Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-01-22 / 3-4. szám
Paksi Hírnök 1998. január 22. FEKETE ZÁSZLÓ Gyakran összeszorul a torkom, amikor valaki csoszogva megy végig a folyosón. Olyankor megfeledkezek a jelenről és felpattanok, mert mindig fogadtam a főnökömet. Pár perc után döbbenek csak rá - hogy hiába várom, nem jön többé - törölgeti szemét Szalai Tamásné a titkárnő, majd hozzá teszi:- Soha nem volt, és nem is lesz ilyen emberséges, és közvetlen főnököm. Amikor megtudtam, hogy helyettesítenem kell a titkárnőjét nagyon féltem. Addig a napig, köztisztviselő voltam az egyik osztályon. Valamilyen oknál fogva az akkori főnököm engem küldött helyettesíteni. Másnap reggel korán érkeztem a főjegyzői titkárságra, hogy megelőzzem. Meleg májusi nap volt, kabátját hanyagul a hátára dobva megállt az ajtóban. Rendezgetem az asztalt, ő pedig az ajtófélfának támaszkodva köszönt, majd a következőket mondta: „Tudod mit, tegeződjünk, a munka sokkal jobban megy így”, majd a következő mondatával rá is tért a munkára. A közvetlensége rögtön eloszlatta a bennem létező összes félelmet, és attól a perctől kezdve nyolc éven keresztül együtt tudtunk dolgozni anélkül, hogy félreértés lett volna közöttünk, hiszen a helyettesítés végén látva, hogy csomagolom a személyes holmimat, közölte: maradok - emlékszik vissza a titkárnő, aki szinte családtagként gyászolja most főnökét. Mezőfi Éva 1985-től volt Pakson Jákli Péter titkárnője, egészen haláláig tartotta vele a kapcsolatot:- Engem úgy „örökölt” Jákli Péter az elődjétől, Dallos Tibor tanácselnöktől. Amikor Paksra került, nekem egyenesen megmondta: egyelőre maradok, míg meg nem ismeri a munkámat, és csak azután dönt majd sorsomról. Nagyon jól lehetett vele együtt dolgozni. Kikérte a véleményemet, és nem a dicsőség volt neki a legfontosabb, hanem a tisztesség. A rendszerváltáskor azonban elváltak útjaink, őt nem választották meg polgármesternek, én pedig elköltöztem más városba, de a kapcsolatot mindmáig fenntartottuk - mondja az egykori titkárnő. A kollégák névnapját soha nem felejtette el, a hölgyeket gavallér módon mindig egy nagy csokor virággal köszöntötte, a férfiakat egy üveg borral. Soha nem ment el még a takarítónő mellett sem úgy, hogy ne lett volna egy kedves szava - mondják kollégái. Népszerű volt az egész házban, szerették és tisztelték mindenhol, ahol kapcsolatai voltak. A munkatárs:- Munkával kezdte a napot, és addig míg be nem fejezte az aznapi teendőit, nem ment haza. Nem volt vaskalapos, de a munkát szigorúan megkövetelte. Hatalmával soha vissza nem élt, megmaradt annak a közvetlen embernek, akinek megismertem kilenc évvel ezelőtt - mondja Pungomé Keczeli Mária gazdasági főtanácsos. Az utóbbi időben a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány dolgait szerette volna rendbetenni. Sokat dolgoztam vele, ha valami nem volt tökéletes újból és újból elővettete, hogy átbeszéljük. A konfliktusokat azonban kerülte - mondja a kolléganő. Dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke:- A nyolcvanas években ismerkedtünk meg, együtt dolgoztunk Németh Miklós miniszterelnök tanácsadó testületében. Jó és megbízható kolléga volt. Szakmailag az egyik legkiválóbb munkaerő. Lelkiismeretes munkájával Kaposváron maradandót alkotott. Az apró papírmunkát nem kedvelte, a területfejlesztési munkát azonban igen. A magánember:- Sokáig eltévedt a városban. Ha el kellett valahová mennie, mindig térképet rajzoltam neki. A rotring ceruzájában is én cseréltem betétet. Sajnos a műszaki dolgokhoz egyáltalán nem értett. Pungomé Keczeli Mária:- A süteményeket nagyon szerette, gyakran hívta meg az osztály dolgozóit egy kiadósabb munka után a közeli cukrászdába. A legutóbb ezer forintot adott fagyira. A visszajáró azonban még mindig a titkársági íróasztal fiókjában lapul. Köztudott volt róla, hogy minden nap tíz kilométert fut, hogy úszik és focizik. A szellemi munkát fizikai megterheléssel ellensúlyozta. Szalai Tamásné titkárnő:- A színes tollakat és papírokat igen kedvelte. Ha jegyzet papírért küldött négy öt színből állót választottam neki. Volt amikor megkérdezte, hogy nem volt-e több fajta? A színes tollakat is nagyon kedvelte, jelenleg valamennyi az íróasztalán a tolltartójában van. Kakaót gyakran kért a folyosón lévő automatából, kávét azonban soha nem ivott. A családjáról soha nem beszélt, sem a kollégáinak sem barátainak. Imádta a feleségét, lányát és unokáit. Nem szerette a nagy nyilvánosságot, zárkózott volt - állítják sokan. Ha munkája a késő esti órákig elhúzódott, haza telefonált: később megy. Ajándékot pedig mindig maga ment el vásárolni családtagjainak, igaz a titkárnőt gyakran beavatta, kikérte véleményét, hogy melyik boltba menjen el megvenni a kigondolt ajándékot. Jákli Péter minden hónapban lottószelvényt vásárolt. Ez volt egyetlen szenvedélye, de soha nem volt jelentős nyereménye. Januárban azonban a titkárnő megdöbbenésére nem kért több lottót. * * * Jákli Péter 1985-től volt Paks tanácselnöke, a Paks városért Mozgalom alapító tagja Városunkban sokan beszélnek ma is szeretettel róla A rendszerváltás után dr. Gyenesei István kérésére Kaposvárra költözött, és mint megyei főjegyző dolgozott ott. EGY MEGKÉSI Somogy megye főjegyzője, Paks e Magyar Vállalkozásfejlesztési Alap: elnöke, Jákli Péter január 11-én, é tragikus hirtelenséggel elhunyt. B nak érthetelenül a dolgozószoba ti kárnő néz ki az előtérből olykor, ai ihez hasonló csoszogást hall.
