Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-11-12 / 43. szám

www.paks.info.hu/hirnok PAKSI HÍRNÖK EMBERMESÉK Akinek nincs múltja, jövője sincs A kinek múltja nincs, jövője sincs. Biztos va­gyok benne, nagyon sokan egyetértenek ezzel a mon­dással. Ha Aradi Imre bácsit kérdezhetem az úgynevezett hőskorról, óvatosan arra fi­gyelmeztet, hogy ne dédel­gessem elismerő szavakkal a ma kihívásait. Aradi Imre nem kevesebb, mint tizen­két éven át kormányozta az egykori Paksot mint nagyközséget. Ismert, meg­becsült közéleti személyi­ség, kinek szavaival élve: „Egyik lábammal Budapes­ten, az akkori Belügymi­nisztériumban jártam, a másikkal Pakson.” Komoly odafigyelés szük­ségeltetett ahhoz, hogy mindenki igazságát egybe­forrassza, fontossá tegye, az építő szándékot tiszte­letben tartva, segítve irá­nyítsa az ember a telepü­lést - válaszolja kérdésem­re a volt vezető. - Amikor tanácselnökké választot­tak, tudtam, milyen ko­moly kihívás az, aminek meg kell majd felelnem. Én úgy tartottam, s ma is úgy tartom, hogy a siker kocká­zattal jár, de nem fog az életünkben oly nyomot hagyni, mely emberlépték­ben elviselhetetlen. A siker zálogának tartottam a koc­kázatot.- Ön mélységesen tisztelte, s amennyire csak lehetséges volt, segítette az akkori, országosan figyelemreméltó paksi labdarú­gást... Nem szabad megfeledkez­nünk Kródi József főmérnök úrról, aki hozzám hasonlóan elkötelezettje volt, s ma is elkötelezettje a paksi labda­rúgásnak, Szinger Ferenc képviselő úr segítsége, s a kitűnő edző, Peresztegi Jó­zsef hozzáértése biztosította az országos rangot az akkori Paksi Kinizsinek. Kitűnő futballistáinkat - kiknek, mert sokan voltak, nem so­rolom fel a nevüket -, de ez­úton üdvözlöm őket. Min­denki tudja, hogy a főhajtás egyenlő az őket megillető tisztelettel.- Imre bácsi, az ön neve ösz­­szekapcsolódik a paksiak úgyne­vezett Aradi-sorával. Mit takar ez az elnevezés? A nagyközség vezetőjeként úgy véltem, az etnikai ki­sebbség gondjait nem kitele­pítésekkel, hanem jó érte­lemben vett integrálással kell megoldanunk. Továbbra is ez a véleményem. Az ügy tragédiája abban rejlett, hogy a város tisztségbe lépő vezetői másképp ítélték meg a problémát.- Tizenkét év közéletben való eltöltése hosszú időnek tekinthe­tő. Egy történelmi korszakban végzett munkára visszatekintve, túl a nyolcadik évtizeden ho­gyan látja ezen korszakot? Gondokkal teli korszak volt, de megvoltak a szépsé­gei is.-Elismerték az országban az akkori nagyközség sportéletét? Igen, sőt tisztelettel fogad­ták azt az igyekezetét, ame­lyet arra szántunk, hogy megoldjuk gondjainkat. Nagyszerű sportemberek, hozzáértő szakemberek, s persze a lelkes sportológárda biztosította az országos elis­merést.- Említi a paksi sportolók hetvenes, nyolcvanas években való elismertségét. Van olimpi­ai és világbajnokunk, vannak kitűnő ökölvívóink. Ezek a nagyszerű sportolók egy másik korszak gyermekei, mégis hűsé­gesek maradtak Pakshoz... így igaz, de mindannyian tudták és tudják, hogy a mi gyermekeink.- Mit üzen nekik? Legyenek bölcsek, legye­nek boldogok, és soha ne fe­ledkezzenek meg arról, hogy ameddig lehetséges, a hoz­zám hasonló idős emberek büszkék rájuk, az elért ered­ményeikre, és arra is, hogy hűségesek maradtak Pakshoz. Kezemben a Paks monog­ráfiája, a Németh Imre helytörténész szerkesz­tette könyv. Talán az idős, kitűnő kutatót sem bántom meg azzal, hogy ez esetben Aradi Imrét idézem, a nagyszerű könyv előszavát fogalma­zó, az akkori végrehajtó bizottság volt elnökét: „A történelemtudomány ré­gen az elsárgult papírlap­okból csupán a nagy egyéniségek hőstetteit olvasta ki. A századfor­duló történetírása már itt-ott felfigyelt a néptö­megek fejlődésére is. Ép­pen a tudományos törté­nelemszemlélet a biztosí­ték arra, hogy ez a mun­ka felhasználhatta az elő­ző korok haladó elemeit, a polgári történelemtudo­mány konkrét eredmé­nyeit.’’ Jómagam a fent említett elképzelések, eredmé­nyek, (mert voltak) szü­löttje vagyok. Magát az elgondolást azonban soha­sem tartottam helyesnek. Tény, hogy az igaz, bölcs szavak szívbemarkoló ember­ségről tesznek bizonyságot. Egy bátor, okos ember sza­vai, aki nyolcvannégy évesen is arra figyelmeztet minden városunkban élő polgárt, hogy van értelme az egymás iránt érzett megbecsülésnek, mert nincs jövője annak, aki­nek nincs múltja. Fontosak ezen kimondott gondolatok mindannyiunk számára. Vall­ja, ahogy az akkori nagyköz­ség kormányzása idején is tette, hogy élni kell, méghoz­zá úgy, hogy másokat is élni hagyjunk. Szarka József

Next

/
Thumbnails
Contents