Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-01-13 / 1. szám
12. oldal XII. évfolyam 1. szám ■j*! Paksi Hírnök PAKS VÁROS ÉS A KÖRNYÉK LAPJA Meg javában tartott a futballidény, mikor kiderült, az ASE elnöksége visszalépteti felnőtt csapatát a harmadosztályból, egyszersmind meg is szünteti a „nagy csapatot. Az ASE-pályán tehát már nem láthatunk felnőtt meccseket, ám a kezdőcsapat zömére szükséee lenne a Paksi SE-nek ahhoz, hogy sansza legyen a gárdának a Kilenc közé kerülésre. Nyolc játékossal állapodtunk meg ez idáig - nyilatkozik lapunknak Faller Dezső, a PSE labdarúgó-szakosztályának vezetője. - Licker András, Aradi GáboL Wolf Attila, Benedeczki Ferenc, Majsai Norbert, Fejes Zoltán, Varga László és Magócs András már a PSE játékosának számít. Várhatóan aláírjuk a szerződést Orosz Józseffel is, de tárgyalunk Mersich Péterrel és Osztermájer Gáborral is, ám utóbbi két fiú felsőbb osztály felé kacsingat. Kiss Tamással is szerettünk volna megegyezni, ám ő valószínűleg Flevizen folytatja pályafutását. Vannak, akikkel hosszabb távra szerződtünk, vannak, akikkel csak a tavaszi idényre. A cél nem is lehet más, mint a kilenc közé kerülés, és ez által az előbbre lépés, hiszen a jelenlegi helyzetben a Paksi SE a negyedosztályban szerepel, s ha maid sikerül a kilenc közé kerülni, akkor az átszervezendő baj-Ezredvégi tájfutás az Ürgén A Tolna Megyei Tájfutó Szövetség és a Paksi SE közösen rendezte meg a hagyományos Szilveszteri Kupát. Negyven versenyző vágott neki a paksi Ürgemezőn kijelölt pályáknak, ahol a terep mellett a nyolc fokos hideggel is meg kellett küzdeniük az indulóknak. Győztesek: N 18: Szőcs Teodóra (PSE) N 16: Adorján Orsolya (Vak Bottyán Gimnázium) F 40: C. Szabó István (PA Rt.) F 21: Kiss Gábor (PSE) F 18: Tóth János (PSE) F 16: Tóth Gábor (PSE) noki rendszerben a harmadik vonalba fogunk tartozni. Ehhez remélhetőleg elég erős lesz a játékoskeretünk. A csapat vezetésében is történt szerkezeti változtatás. Patkós István, aki ez idáig az ASE edzője volt, szakmai igazgató lett, s ezáltal nem fog megtörni egy folyamat. Az ó feladata lesz a F*SE-n belüli labdarúgóélet irányítása. Az edző továbbra is Haaz Ferenc lesz, és nem változik a szakosztály elnökségének összetétele es a technikai vezető személye sem. Szeretnénk azonban átigazolni Váczi Lászlót, akinek pályaedzői szerepe lenne a csapat mellett. Január 10-én minden őszi idényben nálunk játszó és a most igazolt játékosokat is várjuk a hivatalos évadnyitóra - tette hozzá Faller Dezső. Azért mondom, hogy a hivatalosra, mert Wittenbergben a csapat nemzetközi tornán vett reszt és bejutott a döntőbe, ahol csak büntetőkel maradt alul. Jó játékkal kezdtük tehát az évet. A szakmai stáb 10-én tehát megnevezi azt a keretet, akikkel együtt kíván dolgozni, senkit nem akarunk eladni, csak kölcsönadásról lehet szó. Bízunk abban, hogy az önkormányzattól megkapjuk majd a kellő anyagi támogatóst, és remélhetőleg a vállalkozói szféra is a csapat mögé áll. Kiesésünk története (I.) Szolnok-ASE 87-63 (38-30) ÉRTESÍTÉS ! A Paksi Sporthorgász Egyesület ezúton értesíti a tisztelt tagjait, hogy az 1999. évi közgyűlést 2000. január 16-án 9 óra 30 perckor tartja a Városi Művelődési Ház színháztermében. Határozatképtelenség esetén 10 órától a fenti napon és helyen tartjuk meg. A horgásztársak megjelenésére feltétlenül számít: a Vezetőség. Uj nap kél a kosarasoknál Az Atomerőmű SE elnöksége január 7-i hatállyal felmentette tisztségéből a kosárlabda szakosztály elnökét, Csűrös Dénest. Azért döntött így a vezetőség, mert ez év február elsejétől önálló gazdasági társaság alakul meg Pakson, melynek feladata a kosárlabda finanszírozása lesz. Ehhez pedig olyan személyre volt szükség, aki minden tekintetben megfelel az elvárásoknak. így esett a választás Tóth Jánosra, aki a PA Rt. Biztonsági Főosztályának vezetője. Kiválóan beszél angolul és oroszul. Atlétikai- es kosárlabdamúlttal rendelkező sportemberről van szó, aki magasugróként kétszeres ifi magyar bajnok, fedett pályás ifi csúcstartó és válogatott, s aki 1972-ben Tolna Megye Legjobb Sportolójának választottak. A kosaras öregfiúk között mindmáig pályára lep, emellett az utcai futóversenyek állandó résztvevője is. Tóth János január hátralévő részében a szakosztályelnöki tisztet tölti be, majd a megalakuló ASE Kosárlabda Kft. ügyvezetője lesz. Erről bővebbet jövő heti számunkban írunk majd. Kiesésünk története (II.) ASE-Szolnok 74-66 (39-36) pei na: P' la után ugrott, s magához ölelte a játékszert), ráadásul a paksi legenyek mindazt a hibafajtát bemutattak, ami Szigeti és Kangyal tizedét pontjának köszönhetően a meccset azért hozta a csapat, csak azt a második félidei tíz percet játszhatnánk újra... A statisztikáról: szünet után 62,5%-os pontossággal céloztak a hazaiak (15/24), a gond csak az, hogy sokszor írem jutottunk el még dobásig sem. Összesen mezőnyből: 27/441. 24/50; büntetőből: 14/20 ill. 15/18. Fodor Péter. Komplett csapattal - amint láttuk - vannak nyerési esélyeink a Szolnok ellen is. Nagyon jó és samos gyengébb periódusaink is váak, ám legalább az itteni győzelmet ki tudtuk harcolni, ami bíztató a bajnokság előtt A szünet után nagyon jói védekeztünk, hoztunk egy T0-2-es szériáL Ezt követően viszont a támadásainkból gyors gólokat kaptunk. Ugyanaz történt, mint Szolnokon, annyi különbséggel, hogy most sikerült talpa állni. Sok bírálat érte Keidet, ám azt el keO most mondanom, hogy az öt személyijéből csak kevés volt a valódi hiba. Mit lehet várni egy olyan meccstől, amelyen az egyik csapat (az ASE) huszonnégy pontos hátrányból indul? Az esetek nagy részében azt, hogy az előnyben lévő jut tovább (a Szolnok). Utóbbi csapat majd csak a biztos helyzetekből dob kosárra, a másik pedig - mivel még nem tett le a továbbjutásról - gyorsítja a támadások befejezéseit, ezért gyakrabban csúszik hiba a játékába. Az első biztató előny - ki másnak, mint Lukminasnak köszönhetően a 13. percben. Történt, hogy 23-21-es hazai vezetésnél triplát dobott, ráadásul még szabálytalankodott is vele az ot felügyelő Walke. „Lukász” beszórta a büntetőt is. A hatpontos előnyből azonban hirtelen három lett, minekutána az ellentámadás során kosár + büntető kombináció következett. A litván bedobó erre ismét betalált távolról, ám ez nem dobta fel a társaságot, négy perccel később már (18. perc) 34-34- et mutatott a tábla. Nagy sietségében sokat hibázott a csapat, s ennek Hencsey figyelmetlensége volt a „méltó befejezése”. Két másod:rccel a vége előtt tíz méterre a azai palánktól szabálytalankodott. Takács köszönte szépen, és kialakította a félidei állást. A második játékrész úgy kezdődött, mint egy szép paksi álom. Két duplát és két tnplat dobtunk, egy duplát pedig kaptunk, s máris 49-38 ide. Lehetséges a csoda? A hátrány majd’ felet ledolgozta az együttes és - úgy nézett ki, hogy - lendületben van. Ám ezt hibák egész sorozata követte. Szűk három minuta alatt 0-7-et „ produkált” a gárda, s ezzel végképp odalett minden illúziónk. Lukminas eladta, Mérész lábhoz asszolt, Siska pedig elhagyta a íasztit vezetés közben - hogy csak hármat említsünk abból a töménytelen hibából, amit az igyekvő, ám remegő kezű paksi játékosok követtek el sorozatban. Volt, hogy négy olyan támadásunk követte egymást, mely még dobással sem zárult... A Szolnok pedig büntetett, 49- 38-ról 23-8-as „rohanást” csináltak, s 61-57-re már ők álltak nyerésre! Persze, a bírók messze sem fújtak jól (ld. Visocffas „kétszer indulása”, mikor is az Öreg a kezéből kiütött laszti ex Paksi Hírnök PAKS VÁROS ÉS A KÖRNYÉK LAPJA Kiadja a Hírnök-2000 Bt. Kiadásért felel a Bt. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: Miklós Imre T ársszerkesztők: Seregély Erzsébet övi Geri go Vöröss Endre Szerkesztőség: 7030 Paks Dózsa György út 51-53. 7031 Paks, Pf.: 20. hirnok@matavnet.hu Tel./Fax: 75/313-522 Telefon: 314-141-Készült: Kaloprint Kft. Kalocsa Felelős vezető: Illés János ügyvezető igazgató HUTSSN: 0865-560X Gyakorlatilag már Pakson eldőlt a január 5-ei, Szolnok elleni kupameccs. A nyolc közé jutásról döntő első meccsen ugyanis betegség (?) miatt nem volt a csapattal Andre Reid. (Gyaníthatóan e kórnak folytatása lesz.) Mindez azt jelentette, hogy - mivel Mérész lázasan ült fel a buszra — kilenc bevethető embere maradt Fodor Péternek. A paksi gárda bajnoki meccsen éppen szerdai riválisa ellen aratta első győzelmét. Andre nem igazán vwogott paksi színekben, így nem nehéz visszaemlékezni azokra a derbikre, ahol jól teljesített. Nos, a Szolnok elleni ilyen volt. Jól fogta Ivkovicsot, építeni lehetett rá a taktikát. Szerdán nem lehetett... A szerbnél tíz centivel alacsonyabb Szigetinek jutott hát a hálátlan feladat, semlegesíteni Sztojant. Idegenlégiósunk már a 11. percben négy hibával állt az egyoldalúan bíráskodó síposok jóvoltából. Ekkorra már 24-15- ös hazai előnyt mutatott a tábla, s míg szegény “Johny” a személyiket gyűjtötte, addig Walke tűzbe-lázba hozta a Tiszaligetet tripláival. Könnyen kiütéssé válhatott volna a meccs, ha 27-17-ről Lukminas trojkájával és Visockas dupláival nem farag a csapat a hátrányból hét pontot. Faragott, ám az utolsó öt minuta figyelmetlenségei miatt a szünetben 38-30, tekintettel azonban a hátráltató B betűs körülményekre (úgy mint bírók és betegség) biztató az állás. Nem úgy az ifjú Csányi tette, aki miután elküldte védőjét egy dobócsellel, nemes egyszerűséggel kihagyta méternyiről a ziccert. Ivkovics bezzeg nem rontott: a kosár jó és még büntető is dobhatott. Hát persze, hogy bedobta. 20-9 után tehát újra tizenegy a különbség. Visszaút? Nem úgy nézett ki a meccs... 47-32-nel aztán Fodor mester megelégelte a teszetoszaságot, és a 24. percben maga köré rendelte fiait. Valószínűleg több tartást kért hitetlen legényeitől, ám változást csak az jelentett, hogy felgyorsult hátrányunk növekedésének üteme (26. perc: 54-34). Innen még felkapaszkodott a gárda (35. perc: 69- 55), ám a vége 87-63. Dobásszázalékok: mezőnyből 33/50 ott, 24/45 itt; büntetőből 17/25 ott és 13/16 itt. Fodor Péter. A második félidő első felében nyolc eladott labdánk volt, ami miatt elveszett a szoros meccs reménye. Bosszantó, hogy a saját rontásaink miatt kaptunk ki. Csapatnyi ASE-s marad Pakson