését még a mai napon bizonytalanul védő Horváth is háríthatta. A 39. játékpercben Kovácsevics gyatrára sikeredett kirúgásával „gólpasszt” adott Galambos J.-nek, aki azonban a jobb összekötő helyéről képtelen volt gólt rúgni. Ez is mázli volt... A félidő utolsó helyzetét újfent Fejes hagyta ki. Ezúttal Varga hozta elronthatatlannak vélt helyzetbe, Fejes Zoli viszont jobbkötőből csúnyán melléhelyezett. A szünet után folytatódott a Kovácsevics - Galambos J. párharc, melyből kétszer is a paksi portás került ki győztesen. Először tizennégyről, aztán tízről tévedett a vendégek csatára. Az 56. percben Varga ismét megpróbált gólt lövetni Fejessel, ő azonban újfent elszúrta a lehetőséget. Nyolc méterről küldött lövését lábbal védte Horváth. Ami nem jött be akcióból, sikerült szögletből. Az 59. percben begyakorolt figurát láthattunk. Taba jobb oldali szöglete a rövidre szállt, érkezett Szilágyi, s a sokat mellőzött hátvéd gyönyörű fejesgóljával akár gondolkodásra is késztetheti a vezetőket. 2-0. Tíz perc múlva a két fiú lemásolta a szituációt, Szilágyira azonban most jobban figyelt a kapus, így ő — ha labdányival is, de — melléfejelt. A 73. percben Wolf tört be jobbkötőben a tizenhatosra, remek ütemben sarkallta vissza a bőrt Farsangnak, aki először orrba-szájba rúgta Horváthot, másodszorra azonban a „félájult” kapus mellett betalált. 3-0. Az utolsó tíz percre maradt egy nagy „Kova”védés (Kiss próbált gólt lőni), egy Taba-lövés (mellé) és a negyedik gól. Mersich passzolt Fejeshez, aki minden mindegy alapon huszonötről rápörkölte. Nem volt nagy lövés, ám a mai napon Horváth szinte csak azért állt a kapuban, hogy kilegyen a csapat. Paródiába illő módon nyúlt a jobb sarok felé tartó labda mellé, ami így a hálóban kötött ki. 4-0. Vöröss Endre Paksi Hírnök Pak» váró» é» a környék lapja Kiadja a Hírnök-2000 Bt. Kiadásért felel a Bt. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: Miklós Imre Társszerkesztők: Seregély Erzsébet Vöröss Endre Szerkesztőséri titkár Rolléder Mária Szerkesztőség: 7030 Paks Dózsa György út 51-53. 7031 Paks, Pf.: 20. hirnok@matavnet.hu Tel/Fax: 75/313-522 Telefon: 510-126 Készült: Kaloprint Kft. Kalocsa Felelős vezető: Illés János ügyvezető igazgató HU ISSN: 0865-560X jyB III. Dráva-csoport, 24. forduló Uj edzője lesz a Paksi SE-nek? Szekszárdi UFC - Paksi SE f-0 (1-0) dig parádézott. Kapusokból jól állunk... A hosszabbításban jártunk már, mikor előbb Kiss helyezett fölé tizenhatról (jó kis lövés volt!), majd Galambos lábáról perdült le látványosan a labda. Maradt tehát az 1-0, ami egyik fiatal játékosunkat az alábbi elkeseredett mondatokra sarkallta: „Most már nyugodtan játszhatunk, már úgyis kiestünk. Hiszen ha ezeket sem tudjuk megverni, akkor senkit!” Knies^ Mátyás: A szív és a lelkesedés hajtott bennünket ezen a nem túl magas színvonalú mérkőzésen. Örültünk annak, hogy Varga nem játszik, a másik csatárt, Fejest pedig meglepően jól semlegesítette Bojás. Helyenként játékban már jók voltunk, egygólos győzelmünket megérdemeltnek tartom.