Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-12-17 / 48. szám
www.paks.info.hu/hirnok Elmérgesedő vita az arzén körül Dunaszentgyörgyön közmeghallgatásra mehettek az érdeklődők december 10-én a faluházba. A korábbi évekhez képest azonban kevesen, mindössze negyvenen voltak kíváncsiak a képviselő-testület éves munkájáról tartott beszámolóra. Pedig igen éles hangú felszólalásokat hallhattunk a korábbi évek ivóvízével(?) kapcsolatban... H erman János polgármester beszámolójából megtudhattuk, idén négy vészhelyzet alakult ki a településen - mind a négy a község előnytelen fekvése és a rengeteg csapadék „találkozásából” adódott. Ezek a gondok folyamatos készenlétet tettek szükségessé. A vezető elmondta, 2000-ben már mindenhol automata szivattyúk védik majd Dunaszentgyörgyöt a vízkártól, ahogy tették már ezt idén a Kossuth, a József Attila illetve a Vörösmarty utcában. Az ugyancsak e kérdésben érintett Deák utca szilárd burkolatot kapott, az építkezések azonban a kedvezőtlen időjárás miatt elhúzódnak. A Csapó Vilmos nevét felvevő Nevelési, Oktatási Intézménybe egy épület kivételével bevezették a gázt, mint ahogy ez a faluház esetében is megtörtént. Herman kitért a közvilágításra is. Jövőre kicserélik a lámpatesteket energiatakarékos berendezésekre. Megköszönte a polgármester azt az önzetlen segítséget, melyet a óriási havazás alatt tapasztalt a lakosság részéről, végezetül pedig a község pályázatairól szólt. Szentgyörgy 1,8 milliót nyert az Egészségterv elkészítésére, negyed-negyedmilliót a sportlétesítményekre a híradástechnika fejlesztésére valamint a szemétmennyiség csökkentésére. Amint várni is lehetett, a falugyűlés központi témája az ívóvíz problémája volt. Bartos Csaba főmérnök, a Tolnai Vízmű és Csatorna Kft. részéről elmondta, a cég elvégezte a vezetékek megtisztítását a káli baktériumtól, így a víz emberi fogyasztásra alkalmas. Megtudtuk még, hogy mivel nincs arzénmentes vize a településnek, s a különféle eljárásokkal csak csökkenteni lehet eme anyag koncentrációját, ezért úgy döntött a település, hogy Tengelictől kér engedélyt a Tengelic-szőlőhegyi 2-es víztorony használatára. Ez a kút ma is üzemel, a szentgyörgyieknek viszont meg kell fizetniük a bővítés költségeit, hiszen napi 6-700 liter adására kell alkalmassá tenni a víznyerőt. Meghallotta mindezt egy roma férfi, bizonyos Pista is, aki rögvest hangot is adott értetlenkedésének, miszerint ő is ivott már a vízből s mégsincs semmi baja sem, bár azt azért becsületesen hozzátette, ők inkább a bort isszák ezután is. Volt, aki megkérdezte, miért van az, hogy mikor már van áram, a víz még mindig nem folyik a csapból. A válaszból kiderült, hogy a víztorony áramszünet utáni feltöltését követően oly nagy a vízigény, hogy azt nem tudják egyből mindenhol kielégíteni, ezért van az, hogy csak órákkal az áram visszatérte után áll helyre a vízszolgáltatás. A Dunaszentgyörgyért Egyesület vezetője, Beséné Gyöngyösi Olga felszólalásában egy 1997 decemberében napvilágot látott újságcikkre hivatkozva kérdezte, hogy lehet az, hogy a falu éveken át az ötven mikrogrammos határérték fölötti arzéntartalmú vízből ivott, s az ügynek nincsen felelőse. Azt pozitívnak tartja ugyan, hogy ma már nincs ilyen gond, ám az éveken át történő „mérgezésért” valakinek felelnie kellene - ráadásul a '90-es évek elején vásárolt szűrőberendezés tizennyolc millióba került. Oláh Sándor képviselő-testületi tag erre visszakérdezett: Mi a jobb? A felelős megtalálása vagy a jó megoldás megteremtése? A testület az utóbbi mellett döntött - tette hozzá a képviselő. Dr. Makk László gyermekorvos is hozzászólt az érthetően érzelmi kérdéssé alakuló vitához. Kiemelte, egy becsapott falu népéről van most szó, s megkérdezte, mennyi arzén gyülemlett fel az emberek szervezetében 1997 decemberéig? Igenis - mondta - a felelősöket még akkor is meg kell találni, ha időközben már megoldódott a probléma. Gyöngyösi Ferenc képviselő is amellett volt, hogy fontos lenne a felelősség megállapítása, ám tisztában kell lenni a pereskedés reális kimenetelével. Erre válaszolva az orvos elmondta, legalább precedensértékű lenne, ha nyernének, sőt továbbment: a mérési értékek meghamisítása is szóba kerülhet. Oláh zokon vette, hogy Beséné - szerinte - meg akarta határozni, hogyan cselekedjenek, s a felháborodott képviselő mindehhez még azt is hozzáfűzte, könnyű az ellen(!)oldalról felelősség nélkül beszélni. A civil szervezet vezetője udvariasan, ám határozottan visszautasította a képviselő személyeskedő szavait. A parttalanná váló vitát Gyöngyösi szakította félbe elmondván azt, hogy saját maga s a testület kritikájának tartja azt, hogy csak keveseket érdekelte mondanivalójuk, majd kitért arra, hogy a „feledunaszentgyörgynyi” Gerjenben járva hallotta: ők 35 millió forintot költöttek beruházásra és karbantartásra, míg ha nagyon jóindulatúak vagyunk - mondta - akkor mi talán 3-5 milliót. Lehet, hogy ezért kerülték az itteniek pénteken a faluházat. A gyűlés végén az újonnan kinevezett alpolgármester, Hencze Sándor bejelentette, december 18-án a faluházban ingyenes bemutatót tart a Vadrózsa együttes. Vöröss Endre