Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-01-29 / 5. szám
1998. január 29. Paksi Hírnök ______________15____ HORGÁSZAT AMIKOR A FOLYO ZAJLIK, A HORGÁSZ NEM ÁLMODOZIK Mit csinál a horgász télen, amikor a folyók zajlanak, a tavak beálltak, s ráadásul hótól, jégpáncéltól csak nehezen, vagy egyáltalán nem közelíthetők meg az ismert, jól bevált horgászhelyek? M II KÜLDÖTTEKET VÁLASZTOTTAK Megtartotta évzáró-évnyitó szakosztályi értekezletét a Paksi Sportegyesület ökölvívó szakosztálya, melyet jelenlétével megtisztelt Papp Gyula, a Tolna Megyei Ökölvívó Szövetség elnöke, és Szinger Ferenc az egyesület ügyvezető elnöke. Kajtár László vezető edző tájékoztatta az egybegyűlteket a szakosztályban folyó munkáról, valamint az elmúlt évben elért eredményekről. A szakosztály öklözői tíz rangos hazai és nemzetközi versenyen tizenhárom, az országos bajnokságokon pedig két érmet gyűjtöttek össze. A szakosztály értekezlet rendhagyó volt, a szakmai értékelésen túl megválasztották azt a hét fő küldöttet is, akik a márciusi küldött közgyűlésen képviselik a szakosztályt. MEGBÜNTETTÉK A CSALÓKAT Egy korábbi számunkban hírül adtuk, hogy a felnőtt ökölvívó országos bajnokságon Sulák Andrást, a Paksi SE váltósúlyú versenyzőjét a zuglói Flóris elleni nyert találkozón a bírók lepontozták, s ellenfelét hozták ki győztesnek. Ezt látva a szövetség vezetése, a három bírót, Nagy Imre, Cseperka Zoltán és Somlai Miklós AIBA-bírókat a helyszínen felfüggesztette. Sutáknak pedig a rajta kívül álló okok miatt már az első mérkőzés után búcsúznia kellett a küzdelmektől. A Magyar Ökölvívó Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén a vétkesek ügyében meghozta a döntést. Nagy Imre és Cseperka Zoltán szóbeli elnöki megrovásban részesült, ezzel ügyüket lezártnak tekintik. Somlai Miklós ellen, aki a mérkőzés után megsértette Nacsa Józsefet, a zsűri elnökét is, fegyelmi eljárást kezdeményezett Csötönyi Sándor, a MOSZ elnöke. Persze Sulákot mindez aligha vigasztalja. Ha szenvedélyes és tehetős /az átlagosnál vastagabb a pénztárcája/ keres olyan helyet, ahol télen is horgászhat, mint például az atomerőmű tava. Ha fázósabb, pénze sincs, ám annál több ideje, beül a fűtött szobába, forgatja a szakkönyveket, szaklapokat, s ha előrelátó, rendbe rakja horgászfelszerelését. A Tatus - ahogyan a Duna mentén sokan ismerik - a hatvanadik életévét taposó, lassan fél évszázada horgászó barátom ilyen ember. Egyik nap meglátogattam, akkor is a horgászfelszereléseivel bíbelődött. Egy orsót szed darabokra, a belső alkatrészeket petróleumban mossa tisztára, s kortyint Egy rendkívül kemény sorozat utolsó állomásához érkezett az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata Közel tíz nap alatt ez volt a hatodik fellépésük, Magyar Kupa, bajnoki és Saporta-kupa mérkőzések vegyesen. A Pamesa Valencia ellen Pakson lejátszott mérkőzésen kitűnő rajtot vettek Gulyásék, a szünetben tíz, a második játékrészben pedig már tizenhárom ponttal maguk javára fordították a mérkőzést. A visszavágón 7000 néző előtt léptek pályára a paksiak. egyet a „melegítőből”. Amikor az orsó fürdetésén túl van Tatus mellém telepszik. Komótosan rágyújt, tölt a poharakba, majd kezébe veszi a szerelékes ládikóját. Nézegeti, majd dörmögő hangon megjegyzi: erre is ráfér a nagytakarítás. Ami felesleges - használt horgok, csorba ólmok, törött etető kosarak és még sok más hasznavehetetlen kacat -, azt ki kell dobni, helyüket újakkal kell pótolni. Átvizsgál minden egyes kelléket, egy darab feclire felírja miket kell vásárolni, aztán összepakolja cuccait, rendet rak és bele kezd horgász élményeinek mesélésébe. De ez már egy másik fejezet az öreg dunai horgász életéből. A nagy érdeklődés nem zavarta Borosékat, az első játékrész zömében hol a házigazdák, hol Visockasék vezettek egy-két ponttal. Fordulás után némi bírói segédlettel /is/ elhúztak a spanyolok. A második félidő közepén ismét felzárkóztak az atomosok, de hátrányukat nem tudták ledolgozni, sőt a jól hajrázó valenciaiak tovább növelték előnyüket és nyerték a mérkőzést 82:63-ra. Összesítésben két nyert mérkőzéssel 153:133-as kosáraránnyal a Pamesa Valencia jutott a nyolcaddöntőbe. AZ ATOMOSOK BÚCSÚZTAK A SAPORTA-KUPÁTÓL ARANY A BAKOMBÓL Veszprémben megrendezett meghívásos karate versenyen küzdőtérre léptek az Atomerőmű SE karatékéi is. A Bulldog kyokushin karate szakcsoport versenyzői közül Horváth István elsöprő sikert aratva utasította maga mögé kategóriájának teljes mezőnyét. A selejtezőből erőnyerőként került a következő fordulóba, ahol ellenfelét kétszer is megrendítette, s győzelme az elődöntőbe juttatta a paksi fiút. A bronzcsatában sem tudta megállítani ellenfele Horváthot, aki egyhangú döntéssel nyerte az összecsapást. A döntőben KO.-val zárta szereplését, így aranyéremmel tért haza a Bakonyaljáról Krasznai Tamás tanítványa. SPORTMŰSOR SZOMBAT - Kosárlabda, NBI: Hódmezővásárhely-Atomerőmű SE 17, ifi 15 óra. NB II: Győri KC-Atomerőmű SE 11. Labdarúgás, előkészületi mérkőzés: Szekszárd-Atomerőmű SE, Paksi SE-Solt 11, ESZI-kupa: V. forduló 14 óra, ESZI csarnok. VASÁRNAP - Labdarúgás: ESZI-kupa rájátszás 14 óra, ESZI HÉTFŐ - Sakk: Egyéni OB. Lillafüred. KEDD - Kosárlabda, városi serdülő fiú: Móra F.-Herman 0. 16, Bezerédj-Deák F. 14 óra. Sakk: Egyéni OB. Lillafüred. SZERDA - Kosárlabda, Magyar Kupa: Atomerőmű SESzázhalombatta 17. Sakk: Egyéni OB. Lillafüred. CSÜTÖRTÖK - Sakk: Egyéni OB. Lillafüred.