Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-12-22 / 49-50. szám
Kétszázezer a nyomravezetőnek A TOLNA MEGYEI REND- őrfőkapitányság Nyomozó Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, áld november 2-án Dunaföldváron betörés közben úgy bántalmazott egy idős nénit, hogy az belehalt sérüléseibe. Az ismeretlen tettes úgy jutott be a lakásba, hogy betörte az ablakot, majd miután brutálisan megverte az ágyban fekvő sértettet, magához vette a készpénzt és az értéktárgyakat. Dunaföldvár térségében az elmúlt másfél év alatt több erőszakos bűncselekményt is elkövettek idős, egyedülálló emberek sérelmére. A rablások során tanúsított magatartásból rendőrség munkatársai azt a következtetést vonták le, hogy az elkövető egy személy lehetett. Az elkövető a támadáskor fekete-piros álarcot viselt. Feltehetően harminc év körüli, fiatalos mozgású 170-175 cm magas. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki ezzel az üggyel kapcsolatosan információt tud adni, a 107-es, vagy a 74/501- 100-as telefonszámon vagy bármely rendőri szervnél, illetve a huszonnégy órás üzemű üzenetrögzítős, ingyenesen hívható zöldszámon 06-80-200- 178 jelentkezzen. A nyomravezetőnek a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200.000 Ft-ot tűzött ki. Seregély Műszaki mentéshez hívták az Önkormányzati Tűzoltóság lánglovasait december 18-án, amikor egy lábtöréses sérültet kellett a mentők kérésére a Vasúti múzeum kerítésén hordágygyal együtt átemelni. Arra vonatkozólag, hogy miért ezt a megoldást választották a sérült mentésére, és miért nem a kijáraton hozták el a területről nem kaptunk információt. WWW.PAKS.INFO.HU/HIRNOK Postaládánkból Nyílt levél - Tisztelt Koch Józsefnél Tisztelt Koch Józsefnél A Paksi Hírnök 1999 december 10-i számában megjelent levelére az alábbiakban válaszolok. Ön megemlíti írásában, hogy a „Paksi Évszázad” című könyvben, - amelynek szerzője és szerkesztője voltam -, több fényképfelvétel az Ön édesapjának munkásságából származik és sérelmezi, hogy a közlésre Öntől nem volt felhatalmazásom és a nevét sem említi a könyv. Sajnálattal olvastam sorait, mert: egyrészt szóban, részletesen már elmondtam Önnek az okokat, úgy tetszik: ez Önt nem elégítette ki. mert: írásával hamis színben tüntette fel a valóságot, a nyilvánosság előtt, mert: úgy látom, hogy időzített akcióról van szó. Ezért a közvéleményt tájékoztatnom kell az alábbiakról: Önt, amikor a könyv anyaggyűjtése elkezdődött, az elsők között kerestem meg azzal, hogy Inotai úr képei bekerülhessenek a könyvbe. Pontosan elmondtam Önnek, hogy miről van szó. Ön úgy utasított el engem, hogy még arra sem adott lehetőséget, hogy az Inotai anyagot egyszer is megnézhettem volna. Ezért az én legjobb tudomásom szerint Inotai kép nem került a könyvbe. Erről a fontos részletről Ön „elfelejtette” tájékoztatni az olvasókat. Nem adott senkinek sem tájékoztatást arról sem, hogy mi az oka annak, hogy Ön megtagadta a közlést. Ezzel sajnos, akkor, amikor erre egy jó lehetőség mutatkozott -, édesapját fosztotta meg a posztumusz publikációs lehetőségtől, arról nem is beszélve, hogy érthetetlen módon a város lakosságát is, olyan képanyagtól, ami ma már közkincs is lehetne. Nem kívántuk ingyen, ezt is tudja. Nagy összeget nem tudtunk érte fizetni, csak annyit, amennyit a város és az atomerőmű közös pénztárcája akkor lehetővé tett. Innen ezt a gondolatot nem folytatom tovább... a többit az olvasóra bízom... Amikor a könyv elkészült, felhívással fordult a Paksi Hírnök szerkesztősége a város lakosságához, hogy régi, e századi képeket kérünk. A városlakók tucatjai hoztak be képeket, hozzávetőlegesen mintegy 5-600-at. Ebből készült a könyv. A képekre egyszeri felhasználási jogot kértünk és vettünk. A felkínált összeget majdnem mindenki elfogadta. Mindenki, aki hozott képet, otthonról, jóhiszeműen hozta. Képeket katalogizáltuk, és két hónappal a megjelenés után visszaadtuk. Ma már így nem tudom megmondani, hogy kitől kaptam. Hatvan nap elmúltán már nem tudom, lehet-e számon kérni ilyesmit. Ha akkor, abban az időben jön, választ tudtam volna adni, kitől kaptam a képeket. Most pedig már több, mint nyolc hónap telt el. Nem hiszem, hogy bárki tudatosan „lopott” volna képet. Ha valakinél nála volt az Inotai képekből, akár azt kaphatta is - talán éppen az édesapjától - akár ő, akár a szülei. Nem is az eredet volt a fontos, hanem egy közös cél, hogy elkészítsünk valamit. Egy olyan könyvet, ami közkincs lehet. Ön ebben nem kívánt részt venni. Ehhez szíve joga. Ha az utcán megkérdezi Öntől valaki majd elmondhatja, miért is tette. Ha akarja valaki megtudhatja az Ön soraiból is. Tudomásom van róla, hogy nagyobb példányszámban, karácsony előtt, most kerül a paksi boltokba a könyv. Milyen érdekes, hogy Önnek, nyolc hónap után most jutott éppen eszébe megírni sorait a Paksi Hírnökben, ahol már nem vagyok ott. Most, a könyv boltokba kerülése előtt egy héttel megírt valamit, amit szóban mi már megbeszéltünk, illetve tisztáztunk. Ha Ön akkor lehetőséget ad arra, hogy legalább megnézze édesapja képeit, akitor tudtam volna, hogy melyek az Ő képei. Az esetért tehát csak Önmagát okolhatja. Édesapja szerzői jogait - melynek Ön az örököse, nem vitatom. Owa inteném az olvasót attól, hogy az Ön Paksi Hírnökben megjelent kis dolgozatát hibaigazítóként használja. Például az egyik kép - amit említ -, amely az egykori „Béka” városrészben készült -, nem a hatos út felől látszik. A hatos út altkor még nem ott haladt. A szalagkorlát ugyanis a strand korlátja. Honnan tudható, hogy paksi a kép? Rajta van középen a paksi halászbárka. Remélem elegendő a bizonyíték. Édesapja nevét közölni - fontos lett volna nekem is: nem mellőztem, csak mint említettem, nem tudtam róla. Egyébként nekem saját felvételeim közül több van a könyvben, mint amennyit Ön az Édesapjától összeszámolt. Nem írtam, jelöltem meg őket külön. Még egyszer: az egész volt a fontos, és nem egyes személyek. Több mint két tucat ember csaknem egyéves munkája fekszik a könyvben, és a város és az erőmű több mint egy fél millió forintja. Amit most Ön - nem egyedül - megpróbált értelmetíenül és szinte érthetetlenül lejáratni. Ügy látom, van néhány ember ebben a városban - aki alkotni kevésbé mások munkáját, erőfeszítéseit tönkre tenni, nos ehhez zseniálisan értenek. Sajnálom, hogy így történt. Ügy vélem, Ön magyarázattal tartozik a város lakóinak, azért amit tett. És azzal is, amiért „hiányosan” tájékoztatta a nyilvánosságot. Paks, 1999. december 10. Tisztelettel: Kiss G. Péter ♦ A fenti nyílt levelet változtatást nélkül közöltük, tartalmától szerkesztőségünk elhatárolódik.
