Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-10-15 / 39. szám

www.paks.info.hu/hirnok üMTHíünilBK. jbjl NB III. Dráva-csoport Pedig győzhettünk volna... Paksi SE - Kaposfüred 1-1 (1-1) A LISTAVEZETŐ LÉPETT pályára vasárnap a PSE vendégeként, mégis a mieink lőttek gólt. Méghozzá csodaszé­pet. Labdát szerzett a csapat az ellenfél tizenhatosánál a 4. perc­ben. A megkaparintott lasz­tival Borsi kilépett, s a tehe­tetlen Vajda fölött a kapu jobb oldalába helyezett. Hazai meccsen ez volt az első PSE-gól az első játék­részben. 1-0. A találat fel­rázta a füredieket, akik érezték, újra kikaphatnak Tolna megyében (Lásd: Szekszárd - Kaposfüred 5-0.) Teljesen beszorították a paksiakat, akik jó húsz percen át nemigen lépték át a felezővonalat. Nógrádi zúgó ka­pufája, majd Lajtos tiszta lövőhelyzete a 14. illetve 15. percben már gólszagú volt. S bár rúgták a paksi fiúk derekasan a pettyest, amerre álltak, a nagy nyomás végül góllá érett. A 18. minutumban Lajtos tolta a mel­lette futó Gál elé a bőrt, aki iga­zított rajta egyet, majd elemi erővel úgy huszonnyolcról a ka­pu bal oldalába bombázott A lövésbe Pokomi csak beleérni tu­dott. 1-1. A vezető gólt követő­en huszonöt perc kellett ahhoz, hogy rendezze sorait a hazai gár­da. A 40. percben aztán gólt lőtt Patkós István: Gyorsan vezetés­hez jutottunk Varga fejese révén, ám hamar egyenlített a Marcali. A 16. percben már 1-1 volt az állás. Ezután enyhe mezőnyfö­lényben játszottunk, ám újabb gólt nem tudtunk elérni. Fordu­lást követően a hazaiak mindent elkövettek győzelmük érdeké­ben, aminek következtében fel­lazultak, de előbb Benedeczki, majd Majsai hibázott óriási hely­a Paks, ám Feczkó les miatt kife­lé ítélt szabadrúgást. Lelke rajta. A második félidőre egy nagyon harcos felfogásban futballozó együttes futott ki zöld-fehér sze­relésben. Az első feljegyzendő megmozdulás Farsang nevéhez fűződött, aki az 51. percben egy csel után befelé húzott, majd a tizenhatos jobb sarkáról tüzelt, s a löket alig-alig kerülte el a hosz­­szú, bal alsó sarkot. A csapattól Haaz mester azt kérte, támadják le az ellenlábas védőit, s ezzel akadályozzák meg a felívelgeté­­seket, melyekre a magas játéko­sokból álló vendégek építkezhet­tek volna. Ez a taktika megfogta a kaposiakat, s nem lett volna meglepő, ha ismét vezetéshez jutnak Farsangék. Az 55. perc­ben például Taba kissé jobbról elvégzett szabadrúgását kellett védenie Vajdának. Továbbra is Értékelés Marcali-ASE 1-3 (1-1) zetben. Nem úgy Kiss Tamás, aki ritka nagy gólt ragasztott a bal felsőbe. 2-1 után tovább ro­hamoztak a marcaliak, ám a mi kontráink sokkal veszélyesebbek voltak. Egy ilyen lehetőséget (le)támadásban maradt a gárda, ám korábbi hibáik ezen a mécs­esén is kiütköztek: sokszor ütem­késéssel adták középre a játék­szert vagy egyszerűen csak pon­tatlanul, az emberelőnyösnek induló szituációkat pedig rendre elügyedenkedték. A 77. minutában aztán Taba tizenhat méterről, közép­ről leadott lapos lövését Püspök a gólvonalról vágta ki. Eztán futószalagon kö­vetkeztek a hazai lehetősé­gek. Egy perccel a Taba­­helyzetet követően Szakács vezette be a labdát a jobb oldalon a büntetőterületre, ám földbe rúgott, így a ke­csegtető esélyből csak „ha­zaadás” lett. A kidobás után a csereként beállt Radios ellopta a szerencsétlenkedő védőtől a golyót, középre adott, ám Sza­kács lövését Vajda parádés mozdulattal kirúgta. A szöglet­ből ismét Radics keverte a bajt a vendégeknek. A rövidről megcsúsztatott fejesét tolta háló fölé a portás. Az utolsó helyzet a vendé­gek előtt adódott. Laj­toshoz került a gömb, ám ő ahelyett, hogy kihasználta vol­na az emberelőnyös helyzetet, szerencsénkre mellélőtt. Vöröss Endre használt ki újra csak Kiss, el­döntve ezzel a mérkőzést. Sajnos Mersichet - úgy érzem, jogtala­nul - kiállította a bíró. A Beremend ellen valószínűleg Mészáros helyettesíti majd. Osztermajer sérülése okoz még fejtörést, de a többiekre számít­hatok. Feltétlenül győzelmet vá­rok, s erre minden esélyünk meg is van, hiszen lendületben va­gyunk. Cél az olimpia Nem vonul be majdan sikemapként 1999. ok­tóber 7-e Kovács Antal vissza­emlékezéseibe. Történt, hogy Birminghamben e napon tata­mira szólították a 100 kilo­grammosok világbajnoki mező­nyét. Több mint negyvenen léptek szőnyegre ebben a kate­góriában - köztük városunk olimpiai bajnoka is. A többit halljuk Anti előadásában. Egy jól sikerült világbajnoki felkészülésen voltam túl - kez­di Barcelona bajnoka. - Három A-kategóriás versenyen is a döntőbe verekedtem magam, s jól sikerült a japánoknál töltött időszak is. A német fiútól nem tartottam, mert - bár legutóbbi két összecsapásunkat ő nyer­te - fizikálisán jobbnak érez­tem magam nála. Jól is ment a judo - csakhát... Elég volt egy pillanatnyi kihagyás és ippon lett a vége. Szörnyű dolog az, hogy a felkészülési tornákon mindenkit elvertem - az idei világbajnokot például a Hungá­ria Kupán -, ám Angliában ő aranyérmes lett, én meg helye­­zetlenül zártam. Gürschner egyébként mindig a torna ele­jén van a csúcson, én viszont menetközben hangolódok rá az eseményre. A bíráskodásról annyit: lehet, hogy nagyobb értékű volt az az akció, amely­­lyel egyenlítettem, mint amit adtak rá, de ez egy szubjektív sportág. Csizmadia Eszter ha­zai üdvöskével szembeni bronzmeccsét sokkal inkább elvezették.- Hogyan tovább, Anti? Mi­ként juthatsz ki az olimpiára? Jövőre A-kategóriás versenye­ket tartanak, melyeken kvótát lehet még szerezni. Ezeken a viadalokon súlycsoportonként még kilenc-kilenc cselgáncsozó vívhatja ki az olimpiai részvétel jogát. Összesen hat ilyen meg­mérettetésen lehet indulni, és a három legjobb eredmény szá­mít. Nem hiszem, hogy ezzel különösebb gondom lenne. Ar­ra kell nagyon figyelnem, hogy az olimpia előtt ne ossza meg semmi a figyelmemet. Annyit dolgoztam már, nem akarok az olimpián leszerepelni vagy he­tedik lenni. Oda akarok érni, ez nekem nagyon fontos. -ve-Haaz Ferenc: Kicsit el vagyok keseredve, mert győzelmet engedtünk ki a kezünkből. A meccs előtti fogadkozáshoz hűen mindent megtettek a játékosaim a listavezető ellen. A második félidőben letámadtuk, s ezzel meg is zavartuk őket, Vajda azonban szenzáció­san védett. Márton József: Az első félidőben élnünk kellett volna a lehetőségeinkkel, s akkor talán megvan a meccs. Szünet után nagyon visszaestünk. Ért­hetetlen számomra, miért adták fel a középpá­lyásaink a küzdelmet. Néhány játékosom sem fejben, sem szívben nem volt a pályán. Szeren­csére kapusunk kétszer is nagyszerűen védett.

Next

/
Thumbnails
Contents