Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-08-27 / 32. szám
PAKSI HÍRNÖK www.paks.info.hu/hirnok A paksiak tehetséges dzsúdósa nem érti Milyen meccset láttak a kollégák? Kanczler István az utóbbi időben eredményeivel magára terelte nemcsak a paksi, hanem az ország dzsúdós berkeinek figyelmét is. Olyannyira, hogy ma már eseményszámba megy, ha legyőzik őt a 81 kg-os súlycsoportban. Városunk egyik büszkesége két hete elindult a Balaton-kupán, ahol a döntőig verekedte magát. Ott azonban..., de ezt mesélje el inkább maga az érintett. Simiakisék szereplése Augusztus 14-én és 15- én nagyszabású triatlonfesztivált rendeztek Fadd- Domboriban. Szombaton a kisebbek versengtek egymással, mikor is a teljesítendő táv hétszázötven méter úszásból, húsz kilométer kerékpározásból és öt kilométer futásból állt össze. Simiakis Amália ebben a mezőnyben az előkelő negyedik helyen ért célba. Vasárnap a nők mezőnyében ismét rajthoz állt a paksi lány. A keményebb követelményeknek is kitűnően megfelelt a Paksi Triatlon Klub versenyzője, aki - miután letudta az egy kilométeres úszást, a harminc kilométeres kerékpározást és a hét kilométer hosszú futást - a remek eredménynek számító ötödik helyen fejezte be a küzdelmeket. Férje, Stellios Simiakis a férfiak között a huszonnegyedikként futott át a célvonalon. Ez a verseny amolyan „bemelegítés” volt Stellios számára, aki nem kevesebbre vállalkozott, minthogy teljesíti az Ironman-verseny támasztotta követelményeket is. Erre augusztus 20-án került sor. A kemény próbatétel 3,8 kilométer úszást, száznyolcvan kilométer biciklizést és 42195 méter futást tartalmazott. A paksi fiatalember a százhatvanegy indulóból a hetvenhetedik helyen zárt. Ideje 11 óra 42 perc volt. Jövő HÉTEN megkezdődik a pontvadászat a városi kispályás labdarúgó bajnokság mindkét osztályában. A már hagyományos tömegsport rendezvényen mintegy 250-300 amatőr labdarúgó lép pályára tizenegy héten keresztül. Harmadik győzelmét szerezte a Dunakömlődi SE. Aparhant-Dunakömlőd 0-1 . *** NB II. ASE-Celldömölk szombat 17 óra NB III. Mohács-PSE vasárnap 16:30 Megye I. Dunakömlőd- Bátaszék vasárnap 16:30 TÖRTÉNT, hogy az ausztriai edzőtáborban egy szerencséden mozdulat következtében bokaszalag-sérülést szenvedtem a bal lábamon - kezdte a nem mindennapi történetet a sportoló. Az augusztus közepén megrendezett Balaton-kupán is csak azért indultam, hogy feltérképezhessem a magyar mezőnyt az országos bajnokság előtt. Úgy döntöttem, ha fáj a lábam, akkor inkább nem fogom erőltetni. A sérülés ellenére sikerült eljutnom a döntőig, köszönhetően a kondíciómnak. Az utolsó meccsen azonban kiújult a sérülésem, ezért úgy határoztam, hogy az aranyért folytatandó küzdelemre Tölgyesi Krisztián ellen nem állok ki. Pontosan az olyan és ahhoz hasonló cikkeket szerettem volna elkerülni, mint hogy „nagy küzdelemben ő diadalmaskodott”. A közelmúltban tétmecscsen háromszor is legyőztem Krisztiánt, de tudtam, hogy igen kemény mérkőzés következne, amelyben csak fitten vettem volna részt. Másnap meglepetten látom, hogy szalagcímként hozza a Nemzeti Sport, hogy ezúttal nagy csatában Tölgyesi győzött... Magáról a versenyről annyit - és ezt mindenképpen írd le - a legerősebb mezőny a 73 kgosoknál jött össze. A húsz indulót felvonultató súlycsoport küzdelmeit Braun Ákos nyerte meg. Én a 81 kg-ban erőnyerő voltam, így csupán két összecsapást kellett vívnom a döntőért. Jó döntés volt, hogy elindultam, és az is, hogy nem kockáztattam meg egy komolyabb sérülést az OB előtt. A bajnokság október húszadikára van kiírva, amin a világbajnokságra utazók kivételével rajthoz áll a teljes magyar élmezőny.- Mi az orvosi diagnózis? Van esély arra, hogy tökéletesen felépülj addig? Most hétvégén szeretném megmutatni a válogatott orvosá-Aki „elvesztette" a döntőt nak a lábam, de az elmúlt héten sokat javult a helyzet, a duzzanat leapadt. Edzésen egy speciális rögzítővel lépek tatamira, ám futni még nem tudok vele, így én biciklizek. Az ünnep után azonban már kocogni akarok, s ha minden jól alakul, az OB-n már semmi bajom nem lesz.- Az, hogy sérülten is döntős tudtál lenni, azt feltételezi, hogy jó erőben vagy. Igen, így van. Az alapozásunk nagyon jól sikerült. Napi két edzéssel készültünk. Az elsőn dzsúdómunka, a másodikon két órán keresztül kemény súlyzózás következett. Az eredmény nem is maradt el, én Altossal jól szerepeltem a Balaton-kupán. Emellett, ami mindannyiunk számára nagy öröm, Kovács Anti Minszkben jól dzsúdózott és A-kategóriás versenyen győzött. Mondhatom, kirobbanó formában van. Meg kell említenem Csősz Imi teljesítményét is, hiszen ő is velünk alapozta végig a nyarat, és ezek után bronzérmet akasztottak a nyaltába Fehéroroszországban.- Mit lehet tudni a hétvégi Junior Atomkupáról? Nagyszabású rendezvényről van szó. Tizenöt ország adta le a jelentkezését az idei, hagyományosan rendkívül erős versenyre. Augusztus 20 és 21 között a juniorok, míg 27 és 28 között a kisebbek küzdenek. A paksi esélyekről: Nagysolymosi Sándornak és Gárdái Ádámnak van talán a legnagyobb sansza jól szerepelni. *** XIV. Reebok Atomkupa nemzetközi junior cselgáncsverseny, ESZI-csamok A rangos sportesemény érdekessége volt, hogy a küzdelmek nem a megszokott öt, hanem csak négy percig tartottak. Azért döntöttek a szervezők e szisztéma mellett, mert az októberi EB-n is e szerint gyűrik majd egymást a felek. Az Atomkupa nem mellesleg válogató volt erre a világeseményre. A paksi színeket Nagysolymosi Sándor és Gárdái Ádám képviselte. Mindketten a 73 kg-ban indultak, ahol Nagysolymosi háromszor, Gárdái kétszer lépett tatamira. Előbbi első meccse vitatott szituáció után vereséggel zárult egy osztrák cselgáncsozó ellen. Az ellenfél következő mérkőzését megnyerte, aminek következtében a paksi legény visszamérkőzhetett. Ki is használta a lehetőségét, biztosan győzött szlovén riválisa ellen. A következő körben aztán már nem sikerült diadalmaskodnia, egy német versenyző szertefoszlana érmes vágyait. Gárdái sajnos nem jutott ilyen messzire. O mindkét összecsapását elvesztette, így kiesett. Till Regina nyakcsigolya-sérülése miatt nem indulhatott.-ve-