Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-01-08 / 1. szám
Paksi Hírnök 1998. január 8. AKTUÁLIS FIGYELŐ PAKSI RAP SIKER VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ NEM A VÁROS SZÉLÉN A paksi Trogaz együttes - „Néhány” és „Rosszak vagyunk” szerzeménye bemutatásával - a legjobb rap zenekarnak bizonyult a III. Fila Rap Jam országos versenyen, amelynek döntőjét december 29-én Budapesten, a Petőfi Csarnokban tartották. A Fila Rap Jam a magyar könnyűzenei életben rangos zenei eseménynek számít: több amatőr rap zenekar (például: a Fekete Vonat) ennek az országos rendezvénynek köszönheti ismertségét és népszerűségét. Golácz Szilárd és Magyar János, a Trogaz együttes tagjai a Paksi Hírnök számára elmondták, hogy zenekaruk 1996-ban alakult. A Trogaz, azaz magyarul „Trógerek” elnevezésű együttes sikeres zeneszámainak megkomponálásában azonban jelentős szerepe van a számítógépes zenét előállító Müller Andrásnak is. Az együttes a mai fiatalok problémáit „megzenésítő” számai révén már korábban is szép sikereket könyvelhetett el: többek között felléptek a Pepsiszigeten, és az előző Rap Jam Fesztiválon is részt vettek. Bár a korábbi versenyen nem voltak a dobogósok között, mégis azon kiváltságosok között szerepeltek, akiknek szerzeménye a fesztivál zenei anyagából készült válogatás-lemezen hallható. ATrogáz együttes tagjai a közeli jövőről szólva azt is elmondták, hogy, mint az országos verseny első helyezettjei, - zenei teljesítményük és eddigi munkájuk elismerésével - megkapták a legnagyobb kitüntetést. Ez számukra azért is sokat jelent, mert a dobogós hely - az eddigi fesztiválok gyakorlatától eltérően - sem anyagi elismeréssel, sem csábító ajánlatokkal nem párosult. A legfontosabb, hogy továbbra is szeretnének - mások és saját maguk szórakoztatására is - együtt zenélni. Természetesen a paksi közönség előtt is bemutatkoznának, de hely hiányában erre egyelőre nincs lehetőségük. Még tavaly decemberben az önkormányzat a városi Művelődési ház élére igazgatót választott, Darócziné Szalai Edit személyében, aki a testületi határozat kihirdetése és az átélt izgalmak után elmondta: a közművelődési intézmények szerepe az utóbbi években jelentősen átalakult, kibővült. Az egyirányú szolgáltatói feladat mellett megjelent az intézmények vállalkozási tevékenysége és egyre inkább erősödik a civil kezdeményezések felkarolása- Ebben a helyzetben nekünk az lenne a feladatunk, hogy megújítsuk önmagunkat, nyitottabbak legyünk a társadalomra, a gazdaságra, a körülöttünk zajló változásokra - folytatta az igazgatóasszony. - Munkatársaimmal együtt szeretném kidolgozni a következő évek konkrét faladatait. Külön hangsúlyt kívánok fektetni a lendületesebben fejlődő, a társadalmi köztudatban mindinkább jelenlévő civil, nem-piaci érdekeltségű szervezetek támogatására A továbbiakban az újonnan kinevezett vezető arról beszélt, hogy ami jól működött, és funkcióját betöltötte, természetesen megmarad az intézményben. A lakosság igényeinek megfelelően továbbra is biztosítják a kultúrált szórakozási lehetőségeket, színházi, mozi előadásokat, koncerteket, hangversenyeket: Szeretném elérni - mondotta befejezésül Darócziné Szalai Edit hogy a művelődési központ és tagintézményei alapvető kultúra-közvetítő szerepkörükön túl, növeljék szolgáltatói tevékenységüket. Munkám megvalósításában számítok a város polgáraira, civil szervezeteire, vállalkozóira is. ROKONOK HÁZASSÁGA A vérrokonok közötti házasságokról, a vérfertőzésekről és a transzplantációról is szó lesz azon az előadáson, amelyet Völgységi Bernadett az „Ifjú Tudor” tanulmányi verseny résztvevője tart. A Főnix Egyesület paksi csoportja, a Városi Művelődési Központ és a Tolna Megyei Közművelődési Iroda közös rendezvényét január 11- én délután hat órakor Pakson, a Városi Művelődési Központ kisklubjában tartják. POLGÁRMESTERI MEGNYITÓ Húsz éves Paks város” címmel paksi képzőművészek, többek között festők, grafikusok és fafaragók alkotásainak - dr. Romváry Ferenc művészettörténész által válogatott és rendezett - időszaki kiállítása nyílik január 15-én, pénteken délután öt órakor a paksi Városi Művelődési Központ kiállítótermeiben. A Halász Károly képzőművész által szervezett ünnepi tárlatot Bor Imre polgármester nyitja meg a nagyközönség előtt. KIÁLLÍTÁS, ÍSZ ÉV JEGYÉBEN, NAPJAINKBAN