Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-10-15 / 39. szám

www.paks.info.hu/hirnok Több bérlet, magasabb bérletár A paksi Városi Művelődési Központ ebben az évadban is nívós rendezvényekkel: színházi előadásokkal és hangversenyekkel várja városunk lakosait. A polgármester helyesbít Lapzártánk napján bor Imre polgármester sajtó­­közleményt juttatott el szer­kesztőségünkbe, melyben egy paksi hírügynökség állításait cáfolja illetve pontosítja. A helyi hírügynökség írása, ami Bodor Bíborka háziorvos ügyeleti kötelezettsége kapcsán jelent meg, azt állítja, hogy a polgármester döntést hozott az ügyben. Ezzel szemben, a sajtó­­közlemény szerint, az ügyben nem született döntés, a polgár­­mester csupán tájékoztatta a doktornőt a lehetőségekről. A Fortuna Rádió (amit az ügynökség hírforrásként megje­lölt) főszerkesztője a felvételek visszahallgatása után cáfolta, hogy a riporter, a nyilatkozó vagy a műsorvezető szájából a szóban forgó állítás elhangzott volna. ■ Október 4-én a polgármes­teri hivatal szociális osztá­lyának vezetője munka­­megbeszélést hívott össze a szociális intézmények veze­tői számára. Az értekezle­tet ,A szociális igazgatásról és szociális ellátásról” szóló 1993. évi III. törvényben szereplő, főleg szociális in­tézmények működését érintő változások tették szükségessé. Az új törvény október 1-től lépett életbe, az ezzel kapcsolatos felada­tokat beszélték meg.-ese-Száz forintért? Egy, az iskolából haza­­felé tartó kilencéves kis­lányt támadott meg három ti­zennégy év körüli fiatal, akik a lány zsebpénzét kérték. A kis­lány ezt nem volt hajlandó tel­jesíteni, ezért hátracsavarták a kezét, megpofozták, majd meg­rugdosták. A lány hátizsákjából kivették a pénztárcát, és a ben­ne lévő száz forintot magukkal vitték. A paksi rendőrség munka­társai rablás bűntett alapos gyanúja miatt folytat nyomo­zást ez ügyben. -ese-AZ IGÉNYES IGKAPCSOLÓ- dásban ebben az évben a tavalyinál jóval borsosabb áron részesülhetünk: a Móricz­­bérlet és a Latinovits-bérlet öt­öt előadásáért ugyanis - az elő­ző évhez képest ötszáz forint­tal többet - egységesen 3000 forintot, a nyugdíjasoknak és a diákoknak 2700 forintot kell fizetni. Ebben az évadban új bérletet is kínál a VMK Thália szerelmeseinek: A Pódium­bérlet négy előadása 2000 fo­rintba kerül. A hét színpadi előadásból álló gyermekbérlet­nek idén 1300 forint az ára. Az Ifjúsági Hangversenybérlet három előadásának pedig 450 forintért lehetnek a részesei. Darócziné Szalai Edit, a VMK igazgatója elmondta, a kényszerű áremelések oka a színházi tarifák emelkedése. Ebben az évadban átlagosan 400-500 ezer forintba kerül egy-egy darab színrevitele. A műsorra kerülő darabok kiválasztásában fő szerepet ját­szott a paksi publikum kíván­sága: ennek megfelelően legin­kább vidám színdarabokat vá­lasztottak. A kulturális prog­ram kialakításában a technikai, műszaki és anyagi szempontok mellett hangsúlyt helyeztek a bemutatandó darabok újszerű­ségére is. A meghirdetett szín­házi előadások nyolcvan száza­léka új. Az idei színházi programok iránt egyébként hatalmas az érdeklődés. Már a meghirdetés napján, azaz október 1-én ha­talmas sor kígyózott a bérlet­­pénztár előtt. Az eladásnál az érkezési sorrendet veszik figye­lembe. Az egyes előadásokra jegyet azonban a bemutatás napján is vehetnek majd. Már bizonyos, hogy a Pó­dium-bérlet első elő­adására, azaz Koltai Róbert előadóestjére október 25-én kerül sor. A Móricz bérlet tu­lajdonosai elsőként november 8-án Brian Friel: Vészfék című komédiáját tekinthetik meg, míg a Latinovits-bérlet első be­mutatóját november 22-én tartják. Ezen a napon Aldobolyi Nagy György: Charlie nénje című zenés ko­médiáján derülhet a nagyérde­mű.-Emese-Finn testvérvárosa is lesz Paksnak ALOVIISAI FINN-MAGYAR Kör mintegy negyven tagja a paksi Finlandia Kör meghívására október 4 és 9. között baráti látogatást tett városunkban. A finn vendégek egyhetes itt tartózkodásuk alatt ellátogattak az atom­erőműbe, részt vettek egy igazi magyar szü­reten, megtekintették Decs látnivalóit és Kalocsa nevezetessé­geit is. Október 7-én koradélután pedig Bor Imre városunk polgár­­mestere is fogadást adott tiszteletükre. Ulla Odgárd, a váro­sunkban járt loviisai delegáció egyik tagja megemlí­tette, hogy nem először jár már Pakson, de a mostani láto­gatás alkalmával nyílt először lehetősége arra, hogy több na­pot is eltöltsön városunkban. A legnagyobb élménye, hogy ma­gyar barátaival találkozhatott, akiknek vendégszeretete szív­ből jövő. Ez számára rendkívül fontos. Különösen tetszett ne­ki a decsi tájházban tett láto­gatás, ahol helyi népviselettel ismerkedhetett meg. Ezek után már tudni fogja a barátaitól kapott magyar népművészeti alkotásokról, hogy milyen in­formációt hordoznak és milyen nagy értéket képviselnek. Igazi élmény volt a szőlő-szüret is, amire Finnországban nincs le­hetőségük. Egyéb bogyós növé­­nyek gyűjtése, szüretje azon­ban náluk is folyik. Loviisa és Paks között a ba­ráti kapcsolat egyébként a két atomerőmű közötti kapcsolat­tal, a szakemberek cseréjével kezdődött. Maga a lovissai finn-magyar kör pedig öt éve alakult meg. A finnek számára Magyarország történelmét és borvidékeit bemu­tató előadásokat tartanak, sőt egy éve magyarul is tanulnak és sze­retnék még job­ban elsajátítani nyelvünket. A jövőben várha­tóan Loviisa és Paks kapcsolata tovább szélese­dik. Tavasszal egy loviisai isko­lai osztály fog idelátogatni. Ezt követően pedig paksi diákok fognak Finnországba utazni. Lehetőség van arra is, hogy egy-egy diákot egy egész tan­évre a másik városba delegál­janak. I | rre azonban várhatóan JLj csak a Paks és Loviisa kö­zötti testvérvárosi kapcsolat felvétele után kerülhet sor. Emese

Next

/
Thumbnails
Contents