Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-12-10 / 47. szám

www.paks.info.hu/hirnok EMBERMESÉK Két hazám: Székelyföld és Magyarország Hateganu Monica kéri, hogy nevét románosan írjam, mivel szé­kely-magyar család gyermeke. Zoltán, aki feleségül vette, paksi illetőségű, így kisfiával és férjével Pakson él és dolgozik. Maros­­vásárhelyen született, innen került Magyarországra. Erdélyben, marosvá­­sárhelyen születtem, a­­nyai ágon magyar nemesi családból származom - vála­szolja kérdésemre, mégis be­leegyezve a magyar névhasz­nálatba Mónika. - Magyaror­szágra a családom elgondolá­sa hozott, ez abban állt, hogy a magyarországi lehe­tőségek tágabbak, az anya­nemzet nyitottabb, több az esély az életben maradásra. Ok is eljöttek, de nem iga­zán sikerült talpon marad­niuk Magyarországon, így visszamentek Erdélybe. Halottak napján, Minden­szentek idején a férjemmel visszautaztunk Marosvásár­helyre, hogy emberhez mél­tóan megemlékezzünk az elhunyt családtagokról és tiszteletünket tegyük a ma is élő családtagok előtt. Férjemmel úgy érezzük, hogy az ottani magyarság egy kicsit kedvesebb, talán egy kicsit magyarabb is az anyanemzet magyarságánál. Régi családom Erdélyben él, új családom itt, Pakson. Ugyanúgy szeretem az otta­niakat, mint az ittenieket...- Hol és hogyan ismertétek meg egymást? - kérdezem Zoltánt. Érdekes kérdés: hol talál­koztunk? Budapesten. Annak idején éppen Budapesten dolgoztam, így ott éltem al­bérletben. Egy közös barát­nak köszönhetően futottunk össze és nagyon sokat beszél­gettünk. Megkedveltem ezt az okos erdélyi lányt, azután már nem tudtak volna eltán­torítani a gondolattól, hogy a barátom és a feleségem le­gyen.- Mondanál valamit a közel­múltban tett erdélyi látogatásról? Halottak napjára utaztunk haza, a feleségem édesanyja emléke előtt tisztelegtünk, s természetesen meglátogattuk a rokonokat, barátokat, is­merősöket. Sokan úgy vélik, hogy a romániai viszonyok zártak. Ez nem igaz, nagyon is nyitott a mai Románia. Igaz, a feleségem családja egy jómódú erdélyi család, kitűnő orvosok, nagyszerű, jól szituált családtagok látják vendégül az utazót. Nyitot­tak, mindenre figyelmes, ér­zékeny emberek, ám nem csupán a magyar, hanem a jólelkű román ember is szere­tettel látnak vendégül. Na­gyon sok okos, tisztességes román ember nyújtja segítő kezét, ha szüksége van rá az arra járónak. A csodálatos Székelyföld igézetét talán említenem se kell. Szabad a légkör, román és magyar bé­kében él egymással. Nem igaz, hogy az egyszerű román ember nem vendégszerető. Igenis az, csak ő is őrzi a ma­ga méltóságát.- Mónika, tudomásom szerint a te családodban ugyanúgy jelen vannak a román rokonok, mint ahogy a székely-magyar felmenők évszázados méltósága. Nem érzel­­e különbséget a két nyelv, kétféle kultúra közt? Sohasem tapasztaltam ilyesmit. Ha jó szívvel érke­zel, ugyanolyan szeretettel fogad a román rokon, mint.a székely. Ugyanúgy a szí­vébe zár, ha kell, hát se­gít rajtad a román, ugyanúgy, mint a székely ember. Tény, hogy kultú­rája, vallása miatt ki le­het játszani a politiku­soknak, médiának egy­más ellen az embereket, de meggyőződésem, hogy a kijátszás, - bármennyi­re is művészet - csupán a flaszter. Minden népnek, így a románnak is meg­van a salakja, de elisme­rően kell szólnom arról, hogy az én családomban ilyesmi sohasem fordult elő, mi több, az ismerő­seim között sem tudnék mondani példát az ellen­tétre. Nagyon erős a lelki kötődés a családomhoz, máig sem tudtam feldol­gozni azt, hogy meghalt az édesanyám. Az anyanemzet magyarjai másként élik meg a hasonló traumát. Szeretem Magyarországot, elismerem, sokat köszönhetek neki, de nekem van egy másik hazám is; Székelyföld, Pakson kívül van egy másik városom: Ma­rosvásárhely. Pakson újra születtem, Marosvásárhelyen pedig megszülettem. Két ha­zám van, mindkettőt szere­tem, mindkettőben élek, s ha lehetséges, még sokáig sze­retnék itt is és ott is élni, nyílt, szabad gondolatokkal, s ahogy emberhez méltó, a többiek iránt érzett tisztelet­tel, megbecsüléssel. Szarka József Ha jó szívvel érkezel, ugyanolyan szeretettel fogad a román rokon, mint a székely. Ugyanúgy a szívébe zár, ha kell, hát segít rajtad a román, ugyanúgy, mint a székely ember. Adventi készülődés a Mesevárban A MESEVÁR ÓVODÁBAN .Adventi készülődés” címmel a decemberi hónap­ban helyi művészek akvarell­­jei és olajképei láthatók. Bosnyákné Terikével, az intézmény vezetőnőjével ar­ról beszélgettünk, hogy miért is tartja fontosnak az immár hagyománnyá vált ovitárlat megrendezését...- Az ovitárlatot a Mesevár Alapítvány szervezi. Tavasz­­szal már rendeztünk egy kiál­lítást, akkor Vajnai Irina olaj­képeit láthatták a szülők. Úgy gondoltuk a nevelőkkel, hogy az ünnepek előtt ismét rendezünk egy újabbat. Most három festő: Vajnai Irina, Péger József és Makó András képeit tekinthetik meg az ér­deklődők. A kiállításért cseré­be az alkotók az eladott ké­pek után bizonyos százalékot fizetnek be alapítványunkba. Azért is vállaltuk fel a kiál­lítás megrendezését, mert igen fontos a gyerekek szá­mára. Úgy gondoljuk, hogy nagyon csekély az a vizuális hatás, ami gyermekeinket kö­rülveszi ebben a rohanó világ­ban. Ezzel és ehhez hasonló programokkal, lehetőségekkel szeretnénk őket megajándé­kozni. Olyan jó látni, ahogy megállnak és rácsodálkoznak egy-egy képre. Megindítja a fantáziájukat, képzelőerejü­ket, később akár a műalko­tások, színházi előadások könnyebb megértését is elő­segítheti, hogy megtalálják benne az értéket, a szépet.- Témájában milyen jellegűek a festmények?- Nem karácsonyhoz kötő­­dőek, inkább tájképek, csend­életek láthatók a folyosón. Az alkotók repertoárjukból mutatnak be néhány művet.-szilvi­■ A Popeye Bt. Forni Di Sopra-beli üdülési prog­ramját a CICM magazin olvasói a tíz legjobb sítú­ra közé választották. Gra­tulálunk!

Next

/
Thumbnails
Contents