Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-07-02 / 27. szám
www.paks.info.hu/hirnok Ezerarcú múzeum a megye szívében Petőfi Sándor és Illyés Gyula egy szobában Paksról Űzd felé haladva - ha nem is négyökrös szekérrel, jobb híján autóval - végig az úton a múlt és a jelen irodalma köszön vissza nekünk, bárhova pillantunk. Ez a tenyérnyi táj a meganynyi dolgos ember mellett két géniuszt, Illyés Gyulát (Felsőrácegres) és Lázár Ervint (Alsórácegres-puszta) nevelt föl a világnak. Lehet, hogy újságírói túlzásnak tűnik, de a nézni is hosszú veteményesek, gabonamezők, a koszorús bokrok, ligetek, orgonások a magyar anyanyelv összes betűjét Bibliává becézik. A Sárszentlőrinc közelében húzódó Lázár Ervin megénekelte Csillagmajor szelíd mosolyában megmerítkezve érünk az uzdi múzeumhoz, ahol már vár minket Renkecz József nyugalmazott iskolaigazgató, e múzeum mindenese. Rousseau-i idill fogad minket a néhai Fördős-kúria parkjában. De hogy hogyan is lett a valahai kúriából múzeum, ezt Renkecz Józsi bácsi mondja el:- Fördős-kúriáról 1945-ig beszélhetünk. Ezt követően 1959- ig a helyi, illetve sárszentlőrinci termelőszövetkezet tulajdonába szállt át, amikor is az épületet 3- 4, tsz-ben dolgozó család lakta. Iskolaként 1959-től 1971-ig működött az épület. Három tanerős tanyai iskola volt ez, aztán 1971-ben az iskolák körzetesítésének köszönhetően pedagógusi szolgálati lakásokat alakítottak ki a kúriából, de az itt lakó pedagógusok hamar megunták az állandó utazást a sárszentlőrinci iskolába és vissza, így fölszabadult a kúria. Jómagam 1990-ben mentem nyugdíjba, s a közel 40 év alatt összegyűlt anyagból építkezve alakítottam ki a múzeumot, nem mint hivatott, csak mint amatőr muzeológus. A múzeumba beérve, a társalgóban történelmi relikviák láthatók a II. világháború hőseinek hagyatékaiból. A mellette lévő szobában alkalmi kiállítások várják az idelátogatókat. Legutóbb éppen a költészet napja alkalmából állítottam össze egy gyűjteményt, a nekünk, nekem dedikált könyvekből. Továbbhaladva a Petőfi Sándor- és Illyés Gyulaemlékszoba fogad minket. Jól megfér egy szobában egymás mellett a két irodalmi, történelmi óriás hagyatéka. Az iskolatörténeti kiállítás méltán országos hírű. Ebben a helyiségben - ellentétben például a felsőrácegresi iskolával - minden az eredeti állapotában tekinthető meg, a padok, fogasok, a vaskályha a piszkavassal éppúgy, mint a víztartó, no és az akkori tankönyvek, taneszközök is. A Fördős-emlékszobában a család tálalós szekrényein s egyéb bútorzatain, személyes holmijain kívül a Sztankovánszky és dr. Pesthy Pál volt igazságügyi miniszter hagyatékai is föllelhetők. Fördős Istvánról tudni illik, hogy 1848-ban Tolna vármegye alispánja volt, s a szabadságharc leverése után először halálra ítélték, majd életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták az ítéletet. Nyolc és fél évig raboskodott Teresungstadtban, majd hazakerült Uzdra, ahol a temetőben egy síremlék jelzi a sírját egy cédrusfa tövében. Nevéhez fűződik egy egyetlen faágból készített bilincs, aminek egyik felén az Arad, a másikon az 1849-es felirat áll. Tudtommal ez Szekszárdon, a Wosinszky Mór múzeumban található. E szobában őrizzük Fördős Vilmos vadászszékét és ama híres beszédét is, amit Szekszárdon, a Garay szobor avatásán mondott el. Magamnak is fönntartok egy kis szobát, ez az én Ids kuckóm, ahol intézem a teendőket - talán megérdemlem a tünékeny idő idekötődő emlékeinek őrzéséért, óvásáért, ápolásáért. Aztán van itt még egy teakonyha, ahol az itt táborozok szoktak főzőcskézni, egy kilencágyas szoba, s alatta a „Fehér denevér” pinceklub, az ifjúság kedvenc szórakozóhelye. A klubhelyiség névadója egy ezen a helyen meglelt fehér, albínó denevér volt, amit pár nap után szabadon engedtem, hiába jöttek hírére még Budapestről is, például a Búvár című folyóirattól. Volt e fehér denevér kapcsán egy jó hecc is. Iker Sándor barátom, Györköny volt iskolaigazgatója mondta: „Nagy kókler vagy te Jóska, képes voltál belemártani azt a szegény denevért a hypóba, csak hogy idecsábítsd az embereket.” Egy újabb helyiségben a megyénkben egyedülállóan úttörőszoba és egy méhészeti gyűjtemény látható. Az udvaron álló - a kúriára-múzeumra tekintő - Észak-Amerikából való vasfából készült Emese álma című faszobor adja áldását az arra tévedőkre. A turulmadár türelmesen óvja szárnyaival ősanyánkat. A remekbe szabott munkát Meilinger Ferenc készítette. Aztán a kijárat fele, a kertben a Nagyvejkén élő Beréti István Szent Ambrusnak, a méhészek védőszentjének szobrát, Nagy József nyugalmazott állatorvos pedig a méhészek kopjafáját állította ide, de a soproni diákok is készítettek egy kopjafát és egy totemoszlopot. Nyaranta immáron hagyományszerűen működik itt fafaragó, gyermektánc, történelmi, természetvédelmi tábor, s a népfőiskola 1990 óta. A megyénkben már 11 ilyen népfőiskolában folyik oktatás, ahol a régi iskolák munkáját példázva a népművelést, közművelődést tekintjük elsődlegesnek. Beszélgetésünk a kupicák öszszecsengésével ér véget, de a kocsihoz közeledve nem lehet elmenni Petőfi Négyökrös szekér című versének története mellett. Petőfi Sándor innen, Uzdról indult el Borjádra, ahol megírta Sas Erzsébethez a verset, s útközben állítólag súgni akart valamit Erzsikének, aki meg is engedte ezt a költőnek. A súgásból puszi lett, s Erzsiké kérdőre vonta Sándorunkat, hogy mégis mit jelentsen ez. Erre azt mondta az ifjú költő: O, Erzsiké, olyan mélyről jöttek azok a súgni való gondolatok, hogy mire fölértek, már csalt egy sóhajtás lett belőlült. A költővel és Sas Erzsikével ellentétben mi nem Borjádnalt, hanem Paksnalt vettük utunkat, és még csak csillagot sem tudtunk választani magunknak, lévén még éppen délelőtt, de Renkecz Józsi bácsi hosszú integetése elkísért minket egészen a szerkesztőségig, vagy tán még annál is távolabbra. Oláh Zoltán
