Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-04-13 / 14. szám

4. oldal Paksi Hírnök Pile* város ás s környék lapja XII. évfolyam 14. szám Ezekkel a szavakkal illette Grétsy László az ESZI-ben tartott „A magyar nyelv esélyei a harmadik évezred küszöbén” című előadásá­ban a magyar nyelv jelenlegi helyzetét. A nyelvész a Millenniumi rendezvénysorozat keretében látogatott városunkba. Az előadásra leginkább a közép­­iskolások és pedagógusaik voltak kíváncsiak. Grétsy László hangsúlyoz­ta, hogy egy nyelvnek norma­tívái vannak és nem szabá­lyai, ám a norma az a szabály, illetve ajánlási rendszer, me­lyet beszédünkben és írá­sunkban alkalmazni kell. A helyesírás az általános mű­veltség része, és minden magyar ember felelősséggel tartozik anyanyelve iránt. Beszédünkben elterjedt a hadarás, a fiatalok be­cézgetik a szavakat, mely már-már a „nyelvészkedés” új iránya. A durva és trágár szavak egyre terjednek, be­szédünkre, szóhasznála­tunkra is kihat a divat, sőt manapság sikk idegen szava­kat használni. Az előadáson szó esett még a helyesírási szabályok átala­kulásáról és a régi, valamint a mai szóösszetételekről, azok használatáról. Fesztivál a tavasz jegyében Újra itt a tavasz! Ismét meg­rendezik a Tavaszi Feszti­vált: a Pünkösd előtt sorra kerülő rendezvény kissé kito­lódik, a VMK ugyanis ezúttal június 9-10—11-én tűzte programjára a hagyományok­kal rendelkező fesztivált. — Igyekeztünk úgy összeállí­tani a műsorokat, hogy min­denki megtalálja a kedvére valót programot - mondta Darócziné Szalai Edit, a Városi Művelődési Köz­­/ \ Szuhai Lásztóné Jövőt Paksnak! Azt mondják, bezár az Erőmű, Addig is iétszámieépítés lesz. Szép jövő, nem mondom, Tudod-e, hogy ez mit tesz? Újból meghal egy város, Futnak munka után az emberek, S aki eladhat házat-földet, Az mind új hazát keres. Tetszhalott lesz a város, S nem jön a felébredés, Lesz néhány üzlet, bolt, szerviz, De nagyon kevés! Ez nem munkahely, jövő, Az élet itt kilátástalan, S hiába építettünk szép házat, A gyerekünk már messze van! Próbáljunk tenni végre! Munkahelyet nekünk! Vállalkozókból már sok van, De nincs termelő üzemünk! Elhagytuk szülőföldünk, Jöttünk munka után. Tartsuk életben Paksot, Ne sokadik “Ózd" tegyen csupán! pont igazgatója. — A színes programok mellett lesz ipar-, képzőművészeti-, és kirako­dóvásár. Ismét megrendez­zük a szépségkirálynő­­választást, melyre minden 17-24 éves csinos lányjelent­kezését várjuk. A paksi vállal­kozóknak programfüzetünk­ben kínálunk bemutatkozási lehetőséget. Egy napra a Co­ca-Cola cég is kivonul, to­vább gazdagítva a programok arzenálját. A művelődési köz­pontban az Ifjúsági Iroda mellett található a leveleslá­dánk. Április 30-ig ide vár­juk a Tavaszi Fesztivál mot­tó-pályázatra jelentkezők munkáit. A győztes — azon túlmenően, hogy az ő mot­tóját „viseli” majd a feszti­vál — különböző nyeremé­nyekben részesül. Bízunk benne, hogy kínálatunk megnyeri a közönség tetszé­sét, és minél többen látogat­nak majd el a sportcsarnok­ba. Cselenkó Erika Április is. - Lakossági veszélyeshulladéh-gyiijtés Értesítjük a Tisztelt La­kosságot, hogy a lomtalaní­táshoz kapcsolódóan Paks közigazgatási területén veszélyes hulladékgyűj­tési akciót szervezünk, melynek során a ház körül keletkezett, összegyűlt ve­szélyes — háztartási szemét­be nem való — hulladékot díjtalanul leadhatják. Leadható anyagok: akkumulátorok, elhasznált szárazelemek, festék, lakk, ragasztó, hígí­tó maradékok és ezekkel szennyezett göngyölegek, eszközök, növényvédő-, rágcsálóirtó szerek és ezekkel szennye­zett göngyölegek, selejt gyógyszerek, fáradt olaj, olajos hulladékok (rongy, papír, felitató anyagok, használt olajszűrők). Gyűjtés időpontja: 2000. április 15-e, 8.00 - 14.00 óráig Gyűjtés helye: a Paksi Polgármesteri Hivatal mögötti parkoló, a Városi Művelődési Központ fel­ső parkolója Kérjük a tisztelt lakossá­got, hogy a veszélyes hulla­dék szállításakor ügyeljenek a környezetszennyeződés megelőzésére. A „Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány” pályázati felhívása a kimagasló eredményt elért fiatalok részére felsőfokú tanulmányuk folytatásához ösztöndíj folyósítása. Pályázatot nyújthat be:- 10-24 éves tanulók egyénileg vagy csoportban, akik paksi iskolákban végzik tanulmányaikat, vagy állandó lakhelyük Paks.- Felnőttek egyénileg vagy csoportban, akik alaptevékenysé­gükön felül eredményes tehetséggondozó tevékenységet folytatnak Paksi fiatalok körében. Pályázni lehet:- A kuratórium által eddig még nem értékelt olyan írásművei, alkotással, sport-, művészeti, szakmai és tanulmányi teljesít­ménnyel, amely bizonyítja a pályázó eredményességét, tehet­ségét.- A megyei, a regionális és egyéb, nem központi szervezés ű országos tanulmányi versenyen elért 1 -3. helyezéssel.- Az országos tanulmányi versenyeken az első 15 helyezés valamelyikének elérésével.- Tanulmányi ösztöndíjra pályázhat, aki tanulmányai során eddig tartósan kiemelkedő eredményt mutatott fel és a 2000-2001-es tanévben valamelyik hazai felsőfokú tanintézmény nappali tagozatán utolsó éves hallgató lesz. A pályázó tanul­mányi ádagának 4,5 fölött kell lennie az 1999/2000-es tanév mindkét félévében. Az 1999-ben a kuratórium által díjazottak ugyanabban a té­makörben ismételten nem pályázhatnak. A pályázatot írásban, az előírt űrlapon kell benyújtani. (Az űrlap beszerezhető: Paksi Polgármesteri Hivatal, Városi Könyvtár, Városi Művelődési Központ, Városi Képtár, Dunakömlődi Faluház intézményekben és az iskolákban.) A hiányosan, illetve pontatlanul kitöltött pályázati adadapo­­kat, valamint a jelen felhívásnak nem megfelelő vagy a határ­idő után beérkezett pályázatokat a kuratórium nem értékeli. A pályázatnak tartalmaznia kell:- A pályázó adatait- A pályázat alapján képező teljesítmény/ek/ pontos megne­vezését, illetve mellékelni kell az igazoló dokumentumok fénymásolatát, az írásműveket és az alkotásokat.- A tanulmányi ösztöndíjra pályázóknak csatolniuk kell ön­életrajzukat és az 1999/2000. tanév leckekönyv másolatát. A pályázat beérkezési határideje: 2000. szeptember 15. Cím: Polgármesteri Hivatal Jegyzői Titkársága (Paks, Dózsa Gy. u. 55-61.) A pályadíjak minimális összege: 5.000,- Ft. A díjak átadásának tervezett időpontja: 2000. október 23. A kuratórium tagjai minden pályázónak eredményes munkát kívánnak! Szeretettel meghí­vunk minden ked­ves érdeklődőt 2000. április 17-én 17 órára a Faluház­ba Jantner János pasztellképeinek kiállítására. A kiállítás ápr. 27- ig naponta 10-18-ig tekinthető meg. A Deák Ferenc Általános Iskola (7031 Paks, Tolnai út 19.) április 14-én (pénteken) tartja Föld napi tanulmányi versenyét Paks és a városkörnyéki általános iskolások számára. A verseny 9 órától kb. 13 óráig tart. Helye: Deák Ferenc Általános Iskola. Ha szereted a kihívásokat, sikeres akarsz lenni és nem zavar, hajói érzed magad a munkahelyeden, keresd fel az International Elite Rt. irodáját (Paks, Duna Hotel, 123-as apartman, Szanicza Csaba) egy felvételi beszélgetésre. Elvárásunk: 18-35 év közötti életkor, minimum középfokú végzettségjó megjelenés és beszédkésség. Kézzel írott önéletrajz és a végzettséget igazoló okmányok legyenek nálad. Jelentkezés április 13-14-én 11 és 18 óra között Kedves régi PASZI-s DIÁKOK! Iskolánk idén ünnepli 10 éves jubileumát. Eb­ből az alkalomból két­napos rendezvénysoro­zatot szervezünk (április 13-14.), melynek fináléjaként 2000. ápri­lis 14-én 17 órakor ke­rül sor a gálaestre és a szülők-nevelők-diákok báljára. Szeretettel vár benne­teket az alma mater. Hozzátok el barátaito­kat is! Nosztalgiázzunk együtt! A 661. Sz. Szakmunkásképző Iskola tantestülete és diákjai

Next

/
Thumbnails
Contents