Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-08-27 / 32. szám

Reschi-rovat Jó napot, mi újság? Miszler Jánosné Hogyan kezdődik az új tanév a Dunakömlődi Általános Iskolában? - első­ként erről kérdeztük Miszler Jánosnét, az iskola igazgató­nőjét.-Augusztus 31-én este hat órakor lesz a tanévnyitónk. A legnagyobb örömünkre nyolc osztály és százkilenc tanuló kezdi a tanévet ná­lunk. Az első osztályba pedig ez idáig tízen iratkoztak be.- Sokak számára kétséges volt, hogy indul-e első osztály.- Igen, de a szakértői véle­ményeknek köszönhetően a képviselő-testület úgy dön­tött, hogy a dunakömlődi is­kola létszámtól függetlenül indíthat első osztályt. Bi­zonytalanságra az adott okot, hogy ebben az évben mindössze hat dunakömlődi gyerek volt tanköteles.- Mennyire jellemző, hogy a helybeliek ebbe az iskolába írat­ják be gyerekeiket?- Nagy többségben igen. Azonban idén a hat gyerek­ből csupán háromnak a szü­lei döntöttek az iskola mel­lett. A többi szülővel folyta­tott beszélgetés során kide­rült, félnek attól, hogy bi­zonytalanná válik az iskola léte.- A gyermeklétszám tekinteté­ben vannak biztató jelek a jövőre nézve?- A következő tanévekben tizenhárom-tizenhárom tan­köteles dunakömlődi gyer­mek lesz. Ez a létszám meg­ítélésünk szerint az iskola tanulói létszámához viszo­nyítva egy elfogadható gye­reklétszám.- Mit tud nyújtani egy kis létszá­mú osztály a gyermek számára?- A kis létszámú osztályok nagyobb lehetőséget biztosí­tanak az egyéni bánásmódra. Sikerült olyan szülőket meg­nyernünk, akik úgy ítélték meg, hogy a gyerekük jövőjé­nek érdekében nagyobb szükségük van arra, hogy ilyen osztályban tanuljanak. A „Templomunkért, Iskolán­kért Dunakömlődért” Alapít­vány pedig a kis elsősök szá­mára iskolatáskát, tanköny­vet és tanszereket biztosít. Ezenkívül az alapítvány az iskola homlokzatát ingyen rendbe tette.- Mégis vannak problémák?- Igaz, modern számítógép­­teremmmel rendelkezünk, de anyagi okok miatt kihasz­náltsága nem teljes, szüksé­günk lenne programokra és internet-elérésre.-Az iskola fontos szerepet tölt be a településrész kulturális életé­ben. Milyen programokat tervez­nek erre a tanévre?-A dunakömlődi faluház­zal együtt szervezett ünne­pek mellett szeretnénk ren­dezni egy családi estet is, ahol az iskolába járó gyere­kek bemutatkozó programja után lehetőség nyílna a szü­lők és a tanárok közötti kö­tetlen beszélgetésre, szórako­zásra is.- Mennyi idő jut a pihenésre, a családra? Szeretek olvasgatni és sé­tálni. A gyermekeim egyetemisták, így a tanévben csak kevés időt tölthetünk együtt. A természetbe tett kirándulások jelentik a közös kikapcsolódást. Fontos, hogy ilyenkor csend övezzen. (Emese) Hirdessen ingyen a Paksi Hírnökben! A lakossági apróhirdetés 1999-ben ingyenes. Részletes információ: 75/313-522 Paksi H írnök Mb. ügyvezető-főszerkesztő: Czínege Mária A szerkesztőség címe: Paks, Dózsa György út 51-53. Pf. 20. Telefon: 75/421-378 Telefax: 75/313-522 E-mail: hirnok@mail.matav.hu Kiadó: Paksi Hírnök Lapkiadó Közösségi Szolgáltató-Kht. Felelős kiadó: a társaság ügyvezetője Nyomdai munkálatok: Bagi Kft. Felelős vezető: Zárdát János HU ISSN 0865-560X a RESCHMÄYER Élelmiszer Kisáruház­­ban 2000 - Ft feletti vásárlás esetén. A kupon egyszeri vásárláskor használható fel. L--- -----------------------------------------------------------—----------------------------I Fő a fejünk: ma mit együnk? ígéretünkhöz híven néhány jó tanácsot adunk a sikeres grillparti megvalósításához.- Ha faszénen grillezünk, min­dig várjuk meg, míg a szén parázs­lik! Ha lángon sütünk, a hús külse­je, bőre megég, a belseje pedig vé­res vagy kemény marad.- A grillrácsot ne kenjük be sü­tés előtt olajjal, mert ráég az olaj a rácsra!- A hús puhítására ne használ­junk fűszersót! Könnyen elsózhat­juk vele.- Vigyázzunk arra, hogy a hús­szeletek ne legyenek túl vastagok, mert akkor nem sülnek át! A puly­kamellen például klopfolhatunk kicsit.- A húsokat ne villával fordít­suk meg a rácson, mert ha meg­szúrjuk, elfolyik a leve, kiszárad. Inkább lapátkanállal nyúljunk alá!- A kerti ebédből megmaradt roston sült húsokat vacsorára még elfogyaszthatjuk, ha parázs felett átmelegítjük.- Ha grillkészletet veszünk, fi­gyeljünk arra, hogy a rács acélból legyen. Az acélrácsra nem ragad rá a hús. Heti receptajánlatunk roston sütésre készült, de egy kiadós ebéd része is lehet a gáztűzhelyben meg­sütve. Fűszeres csirkeszámy: Hozzávalók: 20 db csirke­számy, 2 evőkanál olívaolaj, fehér­bors, őrölt chili, oreganó, őrölt kömény, só A csirkeszámyat megmossuk, besózzuk. Állni hagyjuk egy óráig. Ezután olajjal megkenjük, majd alaposan bedörzsöljük a fűszerek­kel. Edénybe tesszük, az edényt letakarjuk, de nem légmentesen. Egy napig állni hagyjuk a hűtőben. Parázs fölött, lassan sütjük meg. Ha alufóliába csomagoljuk és úgy tesszük a grillrácsra, akkor előbb megpárolódik. Mikor a hús meg­puhult, vegyük le a fóliát, és süs­sük parázs felett, míg meg nem pirul a bőre. (Chili helyett használ­hatunk a páchoz csípős őrölt pap­rikát, akkor a szárny íze magyaro­sabb lesz.) A roston sült szárnyak­hoz joghurtból, kaporból, vörös- és fokhagy mából, petrezselyemből, zellerből, fehérborsból készült sűrű mártást ajánlunk. A mártásba már­­togathatjuk a szárnyakat. Tálalás­kor vékony szeletekre vágott póré­hagymával szórjuk meg. Köretnek nyers zöldsaláta a legjobb, fűszer nélkül. A következő számban a hónap ételeinek egyik receptjét adjuk közre, amely a hagyományos szü­reti ételek egyike lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents